Hirdetés

Megint botlott az FCSB

Tovább tart az FCSB gyenge formája
Fotó: Agerpres

2020. július 04., 22:06

Sorozatban a negyedik bajnokiján nem tudott nyerni a válságban lévő bukaresti labdarúgócsapat, ezúttal az FC Botoșani ellen hullattak pontokat a piros-kékek.

2020. július 04., 22:06

Az U Craiova pénteki vendéggyőzelme után, amelyet Medgyesen aratott a bajnokság aktuális éllovasa, szombaton bukaresti meccsel folytatódott a labdarúgó 1. Liga felsőházi rájátszásának hatodik fordulója.

Kapcsolódó

Hirdetés

A tabellán csak negyedik FCSB a szintén 27 pontos FC Botoșani-t fogadta a Nemzeti Arénában, ahol az első félidőben történtek az érdekesebb dolgok.

Az eseménydús játékrészben egy-egy gólt és egy-egy kiállítást is összehoztak a csapatok.

A hazaiak Florinel Coman góljával szereztek vezetést a 13. percben, de kevéssel ezt követően emberhátrányba kerültek: az utolsó védőként szabálytalankodó Iulian Cristeát habozás nélkül kiállította a játékvezető.

A vendégek a balhátvéd Alexandru Țigănașu nem mindennapi, távoli lövésével egyenlítettek, de rövidesen Enriko Papa begyűjtötte második sárgáját, így az eredmény után a létszám is kiegyenlítődött.

A második félidőben az FCSB hiába uralta a játékot és dolgozott ki több helyzetet, újabb gólt nem tudott szerezni. A legnagyobb lehetőséget Florin Tănase puskázta el a mérkőzés végén.

A döntetlen után jelenleg három csapat is 28 ponttal áll a felsőházban.

Labdarúgó 1. Liga, rájátszás, felsőház, 6. forduló
FCSB–FC Botoșani 1–1 (1–1)
Gólszerzők: Coman (13.), ill. Țigănașu (22.)
Kiállítva: Cristea (16.), ill. Papa (31.)
FCSB: Vlad – Crețu, Miron, Cristea, Panțîru – Olaru (Moruțan a szünetben), Popescu, Tănase – Man, Petre (Vînă 70.), Coman (Dumitru 54.). Edző: Bogdan Vintilă.
Botoșani: Pap – Haruț, Chindriș, Șeroni, Țigănașu – Papa, Florescu (Carlone 90.) – Keyta (Câmpanu 69.), Babunszki (Ebenhofer 90.), Askovszki (Mendoza 73.) – Dugandzic (Fili 90.). Edző: Mihai Ciobanu.
Vezette: Marius Avram (Bukarest)

Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, felsőházi rájátszás, 6. forduló
2020. 07. 03., 20:00 Medgyesi Gaz Metan Universitatea Craiova 1–2
2020. 07. 04., 20:00 FCSB FC Botoșani 1–1
2020. 07. 05., 20:00 Astra Giurgiu Kolozsvári CFR 2–2

Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, felsőházi rájátszás
M GY D V GK P
1. Kolozsvári CFR 10 7 2 1 17–7 49
2. Universitatea Craiova 9 7 0 2 17–14 44
3. Astra Giurgiu 8 3 3 2 12–8 33
4. FC Botoșani 10 2 3 5 10–12 32
5. FCSB 9 2 3 4 13–14 31
6. Medgyesi Gaz Metan 10 0 3 7 5–19 25

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Valentin Suciu: Az önbizalom kezdett visszatérni

Az FK Csíkszereda és a Kolozsvári U döntetlent játszott a szombati Szuperliga-mérkőzésen. Valentin Suciu szerint csapata az első félidőben jobb volt ellenfelénél, a vendégek vezetőedzője pedig a hazaiak szervezettségét és agresszivitását emelte ki.

Meglepetésre hazai pályán botlottak a csíki lányok

Megszakadt az FK Csíkszereda női labdarúgócsapatának kiváló hazai sorozata, miután kétgólos vereséget szenvedett a Bukaresti Rapidtól a női Szuperliga 11. fordulójában.

Hazai pályán szakadt meg a Kézdivásárhelyi SE jó sorozata

Mérsékelt teljesítménnyel háromgólos vereséget szenvedett és visszacsúszott a rangsor ötödik helyére a Kézdivásárhelyi SE a labdarúgó 3. Liga 12. játéknapján.

Bátran futballozott az FK Csíkszereda, pont lett a jutalma az ezüstérmes ellen (videóval)

Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.

 A szezon góljával nyertek Magyari Szilárdék Nagyváradon (videóval)

Ritkán látható nagy gól jelentette a Nagyváradi Bihar FC vesztét a labdarúgó 2. Liga 13. fordulójában: szombaton délben a CSM Slatina Matiș mintegy 45 méterről szerzett góljával vitte el a pontokat a Bodola Gyula Stadionból. Videón mutatjuk.

Marius Corbu kerettag, debütálhat a román fociválogatottban

Marius Corbu is meghívót kapott a román labdarúgó-válogatottba a novemberi mérkőzésekre. A Székelyföld Labdarúgó Akadémiánál nevelkedett 24 éves középpályás a Lengyelország és a Bosznia-Hercegovina elleni Nemzetek Ligája-találkozókon léphet pályára.

Egyre mélyebb gödörben a Marosvásárhelyi ASA, az edzőváltás sem segített

Újabb súlyos vereségbe szaladt bele a Marosvásárhelyi ASA a labdarúgó 2. Ligában: a vásárhelyiek szombaton délben 5–0-ra kaptak ki a Concordia Chiajna vendégeként a bajnokságban. A csapat sorozatban az ötödik mérkőzését veszítette el.

Továbbra is alapember a korosztályos válogatottnál a Sepsi OSK játékosa

Ismét meghívót kapott a román U19-es labdarúgó-válogatottba a Sepsi OSK középpályása, Batzula Hunor. Ion Marin együttese novemberben az Európa-bajnoki selejtezőtorna második körében lép pályára, a fiatalokra három mérkőzés vár Olaszországban.

Legyőzte az éllovast és utolérte a Sepsi OSK-t az FC Argeș

Megszakadt a Bukaresti Dinamo jó sorozata, miután az FC Argeș 2–1-re legyőzte az éllovast a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. A pitești-i gárda ezzel pontszámban utolérte a Sepsi OSK-t.

Nem bírt egymással a Sepsi OSK II. és a Kovásznai Kárpátok a háromszéki fociderbin

Gól nélküli döntetlennel zárult a Sepsi OSK II. és Kovásznai Kárpátok közti háromszéki rangadó a labdarúgó 3. Liga visszavágósorozatának nyitányán, a 12. fordulóban rendezett összecsapáson egyik fél sem tudott a másik fölé kerekedni.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!