HIRDETÉS

Mégsem lesz a Dinamo Kijev mestere Mircea Lucescu

A szurkolók keresztül húzták a számításait
Fotó: FC Dynamo Kyiv/Facebook

2020. július 27., 18:25

Bár az ukrán fővárosi labdarúgóklub pár napja hivatalosan is bejelentette érkezését, Mircea Lucescu meggondolta magát és mégsem vállalja a Dinamo Kijev irányítását. A veterán román edző nyílt levélben részletezte döntését.

2020. július 27., 18:25

Noha Mircea Lucescu múlt héten két évre szóló szerződést kötött a Dinamo Kijevvel, a neves ukrán egyesületnél új vezetőedzőt kereshetnek a csapat élére. A 74 éves bukaresti születésű futballtréner ugyanis úgy döntött, nem kíván a 13-szoros szovjet és 15-szörös ukrán bajnoknál dolgozni.

Kapcsolódó

HIRDETÉS


A váratlan fordulat hátterében az áll, hogy a kék-fehérek fanatikusai rendkívüli gyűlölettel fogadták Lucescu kinevezésének hírét. A román szakember korábban több mint egy évtizeden keresztül volt a Dinamo legfőbb riválisának, a Sahtar Doneck szakvezetője.

A „bányászokkal” a 2004–2016-os korszakban elképesztő sikersorozatot produkált, 22 trófeát, köztük nyolc bajnoki címet és egy UEFA-kupa-diadalt ünnepelhettek.

A Gazeta Sporturilor honlapján publikált nyílt levélben Lucescu megköszönte a Dinamo Kijev tulajdonosának támogatását, de mint fogalmazott, lehetetlen lenne számára, hogy ennyire ellenséges hangulatban végezze a munkáját.

Hozzátette, az ultracsoportok támogatásaira nagy szüksége van a klubnak, és elfogadhatatlannak tartja, hogy a szurkolók saját klubjuk érdekei ellen cselekedjenek.

Soha nem voltam gyáva, mindig elfogadtam a kihívásokat, ezt bizonyítja a Galatasaraytól a Besiktashoz, vagy a Dinamo Bukaresttől a Rapid Bukaresthez való váltásom. Mindkét esetben komolyan rivalizáltak egymással a szurkolók, de tárt karokkal fogadtak és sikerült is bajnoki címeket nyernem”

–  írja levélben a korábbi román és török szövetségi kapitány.

Mircea Lucescu szerint a megállapodás legkevésbé szólt a pénzről, szeretett volna visszatérni az ukrán futballba, amely reményei szerint ugyanolyan izgalmas mérkőzéseket tartogat a szurkolóknak, mint évekkel ezelőtt.

A Dinamo Kijev az elmúlt években nem igazán tudott kilépni a Sahtar Doneck árnyékából, a kelet-ukrajnai gárda idén negyedik bajnoki elsőségét szerezte meg sorozatban. Az Ukrán Kupában jelenleg a kijeviek a címvédők, de ezt megelőzően négyszer egymás után a Sahtar lett a sorozat győztese.

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: jogszerűtlenül büntették meg a klubot

Jogtalanul kiszabott büntetésről, provokációról és erőfitogtatásról beszél Szondy Zoltán, az FK Csíkszereda elnöke a klubot sújtó 30 ezer lejes bírság kapcsán, amelyet a Bukaresti Rapid elleni mérkőzésen történt incidens után róttak ki.

A szépítés összejött, keresi még a helyét a Szuperligában az FK Csíkszereda (videóval)

Az élvonal két újoncának összecsapásán jobb focit játszott, érettebb csapat képet mutatta az FC Argeș. Az FK Csíkszereda továbbra is kergeti az első győzelmét.

Székelyhon

Kamion alá hajtott, esélye sem volt a túlélésre a vasárnap reggeli baleset áldozatának

A helyszínen életét vesztette az a sofőr, aki személyautójával egy kamionnak ütközött vasárnap reggel a Bârladot elkerülő úton. Szinte csak törmelék maradt a járműből, román sajtóbeszámolók szerint a férfinak esélye sem volt a túlélésre.

`
Krónika

Magyar Péter lerománozta Markó Bélát, őt pedig „lepoloskázták” Marosvásárhelyen

Marosvásárhelyen kezdte meg erdélyi látogatását Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, aki pénteken többek között felkereste a Teleki Tékát és megkoszorúzta a Bolyaiak és Sütő András sírját.

Krónika

Megkezdődött az erdélyi Tisza-tábor, egy újságot már kitiltottak

Kitiltották a Magyar Nemzet képviselőit a Tisza Párt erdélyi szervezetének nagyadorjáni táborából, miután megjelent a budapesti lap online felületén a pénteki megnyitóról írt tudósítás.

Főtér

Miért érdemes a sóbánya megsemmisülése után megállni Parajdon?

Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.

Ez is érdekelheti

A Craiova meglepte a CFR-t és behúzta a kupaszereplők csatáját

Villámrajtot vett az Universitatea Craiova, a Kolozsvári CFR mindent megtett, hogy ledolgozza tetemes hátrányát a labdarúgó Szuperliga 4. fordulójában.

Eszék győzelmével zárult a VIII. Székelyföld Ifjúsági Nemzetközi Labdarúgó Torna

Látványos párharcokat, tehetséges fiatalokat és kiélezett küzdelmet hozott a nyolcadik Székelyföld Ifjúsági Nemzetközi Labdarúgó Torna: a döntőt az NK Eszék nyerte meg, az FK Csíkszereda az 5. helyen zárta a hazai rendezésű U17-es viadalt.

Ott volt a meccslabda, de végül döntetlennel rajtolt a Sepsi OSK a másodosztályban

Lejátszotta első mérkőzését a labdarúgó 2. Liga idei kiírásában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A háromszéki alakulat hátrányból állt fel a Chindia ellen, és bár a hajrában fordíthatott volna, végül 1–1-es döntetlennel zárta a meccset.

Négy büntető, két mesterhármas a fővárosi rangadón (videóval)

A Bukaresti Dinamo győzelmét hozta a labdarúgó Szuperliga 4. fordulójának fővárosi rangadója, szombaton este gólgazdag összecsapáson 4–3-ra múlta felül az FCSB-t.

Ilyés Róbert: „próbáltunk futballozni, de ezen a szinten ez nagyon nehéz”

Talált pozitívumokat tanítványai játékában az FK Csíkszereda vezetőedzője a 3–1-re elveszített találkozót követően. Az FC Argeș trénere elégedetten nyilatkozott a lefújást követően.

A szépítés összejött, keresi még a helyét a Szuperligában az FK Csíkszereda (videóval)

Az élvonal két újoncának összecsapásán jobb focit játszott, érettebb csapat képet mutatta az FC Argeș. Az FK Csíkszereda továbbra is kergeti az első győzelmét.

Nyolcból hatan még talpon maradtak, velük találkoznak a román és magyar csapatok az európai kupákban

Lezárult az újabb selejtezőkör a nemzetközi kupaporondon, ahol ezúttal is akadt néhány meglepetés. Az FCSB búcsúzott a Bajnokok Ligájától, de három magyar és két román csapat továbbjutott a következő fordulóba.

A Szuperliga élcsapatához igazolt a Sepsi OSK korábbi kapitánya

Közös megegyezéssel szerződést bontott korábbi csapatkapitányával a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. Florin Ștefant már be is jelentette új csapata, az Universitatea Craiova.

A találat elmaradt, döntetlennel kezdett a 2. Ligában a Marosvásárhelyi ASA

Hatalmas érdeklődés közepette hazai pályán gól nélküli döntetlennel kezdte a labdarúgó 2. Liga 2025–2026-os szezonját a Marosvásárhelyi ASA a feljutásra pályázó Vajdahunyadi Corvinul ellen.

A hajrában nyert a Steaua a 2. Liga újoncánál, Resicabányán vezetett a Szatmárnémeti

Kilenc találkozóval elrajtolt a labdarúgó 2. Liga idei kiadása. Gólnélküli mérkőzést játszott a Marosvásárhelyi ASA, úgy tűnt, pontokat hullajt a Bukaresti Steaua.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!