Kedden késő este a Wolverhampton–Sevilla és a Sahtar Doneck–FC Basel találkozókkal folytatódott az Európa Liga németországi döntő tornája. Az egymeccses párharcokban elméletileg nagyobb az esély a meglepetésekre, a negyeddöntőben viszont minden a papírforma szerint alakult.
Az FC Köbenhavennel megszenvedő Manchester United hosszabbítás után harcolta ki a továbbjutást, és az ágrajz alapján a négy között akár angol házi elődöntő is összejöhetett volna. Ehhez azonban a Wolverhamptonnak az EL-specialista Sevillát kellett volna kiejtenie.
A duisburgi arénában a „farkasok” hamar megszerezhették volna a vezetést, de Raúl Jiménez tizenegyest hibázott a 13. percben. A nagy mezőnyfölény ellenére az andalúzok csak a rendes játékidő végén tudták eldönteni a mérkőzést: egy röviden elvégzett szöglet után Lucas Ocampos csúsztatta fejjel a kapuba argentin honfitársa, Éver Banega beadását.
A másik mérkőzés a gelsenkircheni Schalke-stadionban közel sem volt ennyire szoros. Az FC Basel védői nem tudták tartani a tempót a Sahtar Doneck brazil légiósaival.
Az ukrán bajnok már a második percben előnybe került a román élvonalban is megfordult Junior Moraes fejesével,
majd a félidő közepén Taison is betalált. A továbbjutást Alan Patrick döntötte el végleg egy büntetővel, majd a brazil gólzápor Dodo révén lett teljes.
A Sahtar ellentmondást nem tűrően lefocizta svájci ellenfelét, amelytől csak egy becsületgólra futotta a hosszabbításban. A „bányászok” a döntőbe kerülésért az Interrel mérkőznek meg Düsseldorfban, míg a Sevilla–Manchester United összecsapást az augusztus 21-i finálénak is otthont adó kölni arénában rendezik.
Tíz éve dolgozik a Székelyudvarhelyi FC mellett, végigjárta a 3. Liga minden hullámhegyét és hullámvölgyét, kétszer pedig testközelből élte át, milyen közel lehet a másodosztály. László Zsolt csapatmenedzserrel beszélgettünk.
Nemcsak tehetséges kézilabdázó Kerekes Éva, hanem igazi művészlélek. A nyári szünetben azzal bizonyította művészi vénáját, hogy egy szívügyének számító projektet valósított meg: kifestette egykori iskolájának falait.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.
Románia vezeti a globális alkoholfogyasztási ranglistát fejenként évi 17,1 liter tiszta szesszel, miközben Erdélyben és Székelyföldön is riasztóak az egészségügyi mutatók. De mi áll a sokkoló világelsőség hátterében?
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!