Hirdetés

Még közelebb a címvédéshez a Ferencváros, menekül a kiesés elől a Zalaegerszeg

Szünet után döntötték el a meccset a Ferencváros játékosai. Korábbi felvétel
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

2020. június 07., 22:15

Megtartotta kilencpontos előnyét a tabella élén a Ferencvárosi TC, a labdarúgó NB I. 27. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén 3–0-ra győzte le a Diósgyőri VTK-t.

2020. június 07., 22:15

Az élmezőnyben található diósgyőri együttes több mint egy félidőn keresztül jól tartotta magát a címvédő és listavezető otthonában, de ezután váratlanul szétesett, és nem maradt esélye a pontszerzésre.

Az első negyvenöt percben nagyon sok lehetőség maradt ki, mindkét csapat többször megszerezhette volna a vezetést. Merőben más volt a helyzet viszont fordulás után, amikor

a fővárosiak egy perc alatt kétszer is betaláltak, ezzel gyakorlatilag eldöntötték a mérkőzést.

Ezután már nem volt kérdéses az FTC győzelme, a végeredményt tíz perccel a lefújás előtt állították be.

Az újraindulás után a Ferencváros a negyedik mérkőzését is megnyerte, és hat fordulóval a vége előtt továbbra is fölényesen vezeti a bajnokságot a második Mol Fehérvár előtt. A DVTK maradt a negyedik helyen, változatlanul öt pontos távolságra van a dobogótól.

Hirdetés

Ikertestvérek góljaival menekül a kiesés elől a ZTE

A Zalaegerszegi TE mindhárom pontot otthon tartotta a Puskás Akadémiával szemben a vasárnapi játéknap első mérkőzésén. A gól nélküli döntetlent hozott első félidő után a zalaegerszegiek kevéssel a szünet után megszerezték a vezetést Bobál Gergely találatával. A vendégek rögtön ezután egyenlíthettek volna, de a kapufa megakadályozta őket ebben.

A végéig a ZTE akarata érvényesült, amely több helyzetet alakított ki, és a hajrában bebiztosította a győzelmét Bobál Dávid góljával,

aki néhány perccel korábban éppen az ikertestvére helyére lépett a pályára.

A Bobál-ikrek: Dávid és Gergely •  Fotó: Facebook/ZTE FC Zalaegerszeg Galéria

A Bobál-ikrek: Dávid és Gergely
Fotó: Facebook/ZTE FC Zalaegerszeg

A Zalaegerszeg sorozatban a harmadik mérkőzését nyerte meg a bajnokságban, ezzel három ponttal eltávolodott a kieső helyektől. A Puskás Akadémia tizenegy idegenbeli meccs után kapott ki újra vendégként, és elszalasztotta az esélyét, hogy közelebb kerüljön az Európa Liga-indulást érő harmadik helyhez.

Labdarúgó NB I., 27. forduló:

Ferencvárosi TC–Diósgyőri VTK 3–0 (0–0)
Gólszerzők: Boli (53.), Zubkov (54.), Botka (82.)

Zalaegerszegi TE–Puskás Akadémia 2–0 (0–0)
Gólszerzők: Bobál Gergely (48.), Bobál Dávid (86.)

Korábban:
Mezőkövesdi Zsóry FC–Paksi FC 0–2 (0–0)
Mol Fehérvár–Kisvárda Master Good 2–0 (1–0)
Újpest FC–Budapest Honvéd 1–0 (1–0)
Debreceni VSC–Kaposvári Rákóczi 1–1 (1–0)

A bajnokság állása:
1. Ferencváros 63
2. Fehérvár 54
3. Mezőkövesd 45
4. Diósgyőr 40
5. Puskás Akadémia 40
6. Honvéd 37
7. Kisvárda 34
8. Zalaegerszeg 34
9. Paks 32
10. Újpest 32
11. Debrecen 31
12. Kaposvár 11
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

Történelmi siker: feljutott a 3. Ligába a Kovásznai Kárpátok

Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.

Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

`
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Krónika

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Ez is érdekelheti

Simább továbbjutások mellett egy hosszabbítást is jósol a székelyudvarhelyi színész

A portugálokkal tart, a norvégokban látja a focivébé meglepetéscsapatát. Ezúttal Jakab Tamást, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház színészét kérte fel a Székely Sport, hogy tippelje meg a soron következő meccsek kimenetelét.

Megismertük az első forduló programját, egymás után játszik a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda

A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) nyilvánosságra hozta a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének első fordulós programját. A két székelyföldi együttes, a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda egyaránt hétfőn lép pályára.

A ráadásban mentette meg magát Marokkó, majd kiejtette Hollandiát

Marokkó ott folytatja, ahol négy éve abbahagyta Katarban: továbbírja a történelmet. Az afrikai együttes a tizenhatoddöntőben Hollandia ellen egyenlített a hosszabbításban, majd tizenegyespárbajban búcsúztatta az európaiakat.

Meglepetés a javából, máris búcsúztak a németek a vébén

Hatalmas meglepetésre Paraguay büntetőpárbajban legyőzte Németországot a labdarúgó-világbajnokság hétfő éjféli tizenhatoddöntőjében.

A legvégén jött a slusszpoén, a brazilok kiejtették a japánokat

Az első félidőt követően még hátrányban volt Brazília, de parádés második félidei játékával és a hosszabbításban szerzett góllal végül Japán fölé kerekedett, és bejutott a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőjébe.

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

A csapatkapitány góljával győzte le a koszovói bajnokot a Sepsi OSK

Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.

Fordulatos csatában az újonc nyerte a Román Kupát Kovászna megyében

Kupadiadallal koronázta meg első szezonját a mezőnyben abszolút újoncnak számító Zágonbárkány, amely Szentkatolnát felülmúlva megnyerte a labdarúgó Román Kupa Kovászna megyei döntőjét, és készülhet a regionális szakaszra.

Megjárta a francia másodosztályt a Sepsi OSK új középhátvédje

Újabb idegenlégiós csatlakozott a sepsiszentgyörgyi labdarúgócsapat keretéhez, a klub hétfői bejelentése szerint a francia Setigui Karamoko piros-fehér színekben játszik a hazai élvonalbeli bajnokság új idényében.

Akárcsak a focivébén, több ivószünetet rendelhetnek el a Szuperligában

Rendkívüli intézkedések bevezetését fontolgatják a 2026–2027-es labdarúgó Szuperliga-idény első fordulóiban. A július–augusztusi időszakban tartós kánikulára kell számítani, ezért a játékosok védelme érdekében több változtatás is napirenden van.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!