Győzelemmel és érzelmes pillanatokkal zárult Ilyés Róbert utolsó hazai mérkőzése az FK Csíkszereda vezetőedzőjeként. A FC Botoșani elleni szombat esti siker nemcsak egy újabb fontos három pontot jelentett a székelyföldi együttes számára, hanem egy hároméves korszak lezárását is, amely során a csapat feljutott az élvonalba, majd kivívta a bennmaradást is a Szuperligában.
A mérkőzés után mindkét vezetőedző hangsúlyozta, hogy különleges este volt a csíkszeredai stadionban.
A vendégek mestere, Marius Croitoru nyíltan méltatta kollégáját, és kijelentette: az FK elmúlt éveinek sikerei elsősorban Ilyés munkájának köszönhetők.
„Gratulálok a hazai csapatnak, gratulálok Ilyés Róbertnek azért, amit itt véghez vitt. Csodálatos munkát végzett” – fogalmazott a botoșani-i tréner. Hozzátette, hogy szerinte az FK Csíkszereda az idény elején sokak szemében kiesőjelölt volt, ehhez képest a bennmaradás kivívása óriási teljesítmény.
A találkozó méltó lezárása volt az Ilyés-korszaknak: nyílt, támadó futball, rengeteg helyzet, bravúrok és jó iram jellemezte az összecsapást. A csíki vezetőedző szerint a felszabadult játék annak is köszönhető volt, hogy már nem nehezedett óriási tét a csapatokra.
„Rengeteg átmenet volt, sok kapusbravúrt láthattak a nézők, úgyhogy szerintem élvezte a hazai közönség a mérkőzést.
– mondta Ilyés Róbert a találkozó utáni sajtótájékoztatón.
Az FK vezetőedzője ugyanakkor már nemcsak a mérkőzésről beszélt, hanem értékelt egy rendkívül nehéz, ugyanakkor sikeres hároméves időszakot is. Elmondta: a klub vezetőségével közösen hozták meg a döntést arról, hogy lezárják az együttműködést.
– fogalmazott.
A szakember felidézte, milyen nehéz helyzetből indultak. A feljutást követően az FK nem tudott jelentős erősítéseket végrehajtani, és az idényt lényegében ugyanazzal a kerettel kezdték el, amely a másodosztályból feljutott. „Nem volt versenyképes keretünk, nem sikerült igazolnunk. Azokkal a játékosokkal kezdtük a szezont, akikkel befejeztük a másodosztályt, és közülük sokan kezdetben még nem tudtak megfelelni az első liga szintjének” – emelte ki.
A fordulópontot a téli átigazolási időszak jelentette, amikor sikerült néhány kulcsfontosságú játékost szerződtetni.
„Az új játékosok megértették, mit jelent ez a város és ez a klub, mindenki teljes odaadással dolgozott, és nagyon egységes csapatot alkottunk. A január óta elért eredmények, különösen hazai pályán – nyolc mérkőzésen hét győzelem és egy döntetlen – szerintem mindent elmondanak” – hangsúlyozta.
Ilyés Róbert külön köszönetet mondott mindazoknak, akik az elmúlt három évben a csapat mellett álltak. Nemcsak a játékosokat és a vezetőséget említette meg, hanem a háttérben dolgozókat is. „Szeretnék köszönetet mondani a klubnak, a stadion dolgozóinak, a takarítónőknek, a szurkolóknak, mindenkinek, aki hozzájárult ehhez a közös sikerhez.
– mondta meghatottan.
A vezetőedző arról is beszélt, hogy a most lezárult időszak szinte teljesen felemésztette az energiáit, ezért a közeljövőben biztosan nem vállal új csapatot.
– jegyezte meg.
A teljes szakmai stáb szerződése lejár az FK Csíkszeredánál, és bár a jövő még bizonytalan, Ilyés világossá tette: ha egyszer visszatér az edzősködéshez, szeretné ugyanazokkal az emberekkel folytatni a munkát. „Azt mondtam nekik, hogy ha egyszer új csapatot vállalok, szeretném, ha továbbra is együtt dolgoznánk, mert nagyon jó összhangban voltunk. De mindenkinek családja van, és nem haragszom meg, ha valaki új lehetőséget kap” – zárta nyilatkozatát.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Pont került Anderson Ceará hosszú ideje húzódó átigazolási történetének végére: a brazil labdarúgó az egyiptomi National Bank of Egypt SC játékosa lett. Az átigazolás részleteiről Rédai Attila, az FK Csíkszereda sajtófőnöke számolt be a Székely Sportnak.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!