„A gyenge eredmények következtében az FC Viitorul vezetősége úgy döntött, hogy felbontja a Mircea Rednic vezetőedzővel kötött megállapodást, akinek köszönjük a klubunknál végzett munkáját” – olvasható a Konstanca megyeiek rövid közleményében.
A Viitorul csütörtökön este 2–1-re kikapott hazai pályán a sereghajtó Jászvásári Politól az 1. Liga 24. fordulójából elmaradt mérkőzésen, ez a vereség pedig végzetes volt Mircea Rednic számára.
A tapasztalt szakvezető tavaly decemberben vette át a Gheorghe Hagi tulajdonában lévő tengerparti csapat vezetését, de
az eredmények elmaradtak a várakozásoktól (18 mérkőzésen 2 győzelem, 9 döntetlen és 7 vereség volt a mérlege),
és a tabellán 11. helyezett Viitorul egymás után a második évben is lemaradt a felsőházi rájátszásról.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!