Mircea Lucescu 74 évesen is folytatja edzői karrierjét, a Dinamo Kijev csütörtök délutáni bejelentése szerint a neves román szakember az ukrán futball legsikeresebb csapatának irányítását veszi át.
Lucescu korábban 12 éven át volt a Sahtar Doneck vezetőedzője, összesen 22 trófeát nyert a „bányászokkal”. A bajnokságban nyolc alkalommal diadalmaskodtak, a 2008–2009-es idényben pedig az UEFA-kupát is elhódították.
Ihor Szurkisz, a Dinamo elnöke a világ egyik legjobb edzőjének nevezte a bukaresti mestert, aki a klubvezető reményei szerint újból sikeressé teszi a fővárosi egyesületet.
A Dinamo Kijev hivatalos honlapjának beszámolója szerint Mircea Lucescu szerződése két évre szól, hosszabbítási opcióval. Az Intert, a Galatasarayt és a Sahtart több mint száz BL-főtáblás mérkőzésen vezető edző legutóbb a török válogatott szövetségi kapitányaként dolgozott. A donyecki korszaka után egy szezon erejéig a Zenit Szentpétervárt vezényelte.
A Dinamo Kijev az elmúlt négy bajnoki idény mindegyikében ezüstérmes lett a Sahtar mögött, de az Ukrán Kupában a kék-fehérek a címvédők, miután a júliusi döntőben büntetőkkel győztek a Vorszkla Poltava ellen. Bajnoki helyezésének köszönhetően a Dinamo a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében szerepelhet.
Lezárult egy fejezet a Csíkszeredai Sportklub történetében: két és fél év után távozott a kék-fehérek amerikai vezetőedzője. Az amerikai szakember a folytatásban a Vienna Capitals csapatát irányítja. Búcsúinterjút adott.
Kijelölték a román női kézilabda-válogatott keretét a Kárpát-kupára. Ez egy felkészülési torna a közelgő világbajnokságra. A listán egy székelyföldi játékos neve is megtalálható, nagy valószínűséggel ott lesz az idei vébén.
Egy adósság miatt keletkezett konfliktusban vesztette életét egy 47 éves Hargita megyei férfi, miután egy 21 éves mikóújfalusi fiatal késsel szívtájékon szúrta. Az áldozat még autóba szállt, hogy hazamenjen, de útközben elvérzett.
„Ha elkezdjük tanulmányozni az idén 800 éves Naphimnuszt, azon keresztül megközelíthető Szent Ferenc lelkülete, a ferences lelkiség” – mondta el a Krónikának Urbán Erik, a Kisebb Testvérek Szent István Királyról elnevezett Rendtartományának vezetője.
Jogosítvány nélküli vezetésen érték Paul Pintea szociáldemokrata párti (PSD) szenátort a rendőrök Zilahon pénteken este.
További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!