Hirdetés

Megkönnyítették a megyei és a körzeti focibajnokság játékosainak átigazolását

Ha menni akar, el kell engedniük
Fotó: László Ildikó

2024. július 18., 16:39

Az amatőr labdarúgók átigazolását teszi egyszerűbbé az új szabályzat. Amennyiben más csapatban focizna a játékos, akkor el kell engednie a csapatvezetőnek. Igaz, erre csak júliusban van lehetőség.

2024. július 18., 16:39

A labdarúgók jogállásáról és átigazolásáról szóló rendeletet a szakszövetség még ezen év elején megváltoztatta, ezúttal hivatalos honlapjukon újból közzétette.

Hirdetés

„Az amatőr játékos leigazolása megszűnik, amennyiben a sportoló erre irányuló kérelmet nyújt be az illetékes testület bizottságához a versenyév július 1. és 31. közötti időszakban a labdarúgó csapatok, illetve a teremlabdarúgó klubok esetében augusztus 1. és 31. között” – áll a szabályzatban.

Ez nagyban leegyszerűsíti a focisták mozgását, azaz lesz szabadon átigazolható. Ez nagyjából a 4. Liga, vagy annál alacsonyabb osztályokat érinti.

A Hargita Megyei Labdarúgó Egyesületnél érdeklődve, Somolyák István, az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság szervezője, elmondta, ez régebb nagyon sok bosszúsággal járt, a csapatvezetők pedig kihasználták, hogy az illető játékost nem engedték el, amennyiben az el szeretett volna igazolni.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

„Volt ez a lehetőség az elmúlt idényekben is, de akkor nagyon rövid ideig lehetett ezt megtenni, tíz nap volt erre kiszabva. Most sokkal egyértelműbb a szituáció, az a labdarúgó, aki eldöntötte, hogy ő máshol szerepelne, az együttese pedig nem engedi el, akkor megfogalmaz egy kérést, azt nálunk iktatja, mi pedig kivizsgáljuk.

Ez a szabályzat nagyban megkönnyíti az egyik klubtól a másikhoz való átmenetelt, de szem előtt kell tartani, hogy ez csak a júliusi hónapra érvényes. Amennyiben ebből kifut valaki, akkor már más pont alá esik az ügye, valószínűleg meg kell szereznie a klubjának a beleegyezését, hogy átigazoljon”

– fejtette ki a Székely Sport megkeresésére Somolyák István.

Hozzátette, ez a szabályzat csak az amatőr labdarúgókat érinti, tehát, mindazokat, akiknek nincs munkaviszonya, szerződése az illető egyesülettel. Hargita megye esetében csak amatőr státuszú focisták vannak mind a 4. Ligában, mind a körzeti bajnokságokban.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Elengedte füle mellett a játékvezető a magyarellenes rigmusokat a Sepsi OSK kiszállásán

Magyarellenes rigmusok hangzottak el az FC Argeș–Sepsi OSK szombati mérkőzésen, a találkozót vezető George Roman azonban nem szakította félbe a játékot. A történteket a román sportsajtóban is élesen bírálták.

Zártkapus lesz a Románia–Bosznia-Hercegovina mérkőzés

Az UEFA fegyelmi bizottságának döntése értelmében zárt kapuk mögött rendezik a Románia–Bosznia-Hercegovina mérkőzést szeptember 28-án a bukaresti Nemzeti Arénában.

Székelyhon

„Szégyellje magát!” – egymásnak feszült Bíró és Borboly a megyei tanács ülésén

Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.

`
Krónika

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond

Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.

Krónika

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma

Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.

Főtér

Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?

Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?

Ez is érdekelheti

Kupameccsekkel indították az idényt az Udvarhely és Csík körzeti focicsapatok

Elrajtolt az új idény az Udvarhely és a Csík körzeti labdarúgó-bajnokságokban szereplő klubok számára. Az első hivatalos mérkőzéseket azonban még nem a pontvadászatban, hanem a Román Kupában játszották.

Egy csapat átkérezkedett a másik ligába, elkészítették az Udvarhely és a Csík körzeti menetrendjét

A Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület kisorsolta az 5. és 6. Liga 2026–2027-es idényének menetrendjét. Az előzetesen közöltekhez képest egy változás történt a Csík körzeti összetételében.

Egy újonc jelentkezett, több átsorolás a Csík körzeti focibajnokság új idényében

Huszonegy klub iratkozott be a Csík körzeti labdarúgó-bajnokság soron következő idényébe. Egy hónap múlva kezdődik a pontvadászat.

Minden csapat visszaíratkozott, alig változik az Udvarhely körzeti focibajnokság összetétele

Nem lesz nagy átalakulás az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokságban. A benevezési határidő lejártával eldőlt, hogy a tavalyi idényt befejező valamennyi együttes vállalta a folytatást, csupán a csoportok összetételében történt kisebb módosítás.

Ősszel új elnököt választ a Hargita megyei futballközösség

A bajnoki rendszerről, az új idény menetrendjéről, sikeres pályázatairól, a játékvezető-képzésről és az októberi tisztújításról számolt be a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület vezetősége az új szezon előtti sajtótájékoztatón.

Maradhat a tavalyi mezőny az Udvarhely körzeti focibajnokságban

Megkezdődött a benevezés az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság 2026–2027-es idényére. Eddig három klub jelezte indulási szándékát, a szervezők ugyanakkor arra számítanak, hogy a tavalyi mezőny együtt marad.

Hajszálra volt a bajnoki címtől, jubileumot ünnepel a Tusnádi Piliske

Négy év szünet után 2023-ban indult újra a Tusnádi Piliske, amely idén fennállásának 70. évfordulóját ünnepli. A csapat egy bajnoki ezüstéremmel és történelmi kupaszerepléssel tette emlékezetessé a jubileumi idényt.

Szépvízi focirecept: rutinos játékosok és saját nevelésű fiatalok

Bajnoki címmel zárta a szezont a Szépvízi MÜ, ám a klub nem él a 4. Ligás indulás lehetőségével. László Barna csapatvezető szerint a következő időszakban is az utánpótlás fejlesztése élvez elsőbbséget.

Most érkezett el az ideje a Parajdi SK-nak, meg is nyerték az Udvarhely körzetit

A dobogón már többször állt, végül a nemrég zárult Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság kiírását elhódította a Parajdi SK. Végig vezette a pontvadászatot, a győzelméhez nem fért kétség.

Mindent meccset lejátszottak az Udvarhely körzeti focibajnokságban

Az 5. Liga már hetekkel ezelőtt véget ért, ezúttal a 6. Ligában rendezték az utolsó játéknapot ebben az idényben az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokságban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!