Hirdetés

Megállíthatatlanul robog előre a Bardoci Príma

Ezúttal sem okozott gondot a három pont begyűjtése a bardociaknak. Korábbi felvétel
Fotó: Facebook/Bardoci Príma

Újabb magabiztos győzelmet aratott a Bardoci Príma, a Barót VSC mérkőzését elhalasztották, így ideiglenesen már 9 pont a különbség a két erdővidéki gárda között a Kovászna megyei labdarúgó-bajnokságban.

2024. április 15., 15:38

A 19. játéknapot rendezték Kovászna megyében, meglepetés nem született. Az eddig hibátlan mérleggel rendelkező bardociak hazai környezetben léptek pályára, a Kovásznai SE-nek pedig játszi könnyedséggel lőttek négyet, amire a vendégek csak eggyel válaszoltak, így mindhárom egységet otthon tartotta az éllovas.

A másik erdővidéki csapat mérkőzését elhalasztották, a barótiak Szentkatolnát látták volna vendégül, viszont a későbbiekben pótolják majd be a találkozót, hivatalos időpont egyelőre nincs. A harmadik helyen álló Zágon idegenben tudott győzni, Gelencét verte 2–0-ra.

Hirdetés

Marad a nyomában Szitabodza, miután Nagyajtán egy szoros mérkőzésen ugyan, de 2–1-re nyerni tudott. Tovább kapaszkodott az Árkosi SE is, amely saját közönsége előtt 4–2-es sikert aratott Csernátonnal szemben, megerősítette hatodik pozícióját a tabellán.Szintén hat gólt eredményezett a Uzoni SE–Perkői SE párharc, itt a vendégek örülhettek a végén.

A sereghajtó Bodzaforduló megszerezte második győzelmét a pontvadászatban, miután nagy meglepetésre a maksai együttest 2–0-ra verte.

A következő fordulóban az éllovas Bardoci Príma a Maksai SE otthonába látogat, míg az őket üldöző Barót VSC-re rendkívül nehéz találkozó vár Kovásznán. A harmadik helyen álló Zágoniak Bodzafordulót látják vendégül, papírforma alapján a hazaiak toronymagasan esélyesek.

Labdarúgó 4. Liga, Kovászna megye, 2023–2024, 19. forduló

Labdarúgó 4. Liga, Kovászna megye, 2023–2024

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Bardoci Príma Bardoci Príma
18
18
0
0
89-13
54
2
Barót VSC BVSC
18
16
0
2
78-12
48
3
Zágon Zágon
18
14
0
4
64-17
42
4
Szitabodza Szitabodza
18
12
2
4
68-32
38
5
Kovásznai SE Kovásznai SE
17
11
1
5
65-21
34
6
Árkosi SE Árkosi SE
17
9
3
5
58-27
30
7
Perkői SE Perkői SE
17
8
3
6
41-28
27
8
Nagyajta Nagyajta
18
6
4
8
30-45
22
9
Gelencei SE Gelencei SE
17
6
3
8
24-46
21
10
Maksai SE Maksai SE
18
5
3
10
27-52
18
11
Csernáton Csernáton
18
4
2
12
25-75
14
12
Papolc Papolc
17
3
3
11
26-57
12
13
Uzoni SE Uzoni SE
17
2
1
14
23-71
7
14
Szentkatolnai SE Szentkatolnai SE
18
1
4
13
13-71
7
15
Bodzafordulói SE Bodzafordulói SE
18
2
1
15
13-77
7
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

A székelykeresztúriak az utolsó félórában megsorozták a Golimpiákoszt, vezetik a Hargita megyei focibajnokságot

Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Gyerő Roland mesterhármasával Barót továbbra is hibátlanul menetel

Négy hazai és ugyanannyi vendéggyőzelmet jegyeztek a Kovászna megyei futballbajnokság 9. játéknapján, továbbra is remekül teljesítenek az élen álló csapatok.

Mindhárom marosvásárhelyi csapat győzött, döntetlen a dobogósok párharcában

A három marosvásárhelyi együttes egyaránt begyűjtötte a három pontot, a dobogós helyen álló Mezőrücs és Szászrégen döntetlent játszott a Maros megyei labdarúgó 4. Liga elitcsoportjának 9. fordulójában.

A székelykeresztúriak az utolsó félórában megsorozták a Golimpiákoszt, vezetik a Hargita megyei focibajnokságot

Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.

24 meccses eltiltást kapott a játékvezetőt megütő elnök-edző, megfelezték Agyagfalva büntetését

A Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület (HMLE) fegyelmi bizottsága az elmúlt időszakban két ízben is összeült, döntéseket hozott a 4. és az 5. Ligában történt esetek után.

Hetet rúgott az éllovas, csak Bardoc tudott idegenben nyerni a Kovászna megyei pontvadászatban

Nem kímélték egymást a csapatok a Kovászna megyei labdarúgó 4. Liga 8. fordulójában, amelyet nyomasztó hazai fölény jellemzett, a nyolc mérkőzésből mindössze egy alkalommal sikerült a vendégeknek elvinniük a három pontot.

Szinte mindent vittek a hazai csapatok a Maros megyei 4. Ligában

A nyolcadik fordulóban a hazai csapatok egy kivétellel minden mérkőzésen győztek a Maros megyei labdarúgó 4. Liga elitcsoportjában. A bajnokság első három helyezettje begyűjtötte a három pontot, így nem történt változás az élen.

A Székelykeresztúri Egyesülés négy pontot gyűjtött, beérte a címvédőt a Hargita megyei focibajnokságban

Ezen a hétvégén két találkozót tudott le a Székelykeresztúri Egyesülés. Előbb lejátszotta a 9. fordulóhoz tartozó meccsét a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságban, aztán egy elnapolt összecsapáson nyert. A Csíkszentsimonnal a tabella élén található.

Levenné a fölösleges terheket a csapatvezetők válláról az újdonsült Hargita megyei focielnök

Egyöntetű szavazással Hompoth Dezsőt választották a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület elnökévé a következő négy évre. A székelyudvarhelyi sportvezetőt a terveiről és a megyei labdarúgás előtt álló feladatokról kérdeztük.

A közgyűlés bizalmat szavazott, új elnöke van a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesületnek

Egyetlen pályázó volt az elnöki tisztség betöltésére, erre pedig a tisztújító küldöttgyűlés rábólintott. Tamás Zoltán átadta a stafétát, Hompoth Dezső lett a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület új vezetője.

Tamás Zoltán átadja a stafétát: 27 év a Hargita megyei futball szolgálatában

Új elnöke lesz a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesületnek. Tamás Zoltán az első mandátumának körülményeiről, a megyei labdarúgás fejlődéséről, az eredményekről és a még megoldásra váró feladatokról is beszélt. Nyugodt szívvel adja át a stafétát utódjának.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!