Elszenvedte harmadik vereségét a szezonban a Székelyudvarhelyi Sporting, a 17. fordulóban Szentábrahámon kapott ki. A mérkőzésen a hazaiak végig jobban játszottak, a vendégek pedig az eredmény után futottak, nem volt esélyük a pontszerzésre.
A mérkőzés végén az udvarhelyi pályagondnok gratulált a szentábraháminak, mivel nagyszerű állapotú pályán szervezték meg a mérkőzést.
Hasonlóan jó minőségű játéktér várta a csapatokat Malomfalván, ahol a hazaiak Zetelakával döntetlent játszottak. A malomfalviak gólfelelőse, Birtalan Barna korán kihasznált egy vendég védelmi hibát, és megszerezte csapatának a vezetést. A zetelakiak még az első félidőben egy szerencsés góllal egyenlítettek. A második félidőben a malomfalviak fölényben fociztak, de a rengeteg helyzet kimaradt, az eredmény pedig nem változott.
Lövétén negyven percig érett a meglepetés, hiszen a vendég Agyagfalva 2–0-ra is vezetett, az éllovas a szünet előtt szépíteni tudott.
A mérkőzés embere a kényszerű csereként a 32. percben pályára lépett Márton Molnár Örs lett, aki előbb egyenlített, majd megszerezte a vezetést is. Ez löketet adott Lövétének, végül három góllal győzött. A sikernek köszönhetően négy pontra nőtt az előnye az üldözőkkel szemben.
Szentegyháza több mint egy évtizedes negatív sorozatot tört meg, idegenben egy értékesített büntetővel legyőzte Nagygalambfalvát (a találkozón a hazaiak kihagytak egy tizenegyest).
Farkaslaka kiütéses, kilencgólos sikert aratott Felsőboldogfalva otthonában, míg a keresztúri rangadón Fiatfalva és Betfalva között egy találat döntött, utóbbi javára.
A B csoportban a Hodgya–Bögöz mérkőzésen hiába szereztek korán vezetést a vendégek, a hazaiak uralták a játékot, és simán megfordították az állást.
A 89. percben, 3–1-es állásnál viszont a hazaiak játékosa egy szóváltást követően nem gondolkodott, és megfejelte ellenfelét, akit elöntött a vér.
Az éllovas Zetelaka II. újabb győzelmet zsebelt be, akárcsak a Korondi Ifjúság és Csekefalva. Utóbbi együttes hazai pályán kétgólos hátrányba került, a második félidőben viszont sikerült fordítania.
A C csoportban a Szentmárton–Kobátfalva rangadó nem hozott látványos játékot. A hazaiak jobban akarták a győzelmet, és jobb helyzetkihasználásuknak köszönhetően ezt meg is szerezték, előnyük pedig hét pontra nőtt az élen.
Hiába utaztak el az oklándiak Kissolymosra (közel 70 km), mivel nem vitték magukkal a leigazolásokat tartalmazó könyvecskéket, játék nélkül maradtak alul.
A két csapat még barátságos mérkőzést sem játszott egymással. Kányád halasztást kért, de a Parajdi SK ezt nem fogadta el, így tíz emberrel játszotta végig az idegenbeli találkozót.
Szentábrahám–Székelyudvarhelyi Sporting 5–3 (2–0), vezették Kovács B. – Bartos L., Kis I., gólszerzők Murvai István (12., 57.), Vas Andrei (34., 72.), Bálint Andor (84.), illetve Balázsi Zoltán (47.), Jankó Levente (60.), Demény Norbert (87.);
Nagygalambfalva–Szentegyháza 0–1 (0–0), vezették Tifán A. – Ráduly I., Felekei G., gólszerző Márton Zsolt (79.);
Malomfalva–Zetelaka 1–1 (1–1), vezették Fodor J. – Feleki G., Madaras Sz., gólszerzők Birtalan Barna (12.), illetve Sándor Csaba (21.);
Felsőboldogfalva–Farkaslaka 0–9 (0–6), vezették Tifán A. – Ozsváth A., Joó R., gólszerzők Hajdó László (9., 32.), Gergely Tamás (11., 74., 77.), Boda Krisztián (36., 39., 44., 65.);
Lövéte–Agyagfalva 5–2 (1–2), vezették Incze D. – Szabó Sz., Feleki B., gólszerzők Demeter Emil (42., 70.), Márton Molnár Örs (55., 69.), Sorin Busuioc (73.), illetve Nagy Attila (31.), Csomor Csaba (34.);
Fiatfalva–Betfalva 0–1 (0–1), vezették Kis I. – Fazakas L., Kis T., gólszerző Zoltáni Róbert (40.);
Szentlélek–Székelyvarság 0–3 (játék nélkül).
Udvarhely Körzeti Labdarúgó-bajnokság (2017–2018) – A csoport
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Lövétei Egyesülés | 26 | 19 | 3 | 4 | 80–32 | 60 |
| 2. | Udvarhelyi Sporting | 26 | 17 | 3 | 6 | 89–51 | 54 |
| 3. | Farkaslaki SE | 26 | 15 | 5 | 6 | 94–39 | 50 |
| 4. | Malomfalvi Ifjúság | 26 | 13 | 7 | 6 | 68–47 | 46 |
| 5. | Szentegyházi Vasas | 26 | 14 | 3 | 9 | 63–42 | 45 |
| 6. | Szentábrahámi Andycom | 26 | 14 | 3 | 9 | 62–48 | 45 |
| 7. | Nagygalambfalvi SE | 26 | 11 | 8 | 7 | 46–37 | 41 |
| 8. | Székelyvarsági Tartód SE | 26 | 11 | 2 | 13 | 59–57 | 35 |
| 9. | Agyagfalvi Lendület | 26 | 9 | 7 | 10 | 73–59 | 34 |
| 10. | Zetelaki Fenyő | 26 | 10 | 4 | 12 | 47–63 | 34 |
| 11. | Betfalvi Küküllő | 26 | 10 | 3 | 13 | 63–70 | 33 |
| 12. | Felsőboldogfalvi FTK | 26 | 5 | 5 | 16 | 34–90 | 20 |
| 13. | Fiatfalvi Sóskút | 26 | 5 | 3 | 18 | 37–90 | 18 |
| 14. | Szentléleki Nyikó | 26 | 1 | 0 | 25 | 19–109 | 3 |
Hodgya–Bögöz 3–1 (1–1), vezették Bartos L. – Ozsváth A., Joó R., gólszerzők Józsa Sándor (20.), Pálfi Attila (51.), László Csaba (76.), illetve Venczel Szabolcs (12.), kiállítva Pálfi Arnold Levente (89., Hodgya);
Csekefalva–Siménfalva 3–2 (0–2), vezették Fazakas K. – Kis I., Ráduly I., gólszerzők Csányi Loránd (51.), Fazakas Barna (60., 81.), illetve Tarcsafalvi Lóránt (23.), Boda Tamás (39.);
Bogárfalva–Gagy 4–0 (1–0), vezették Kovács L. – Csíki A., Hadnagy Á., gólszerzők Magyari András (2.), Györgydeák Milán (51.), Vajda Mircea (82., 90+1.);
Korondi Ifjúság–Farcád 4–0 (2–0), Kovács B. – Kovács L., Csíki A., gólszerzők Varga György (25.), Máté Márton Szabolcs (35.), Pál Tibor (55.), Kovács György Krisztián (71.);
Parajdi SE–Alsóboldogfalva 6–4 (3–1), vezették Szécsi B. – Fodor J., Lőrincz Gy., gólszerzők Laczkó Dávid (14.), Kénesi Lehel (35., 82., 86.), Kénesi Ferenc (42., 87.), illetve Pitó Lajos (40.), Feleki Zoltán (55., 60.), Barabás János (89.);
Székelyderzs–Nagygalambfalva II. 0–3 (0–1), vezették Hegyi H. – Nagy Z., Szente Zs., gólszerzők Nagy Albert (35.), Kányádi Norbert (80.), Albert Attila (82.);
Zetelaka II.–Kápolnás 3–1 (3–0), vezették Kovács T. – Bíró E., Tamási Z., gólszerzők Benedek Szabolcs (18., öngól), Vincze Róbert (28., 31.), illetve Lőrincz Ádám (62.);
Udvarhely Körzeti Labdarúgó-bajnokság (2017–2018) – B csoport
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Zetelaka II. | 26 | 20 | 3 | 3 | 70–30 | 63 |
| 2. | Korondi Ifjúság | 26 | 18 | 3 | 5 | 68–39 | 57 |
| 3. | Siménfalvi Ifjúság | 26 | 14 | 3 | 9 | 74–46 | 45 |
| 4. | Bogárfalvi Gordon | 26 | 12 | 5 | 9 | 77–70 | 41 |
| 5. | Csekefalvi Fortuna | 26 | 10 | 8 | 8 | 71–64 | 38 |
| 6. | Parajdi SE | 26 | 11 | 4 | 11 | 69–70 | 37 |
| 7. | Farcádi SE | 26 | 10 | 6 | 10 | 43–53 | 36 |
| 8. | Bögözi SE | 26 | 10 | 5 | 11 | 54–53 | 35 |
| 9. | Gagyi Gagyvize | 26 | 9 | 6 | 11 | 39–42 | 33 |
| 10. | Kápolnási SE | 26 | 8 | 5 | 13 | 58–66 | 29 |
| 11. | Alsóboldogfalvi Akarat | 26 | 8 | 3 | 15 | 56–74 | 27 |
| 12. | Nagygalambfalva II. | 26 | 8 | 3 | 15 | 45–83 | 27 |
| 13. | Székelyderzsi SE | 26 | 7 | 3 | 16 | 60–77 | 24 |
| 14. | Hodgyai Budvár | 26 | 6 | 5 | 15 | 59–76 | 23 |
Parajdi SK–Kányád 10–0 (5–0), vezették Fodor J. – Szécsi B., Lőrincz Gy., gólszerzők Moldován Nándor (4., 25.), Ambrus Attila (14., 30., 71., 79.), Hajdu Nimród (33.), Pulcz László (60.), Ambrus Levente (69.), Ambrus Csaba (73.);
Szentpéter–Zeteváralja 2–1 (1–0), vezették Nagy Z. – Hegyi H., Kányádi N., gólszerzők Schneider Emil (34.), Gergely Szilárd (88.), illetve Andrási László (62.);
Kissolymos–Oklánd 3–0 (játék nélkül) – a vendégek nem vittek leigazolást magukkal;
Szentmárton–Kobátfalva 2–1 (0–0), vezették Szabó Sz. – Incze D., Feleki B., gólszerzők Kis Zsolt (55., 65.), illetve László Attila (57.);
Betfalvi Ifjúság–Alsósófalva 0–3 (játék nélkül);
Szentpál szabadnapos volt.
Udvarhely Körzeti Labdarúgó-bajnokság (2017–2018) – C csoport
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Homoródszentmártoni Reménység | 20 | 17 | 1 | 2 | 88–20 | 52 |
| 2. | Kobátfalvi Nyikó | 20 | 13 | 4 | 3 | 51–24 | 43 |
| 3. | Zeteváraljai SE | 20 | 13 | 2 | 5 | 48–27 | 41 |
| 4. | Homoródszentpáli Radicza | 20 | 8 | 5 | 7 | 31–40 | 29 |
| 5. | Oklándi Rika | 20 | 9 | 1 | 10 | 42–42 | 28 |
| 6. | Parajdi SK | 20 | 8 | 3 | 9 | 47–41 | 27 |
| 7. | Kányádi SK | 20 | 7 | 5 | 8 | 53–64 | 26 |
| 8. | Homoródszentpéteri SE | 20 | 8 | 1 | 11 | 41–44 | 25 |
| 9. | Kissolymosi SE | 20 | 6 | 2 | 12 | 45–55 | 20 |
| 10. | Alsósófalvi SE* | 20 | 6 | 3 | 11 | 32–59 | 15 |
| 11. | Betfalvi Ifjúság | 20 | 1 | 1 | 18 | 10–72 | 4 |
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!