Alsóházi ellenféllel gyakorolt az 1. Liga éllovasa, amely hazai pályán a kiesés elkerüléséért küzdő nagyszebeniekkel mérkőzött meg.
Dan Petrescu vezetőedző csapata már az első játékrészben megalapozta a győzelmét, amikor két gólt szerzett Mario Rondon és Michael Perreira révén. A folytatásban már nem sikerült betalálniuk a hazaiaknak, a Hermannstadt pedig a második félidőben csökkentette a hátrányát.
Érdekesség, hogy a CFR-nél az első félidőben főleg a tartalékjátékosok kaptak lehetőséget, és ők tudtak kétgólos előnyt kidolgozni, az egyértelmű kezdők pedig a szünet után játszottak.
A kolozsvári klub nem közölte, hogy a jövő héten még játszana barátságos meccset, de egyes információk szerint hétfőn ugyancsak hazai pályán, ezúttal a play-offban szereplő Medgyesi Gaz Metannal találkozik.
A bajnokság jövő hétvégi újrakezdésekor a CFR rögtön rangadót játszik, a fellegvári stadionban az FCSB-vel csap össze. A kolozsváriak négy pontos előnnyel állnak az élen a rivális fővárosiak és az Universitatea Craiova előtt. A felsőházi rájátszásból csak két fordulót rendeztek meg, még nyolc játéknap maradt hátra.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!