Korábban már beszámoltunk róla, hogy a frissen feljutott CSL Ștefăneștii de Jos ellen súlyos vádak merültek fel. A klubot azzal gyanúsítják, hogy visszadátumozott dokumentumokkal próbálta igazolni, hogy időben rendezte korábbi játékosa, David-Andrei Dănăilă felé fennálló tartozását. Az ügyben az FRF fegyelmi bizottsága kétpontos levonást és átigazolási tilalmat szabott ki a klubra, a döntés azonban nem jelent meg a szövetség hivatalos honlapján.
A két pont kulcsfontosságú és sorsdöntő lehet. Ha a büntetés végleg érvényben marad, a Ștefăneștii de Jos elveszítheti csoportelsőségét és ezzel együtt a közvetlen feljutását a 2. Ligába. Ez pedig az osztályozók teljes végeredményét is felboríthatja.
Éppen ezért fordult a Gyulafehérvári Unirea a lausanne-i Nemzetközi Sportdöntőbírósághoz. Az együttes szerint, ha a pontlevonást időben alkalmazzák, másként alakult volna a feljutásért rendezett osztályozó, így közvetlen sportszakmai érdeke fűződik az ügy kivizsgálásához. Az FRF emiatt úgy döntött, hogy legalább július 15-ig nem hitelesíti a 3. Liga végeredményét.
Közben a szövetség fegyelmi és etikai bizottsága is folytatja a vizsgálatot. Július 1-jére meghallgatásra idézték be George Daniel Bozierut, a CSL Ștefăneștii de Jos elnökét, valamint David-Andrei Dănăilăt is. Egy másik eljárásban ugyanakkor megállapították, hogy a klub időközben rendezte a játékossal szembeni tartozását, ezért ezt az ügyet lezárták.
A történet azonban itt még nem ér véget. A Gyulafehérvári Unirea büntetőfeljelentést is tett, mivel álláspontja szerint felmerülhet a hamis okirat felhasználásának gyanúja. A klub jogi képviselője hangsúlyozta: minden lehetséges fórumon folytatják az eljárást annak érdekében, hogy a szabályokat minden résztvevőre egyformán alkalmazzák.
A végső döntés így már a Nemzetközi Sportdöntőbíróság kezében van. Határozata nemcsak a Ștefăneștii de Jos sorsát, hanem a 2. Liga végleges mezőnyét is befolyásolhatja.
Tíz éve dolgozik a Székelyudvarhelyi FC mellett, végigjárta a 3. Liga minden hullámhegyét és hullámvölgyét, kétszer pedig testközelből élte át, milyen közel lehet a másodosztály. László Zsolt csapatmenedzserrel beszélgettünk.
Nemcsak tehetséges kézilabdázó Kerekes Éva, hanem igazi művészlélek. A nyári szünetben azzal bizonyította művészi vénáját, hogy egy szívügyének számító projektet valósított meg: kifestette egykori iskolájának falait.
Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.
A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.
Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza Párt parlamenti frakciója.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!