Hirdetés

Megérdemelt sikerrel ért véget a CONIFA Európa-bajnokság

Fotó: Hompoth Dezső

2017. június 11., 15:35

Éremmel tér haza Székelyföld labdarúgó-válogatottja az Észak-Cipruson megrendezett CONIFA Európa-bajnokságról, a harmadik helyért kiírt mérkőzésen utolsó erőit mozgósítva 3–1-re legyőzte a világbajnok Abháziát.

2017. június 11., 15:35

Izgalmasan kezdődött pénteken a házigazda elleni elődöntő, a negyedik percben már komoly előnybe kerülhetett volna Székelyföld, Bajkó Barnát utolsó emberként buktatták a tizenhatoson belül, azonban a játékvezető sípja néma maradt, az egyértelmű büntető és piros lap helyett továbbot intett.

A szervezett hazaiak (közel egy évet készültek az Eb-re) nagy nyomást gyakoroltak a székely védelemre, és a 17. percben megszerezték a vezetést, utólag a torna legjobbjának megválasztott Erhan Önet egy szöglet utáni kavarodást követően a hálóba lőtt.

Hirdetés

A közel 1500 ember előtt rendezett találkozón átvették az irányítást a székelyek, egymás után jöttek is a helyzetek, ám

a törökök testi épségüket sem sajnálva védekeztek, többek között Önet a gólvonalról tisztázta Csizmadia lapos lövését.

Térfélcsere után hamar összejött az egyenlítés, a 48. percben Kis Szabolcs távoli bombáját csak kiütni tudta a házigazda kapusa, a kipattanót Petru Silion szedte össze, és hatalmas gólt lőtt. Ezután felpörögtek a hazaiak, többször is megdolgoztatták Horvát Adrián kapust.

Az idő teltével az észak-ciprusiak is fáradni kezdtek, így újabb székely lehetőségeket is láthatott a közönség. Aztán a 82. percben Csíki Dénes becsúszó szereléssel mentett, a török támadó elesett, a játékvezető pedig szigorú volt, és a 11-es pontra mutatott. A büntetőt Halil Turan értékesítette.

Végső hajrába kezdett Székelyföld, azonban a kemény fizikumú törökök időhúzással kibekkelték a hátramaradt perceket, és bejutottak a döntőbe.

A másik meccsen gól nélküli döntetlent követően Padánia büntetőkkel 6–5-re legyőzte Abháziát, így a CONIFA-világbajnok lett az ellenfél a 3. helyért.

Bronzmeccs

Kiréniában óriási hőség fogadta a csapatokat, közel 35 Celsius-fokban és szikrázó napsütésben léptek pályára az együttesek. Az elején úgy tűnt, hogy az abházok bírják jobban a nagyon megerőltető hetet – hat napon belül ez volt az együttesek ötödik mérkőzése –, a negyedik percben megszerezték a vezetést. A korai gól nem fogta meg a székelyeket, a 9. percben egyenlítettek, Szőcs László beadására jól érkezett Csűrös Attila, és a hálóba bólintott.

A következő találatra sem kellett sokat várni, a kitámadó abházokat Csűrös játszotta át nagyszerűen, a labda Szőcs László elé került, aki a tőle megszokott stílusban emelte a kifutó kapus fölött a hálóba a játékszert. Az abházok továbbra is kitámadtak, ez pedig a vesztüket okozta, a 36. percben Szőcs László robogott el a bal szélen, középre passzolt Bajkónak, aki kicselezve védőjét a jobb alsóba lőtt.

A szünetet követően nagyon beszorult az egyre jobban fáradó Székelyföld, az ellenfél egymás után vezette támadásait, ám a székely legények állták a rohamokat, az utólag a mérkőzés emberének megválasztott Csizmadia Csaba, illetve Rózsa Árpád rendre hárította a veszélyt.

Az idő teltével nemcsak az oxigén, hanem az ellenfél türelme is fogyni kezdett, a 65. percben Logua Levan csúszott rá hátulról Bajkóra, emiatt pedig megkapta második sárga lapját, így a játékvezető kiállította. Az emberhátrány nem látszott meg az abházokon, uralták a középpályát, és továbbra is veszélyesen játszottak.

A székelyeket már a szívük vitte előre, és utolsó erejüket is mozgósítva rendre sikerült hatástalanítaniuk az ellenfél próbálkozásait. A végeredmény 3–1 lett, Székelyföld pedig megszerezte a 2017-es CONIFA Európa-bajnokság harmadik helyét.

A döntőben 1–1-es eredmény után Padánia tizenegyesekkel legyőzte a házigazdát, így megvédte 2015-ben Debrecenben szerzett Eb-címét. A záróünnepségen először a székely küldöttség tagjainak nyakába akasztották a nagyon kiérdemelt bronzérmeket, továbbá Bajkó Barna négy góljával a torna gólkirálya lett.

A bronzérmes székely legénység. Eddig ez a legjobb eredménye a válogatottnak •  Fotó: CONIFA Galéria

A bronzérmes székely legénység. Eddig ez a legjobb eredménye a válogatottnak
Fotó: CONIFA

Bajkó Barna: „Nagyon fárasztó torna volt, de megérte. Csapatszinten és egyénileg is díjban részesültem, nagyon örülök, hogy hozzájárulhattam a csapat jó szerepléséhez és eddigi legjobb eredményéhez. Úgy érzem, egy jó román másodosztályú színvonalú torna volt, kimondottan jó labdarúgókkal találkoztunk. Már várom a következő behívót, bármikor a válogatott rendelkezésére állok.”

Ilyés Róbert, a válogatott edző-játékosa: „Örvendek, hogy elkezdődött az új edzői karrierem, és a legelső lépéssel már bronzérmet szereztünk. Ez számomra nagy önbizalmat ad, hiszen abbahagytam játékosi pályafutásomat, és áttértem az edzői karrierre. Egy edzés után nem volt könnyű összerakni a csapatot,

de a játékosok szenzációsan alkalmazkodtak az elképzeléseimhez és a taktikai játékrendszerhez.

Nagyszerű teljesítményt mutattunk minden mérkőzésünkön. Az első meccset elveszítettük, pedig azon is kiválóan játszottunk. Mindenhonnan sok dicséretet kaptunk, a helybéli szurkolóktól a többi csapatig bezárólag.

Jakab Zoltán, a székely válogatott szakmai igazgatója elégedetten nyugtázta a szombaton lejárt tornát. „Az ember mindig a maximumot akarja kihozni magából egy ilyen rendezvényen, a játékosok pedig kiválóan helyt álltak. A keret Abháziához képest szinte teljesen kicserélődött, ez is azt bizonyítja, hogy a válogatott kapuja nyitott azon játékosok előtt, akik segítenék a csapatot. Ezen a tornán nagyon jól ötvöződött a rutinos és fiatal játékosok tudása, mindenki hozzátette azt, ami egy jó csapatnak szükséges a sikerhez,

így fennállásunk legjobb eredményét értük el, ami hároméves folyamatos munka gyümölcse.

A torna előtt létrejött az az összefogás, amire régóta vártunk. Lehetett volna erősebb is, azonban egyelőre a válogatott még nem tud a legjobb felállásban kiállni. Bízunk abban, hogy ez a bronz megalapoz egy jó folytatást, és a székely települések, illetve csapataik lehetőségeikhez mérten támogatni fogják a válogatottat. Köszönetet mondok azoknak kluboknak és személyeknek, akik támogattak minket, hogy részt vehessünk ezen a tornán” – összegzett Jakab.

Labdarúgás, CONIFA Európa-bajnokság, elődöntő:
Észak-Ciprus–Székelyföld 2–1 (1–0),
gólszerző: Silion (48.).
Székelyföld: Horvát Adrián – Petru Silion, Benkő Norbert, Csizmadia Csaba, Vízi Tamás (Székely Ervin, 85.), Szőcs László (Csiszer Balázs, 62.), Csíki Dénes, Kis Szabolcs (Rózsa Árpád, 78.), Csűrös Attila, Györgyi Athur (Modra Lehel, 72.), Bajkó Barna.

A 3. helyért:
Székelyföld–Abházia 3–1 (3–1),
gólszerzők: Csűrös (9.), Szőcs László (24.), Bajkó (36.),
kiállítva: Logua (65., Abházia).
Székelyföld: Szakáli Botond – Csiszer Balázs (Vízi Tamás, 56.), Rózsa Árpád, Csizmadia Csaba, Székely Ervin, Szőcs László (Csíki Dénes, 75.), Szőcs Loránd, Ilyés Róbert (Benkő Norbert, 63.), Csűrös Attila, Mánya Szabolcs (Györgyi Arthur, 67.), Bajkó Barna.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Csupán egy harmadot bírt a Csíkszeredai Sportklub a Brassói Coronával

Vendégsikerrel zárult a karácsony utáni első erdélyi rangadó a jégkorong Erste Ligában. Pénteken este a házigazda Csíkszeredai Sportklub ütötte az első gólt a Brassói Corona elleni mérkőzésen, a vendégek azonban erre öttel válaszoltak.

Tanulóévből élmezőny – fókuszban a fejlődés a szlovákiai szereplésben a GYHK fiataljainak

A Gyergyói Hoki Klub U20-asai első szlovákiai idényükben nemcsak helytállnak, hanem betörtek a második vonal élmezőnyébe. A legnagyobb nyereség azonban nem a tabellán elfoglalt hely, hanem az a fejlődési közeg, amit ez a pontvadászat jelent.

Székelyhon

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók

Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.

`
Krónika

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt

Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.

Krónika

Romániai tömegkarambol: „a nyájszellem” okozhatta, fontos a biztonságos távolság

A volt román raliversenyző, Titi Aur elmagyarázta, hogy Pitești-Craiova autópályán történt pénteki tömegkarambol – amelyben 12 autó és 32 személy volt érintett – oka az úgynevezett „nyájszellem” volt.

Főtér

Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)

Petri György költőnek avattak emléktáblát két nyelven az egyik kolozsvári Petry hús- és hentesáruboltban, és ez a legelvontabb és legjobb dolog, ami 2025 végén történhetett.

Ez is érdekelheti

A listavezető meccseire látogattak ki a legtöbben a Szuperligában, az FK Csíkszereda a rangsor hátsó felében

Az utolsó találkozón az Universitatea Craiova legyőzte az FK Csíkszeredát, ezzel az év végén az első helyen zárta a labdarúgó Szuperligát. Az oltyánok nemcsak a tabellán állnak az élen, hanem a nézőszám tekintetében is.

Kovács István lecsúszott a dobogóról, francia kollégája végzett az élen

A futballstatisztikákkal foglalkozó nemzetközi szervezet, az IFFHS Kovács Istvánt a 2025-ös év negyedik legjobb játékvezetőjének választotta meg.

A statisztikák árulkodnak – hol vannak az FK Csíkszereda gyenge pontjai?

Lezárult az idei naptári év a labdarúgó Szuperligában: az Universitatea Craiova az élen tölti a téli szünetet, mögötte a Rapid és az FC Botoșani sorakozik. Az őszi idény végén megnéztük, mely mutatók rajzolták át legélesebben az élvonal erőviszonyait.

Szeitl Szilvia: a nők érzelmileg mélyebben élik meg a helyzeteket

A labdarúgó női Szuperliga alapszakaszának lejártával Szeitl Szilviával, az FK Csíkszereda vezetőedzőjével az itteni munkáról, a csapatról és az elmúlt hónapok tapasztalatairól beszélgettünk.

Az FK Csíkszereda élvonalba jutása lehet az Év sportpillanata

Zajlik a szavazás a január 12-én Budapesten megrendezendő Nemzeti Sport Gála legjobbjaira. Az Év magyar sportpillanata lehet az FK Csíkszereda férfi labdarúgócsapatának feljutása a román élvonalba.

A magyarok visszacsúsztak, a románok maradtak a helyükön a FIFA-világranglistán

A magyar válogatott négy helyet visszacsúszva a 41. pozíciót foglalja el a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, amelyen a romániai együttes változatlanul a 47. helyen áll.

Beteltek a helyek, elmarad a címvédés az Udvarhelyi körzeti teremtornán

Összejött a maximális létszám: 16 együttes jelentkezését fogadták el, ők versengenek a trófeáért. Az biztos, hogy a bajnok nem védheti meg címét.

Elveszítheti alapembereit a Kolozsvári CFR

Komoly összegeket ajánlottak külföldi klubok a Kolozsvári CFR két koszovói meghatározó játékosáért cserébe, akik nagy eséllyel elhagyják Daniel Pancu csapatát.

Továbbpasszolják a focimeccsek egy részét, megosztott vb-közvetítés jöhet Romániában

A 2026-os labdarúgó-világbajnokság több szempontból is történelmi lesz: először rendezik meg 48 válogatott részvételével, 38 napon keresztül összesen 104 mérkőzéssel. Ez komoly médiapiaci kihívásokat tartogat, két tévétársaságnál nézhetjük a párharcokat.

Durva döntéseket kell hoznunk – Ilyés Róbert kifakadt a megalázó vereség után

Csúfos kudarccal zárta az évet az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában, öt gólt kapott az Universitatea Craiovától. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Ilyés Róbert vezetőedző nem kertelt és komoly változásokat helyezett kilátásba.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!