A caracali származású Nicolae Păun 2024. április 15-én, a Bukaresti Rapid otthonában 1–0-ra megnyert mérkőzésen szenvedett keresztszalag-szakadást, a Szuperliga felsőházi rájátszásának negyedik fordulójában.
Sérülése olyan súlyosnak bizonyult, hogy közel 500 napig tartott a felépülése, idén augusztus 27-én a Șoimii Gura Humorului ellen 2–0-ra megnyert kupamérkőzés 62. percében tért vissza a pályára.
Azóta a bajnokságban is szerephez jutott, egyelőre csereként számít rá Ovidiu Burcă vezetőedző.
„Nehéz volt visszatérni a pályára, de már két és fél hónapja terhelhető vagyok és teljes értékű edzésmunkát végezhetek. A legjobb, hogy újra bekapcsolódhattam a csapat munkájába, egyre jobban érzem magam,
– nyilatkozta a Székely Sportnak.
Nicolae Păun szülővárosában ismerkedett meg a labdarúgással, majd a Kolozsvári Viitorulnál alapozta meg tudását. Felnőttcsapatban Kézdivásárhelyen játszott először, ahol csakhamar a 3. ligás KSE egyik alapemberévé vált.
Nagyon szép emlékeket őriz a Kézdivásárhelyi SE-nél eltöltött időszakról, távozása után még sokáig a helyszínen tekintette meg a kék-fehérek mérkőzéseit. „A KSE volt az első felnőttcsapat, ahol játszottam, nagyon jó gárdánk volt Gazda József edzővel és Rancz Lajos elnökkel, soha nem fogom elfelejteni, amikor Foksányban 3–0-ás hátrányból fordítva nyertünk” – nosztalgiázott.
Innen érkezett Sepsiszentgyörgyre, a Sepsi OSK színeiben 2021. április 17-én debütált az élvonalban, az Universitatea Craiova elleni gólnélküli döntetlenben végződött idegenbeli találkozón. Tehetségére a román válogatottban is felfigyeltek, Edward Iordănescu behívóját követően a Montenegró elleni Nemzetek Ligája mérkőzésen mutatkozott be a nemzeti csapatban.
Sérülése tehát a legrosszabbkor jött, de a háromszéki együttes 26 éves középpályása bízik benne, hogy a hosszú kényszerszünet után megerősödve, mentalitásával és tudásával fogja segíteni a csapatot.
„Kimondhatatlanul örülök, hogy újra pályán lehetek a csapattársakkal, élvezem a játékot, az öltözőbeli hangulatot, az edzéseket, meccseket, mindent. Némiképp óvatosabb vagyok, de igyekszem felvenni a ritmust és nem félni a párharcoktól” – részletezte érdeklődésünkre, hozzátéve, hogy nem számított arra, hogy ilyen sokáig távol marad, remélte, hogy legtöbb 10 hónap után visszatérhet.
Elmondása szerint azért húzódott el a rehabilitációja, mert körülbelül 9 hónap után, amikor elkezdhette volna az edzéseket, erős fájdalmat érzett, a vizsgálatok alapján pedig újabb műtét várt rá, így kezdhette elölről a folyamatot.
Mentálisan erősnek érzi magát, határozott célokat fogalmazott meg saját magával szemben, ugyanakkor tudja, türelmesnek kell lennie és sokat kell dolgoznia ennek érdekében.
„Szeretnék minél hamarabb visszatérni arra a szintre, amelyen voltam a sérülésem előtt, hogy segítsem a csapatot, de realista vagyok, tudom, hogy sok időbe, talán hónapokba telik, amíg csak megközelítem a korábbi formámat, amíg ugyanolyan szinten érzem a játékot. Ehhez minél többet kell játsszak” – vélekedett a futballista, aki körül időközben a csapattársak is jócskán kicserélődtek. „Azt hiszem, 5–6 játékos maradt azóta, de nagyon jó egységet alkotunk az újakkal is” – tette hozzá.
Mindenki máshoz hasonlóan őt is meglepte az élvonalból való kiesés, mint mondja, utolsó percig reménykedett, hogy ez nem következik be, és különösen fájó számára, hogy nem tudott a pályán segíteni a csapatnak.
„Ami volt elmúlt, most itt vagyunk a 2. Ligában, és ebből kell kihozzuk a legtöbbet, hogy visszakapaszkodjunk. Nehéz a másodosztályban minden mérkőzés, mindenki jó eredményt akar elérni, 5–6 csapat is a feljutásra hajt, de számunkra más opció fel sem merülhet, mint a feljutás.
– szögezte le a labdarúgó, aki egy ideje új szerepkörben, egy kislány édesapjaként is igyekszik helytállni.
Egy jó első félidőt követően csak négy gólt lőttek a másodikban a románok a dánoknak a bukaresti női kézilabda Eurokupa elődöntőjében. A bronzmeccsen így a magyarokkal csapnak össze.
Az egy nappal korábbi parádés Sportklub-győzelem után ezúttal a miskolci DVTK Jegesmedvék látogattak a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályára, az Erste Liga alapszakaszának keretében. A Hargita megyei együttes ezúttal is nagyszerű játékkal rukkolt elő.
Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Egy márciusi athéni vacsorán Kimberly Guilfoyle, az Egyesült Államok görögországi nagykövete a The Wall Street Journal értesülése szerint a román kormány várható bukására utalva azt mondta: „Bármelyik országgal megtehetjük ezt, amellyel csak akarjuk.”
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!