
A Marosvásárhelyi SE az első pontjainak megszerzésére készült a 3. forduló pénteki hazai találkozóján, miután az első két játéknapon szoros meccseken szenvedett vereséget Nyárádtőtől és a Gyulafehérvári Unireától. Ellenfele az a Kudzsiri Metalurgistul volt, amely ezzel szemben két győzelemmel kezdett.
A víkendtelepi pályán közel 500 néző előtt lejátszott mérkőzésen az ASA egykori legendája, Szőllősi László végezte el a kezdőrúgást. Ezt megelőzőn a marosvásárhelyi klub vezetősége speciális idénybérlettel ajándékozta meg az egykori kiváló futballistákat, akik elvitték a marosvásárhelyi labdarúgás hírnevét az országba és a nagyvilágba.

Rosszul alakult az összecsapás eleje a házigazdák számára, ugyanis a 12. percben a Fehér megyeiek szöglet után előnybe kerültek Dohotariu találatával. Ezt hamarosan akár meg is duplázhatták volna Cocan került remek helyzetbe, de a gyenge lövését Kis kivédte.
A marosvásárhelyi csapat az első félóra lejártával veszélyeztetett először, Barabás kiharcolt egy szögletet, ami után Gliga egyenlíthetett volna, de a vendégek kapusa a helyén volt.

Innentől kezdve uralták a játékot a hazaiak, azonban nem tudták feltörni a kudzsiri együttes tömörült védelmet, így távolról próbálkoztak, Kulcsár kétszer is, de nem találta el a kaput.
A szünet után az öltözőben maradt a vásárhelyi gárda, hiszen alig néhány másodperccel a középkezdés után a Metalurgistul be is talált Cocan révén. A hazai játékosok viszont hamar magukra találtak, pár perccel később Gligát ugratták ki a védők között, aki a hálóba gurított, és szépített.

A folytatásban a vendégek térfelén zajlott a játék, de nagy lehetőség nem alakult ki a kapujuk előtt, a kudzsiriak pedig veszélyes ellentámadásokat vezettek, és a kapufát is eltalálták.
A hazaiak támadásai ismét elakadtak a tizenhatos előtt, Kulcsár ezúttal szabadrúgásokkal próbálkozott, de nem járt sikerrel. A végéig tehetetlennek bizonyultak, a 90. percben pedig egy kontrából Cocan duplájával a Metalurgistul eldöntötte három pont sorsát.

A Marosvásárhelyi SE-nek továbbra sincs pontja ebben a bajnokságban, ám enyhe mentségére szóljon, hogy a mezőny három legerősebb csapatával találkozott a szezonkezdeten.
A Nyárádtői Unirea viszont folytatja a hibátlan menetelését az új bajnoki idényben, és a harmadik mérkőzését is megnyerte. Ezúttal fölényesen, 3–0-ra győzött a Kolozsvári Viitorul vendégeként, ezzel vezeti a ranglistát.

| 2023. 09. 08. 17:00 | Marosvásárhelyi SE Marosvásárhelyi SE | Kudzsiri Metalurgistul Kudzsir | 1-3 |
| 2023. 09. 08. 17:00 | Gyulafehérvári CSU Gyulafehérvári CSU | Gyulafehérvári Unirea Gyulafehérvári Unirea | 2-1 |
| 2023. 09. 08. 17:00 | Kolozsvári Viitorul Kolozsvári Viitorul | Nyárádtői Unirea Nyárádtő | 0-3 |
| 2023. 09. 08. 17:00 | Besztercei Gloria Beszterce | Alsógáldi Industria Alsógáld | 5-1 |
| 2023. 09. 09. 17:00 | Medgyesi SK Medgyes | Szászrégeni Avântul Szászrégen | 1-0 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Nyárádtői Unirea Nyárádtő | 3 | 3 | 0 | 0 | 7-2 | 9 |
2 | Kudzsiri Metalurgistul Kudzsir | 3 | 3 | 0 | 0 | 6-2 | 9 |
3 | Besztercei Gloria Beszterce | 3 | 2 | 1 | 0 | 8-2 | 7 |
4 | Gyulafehérvári Unirea Gyulafehérvári Unirea | 3 | 1 | 1 | 1 | 4-4 | 4 |
5 | Gyulafehérvári CSU Gyulafehérvári CSU | 3 | 1 | 1 | 1 | 3-3 | 4 |
6 | Medgyesi SK Medgyes | 3 | 1 | 1 | 1 | 2-2 | 4 |
7 | Kolozsvári Viitorul Kolozsvári Viitorul | 3 | 0 | 2 | 1 | 3-6 | 2 |
8 | Alsógáldi Industria Alsógáld | 3 | 0 | 2 | 1 | 3-7 | 2 |
9 | Marosvásárhelyi SE Marosvásárhelyi SE | 3 | 0 | 0 | 3 | 4-8 | 0 |
10 | Szászrégeni Avântul Szászrégen | 3 | 0 | 0 | 3 | 0-4 | 0 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!