Hirdetés

Megérdemelten nyert az FCSB, de megengedhetetlen, ami történik

Fotó: Agerpres/Grigore Popescu

2020. július 22., 23:39

Az FCSB nyerte a labdarúgó Román Kupa 2019–2020-as kiírását, a szerda esti döntőben Dennis Man találatával felülmúlta a Sepsi OSK-t. Az összecsapás után a főszereplők nyilatkozataiból válogattunk.

2020. július 22., 23:39

Leo Grozavu, a Sepsi OSK vezetőedzője úgy nyilatkozott, az ellenfél jóval frissebben várta a mérkőzést, mivel a múlt hétvégén nem játszott a bajnokságban, több ideje volt előkészíteni a döntőt, a csapatának pedig nagyon nehéz meccse volt Nagyszebenben, ahol nagy erőket mozgósítottak. Ugyanakkor, elismerte, hogy az FCSB volt a jobb csapat, hiszen minőségi játékosaik vannak, és megérdemelten szerezték meg a trófeát.

Kapcsolódó

A szakvezető szerint megengedhetetlen, ami jelenleg történik Romániában, hiszen

két napig vártak a válaszra a szövetség részéről, hogy nevezhetik vagy sem a döntőre a kupasorozat korábbi szakaszában két sárga lapot kapott Fülöp Istvánt, aki végül nem került be a meccskeretbe.

Meglátása szerint, ha Fülöppel a pályán megnyerték volna a döntőt, az FCSB biztosan fellebbezett volna, amelyben megkérdőjelezi a játékjogát.

A sepsiszentgyörgyi együttes korábbi csapatkapitánya, Gabriel Vașvari elmondta, már megszokták, hogy az utóbbi időben potyagólokat kapnak, sajnos ezen a mérkőzésen is ez történt. „Nem tudtunk többet elérni, nem bizonyítottuk, hogy megérdemeljük megnyerni a kupát. Nem voltak gólhelyzeteink sem, és a kiállítás miatt még nehezebb dolgunk volt”.

Hirdetés

Az FCSB vezetőedzője, Anton Petrea szerint nem működött a játékuk a mérkőzés első részében, talán a nagy tét rányomta a bélyegét a teljesítményükre.

A szünet után azonban sikerült ritmust váltaniuk, több helyzetet alakítottak ki, és újabb találatot is szerezhettek volna.

A fővárosi csapatot alig néhány nappal ezelőtt átvett tréner tisztában van azzal, hogy nehéz időszak előtt állnak, de a folytatásban szeretné, ha javulna a játékuk, és eljutnának arra a szintre, ahová szeretnének.

A győztes gólt szerző Dennis Man is úgy vélte, hogy félénken kezdték a mérkőzést, hiszen a legtöbbjük számára ez volt az első döntő, de aztán a félidőben tudatosították, hogy nincs semmi veszítenivalójuk. Mint mondta, az új edzői stáb remekül végzi a dolgát, több változtatást is bevezettek, és reméli, ez a trófea hozzásegíti őket ahhoz, hogy a jövőben még jobban teljesítsenek, mint ebben a szezonban.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Továbbra is alapember a korosztályos válogatottnál a Sepsi OSK játékosa

Ismét meghívót kapott a román U19-es labdarúgó-válogatottba a Sepsi OSK középpályása, Batzula Hunor. Ion Marin együttese novemberben az Európa-bajnoki selejtezőtorna második körében lép pályára, a fiatalokra három mérkőzés vár Olaszországban.

Legyőzte az éllovast és utolérte a Sepsi OSK-t az FC Argeș

Megszakadt a Bukaresti Dinamo jó sorozata, miután az FC Argeș 2–1-re legyőzte az éllovast a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. A pitești-i gárda ezzel pontszámban utolérte a Sepsi OSK-t.

Nem bírt egymással a Sepsi OSK II. és a Kovásznai Kárpátok a háromszéki fociderbin

Gól nélküli döntetlennel zárult a Sepsi OSK II. és Kovásznai Kárpátok közti háromszéki rangadó a labdarúgó 3. Liga visszavágósorozatának nyitányán, a 12. fordulóban rendezett összecsapáson egyik fél sem tudott a másik fölé kerekedni.

Öngól döntött a Hargita megyei rangadón

A Székelyudvarhelyi FC pénteken délután hazai pályán legyőzte a Gyergyószentmiklósi VSK együttesét a labdarúgó 3. Liga 12. fordulójában.

Jebari teljesen felépült, az FK Csíkszereda feltérképezte a Kolozsvári U-t

Az FK Csíkszereda szombaton a Kolozsvári U-t fogadja a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. Valentin Suciu vezetőedző szerint minden pontnak nagy jelentősége van, Soufiane Jebari pedig a hosszú kihagyás után már teljesen egészségesen várja a találkozót.

Köpésért és a szögletzászló kirúgásáért büntetéseket szabtak ki

Ezen a héten is ülésezett a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület fegyelmi bizottsága. A 4. Liga és az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság mérkőzésein történt sportszerűtlen megnyilvánulások miatt hoztak döntéseket.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Hazai találkozót játszik az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK is, elindult a jegyértékesítés

Mindkét székelyföldi élvonalbeli labdarúgócsapat saját szurkolói előtt lép pályára a Szuperliga következő fordulójában. Az FK Csíkszereda a Kolozsvári Universitateát, a Sepsi OSK pedig az FC Voluntarit fogadja. Megvásárolhatjuk a belépőket.

Az albán bajnokot is legyőzte a Konferencia Ligában a Craiova

A román bajnok Universitatea Craiova 2–0-ra legyőzte az albán Egnatiát az UEFA Konferencia Liga alapszakaszának harmadik fordulójában, ezzel második sikerét aratta a sorozatban.

Tovább robog a Fradi az Európa Ligában, az AC Milan sem tudta megállítani

A Ferencváros nagy meglepetésre, de megérdemelten győzött 2–0-ra csütörtökön az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!