A bajnokságot lebonyolító szervezet kezdeményezését a klubok egyöntetűen támogatták. A terv szerint a közös edzések újrakezdése után
a csapatok edzőtáborba vonulnak a jól ismert törökországi Antalyába, ahol a háromhetes felkészülési időszak lejártával lejátszanák a hátralévő bajnoki mérkőzéseket.
Továbbá, a klubok költségei is alacsonyabbak lennének, hiszen nem kellene többet utazniuk a találkozókra, ráadásul saját edzőközpontjuk is lenne a felkészülés, illetve a bajnokság ideje alatt.
Ezt a forgatókönyvet azonban abban az esetben valósítanák meg, ha
a június 6-ai hétvégétől kezdődően Romániában nem engedélyezik a labdarúgó-mérkőzések megrendezését.
A múlt héten ugyanis a liga illetékesei arról határoztak, hogy legkorábban ettől az időponttól folytatódhat a bajnokság.
Mivel azonban Klaus Johannis államfő szerdán bejelentette, hogy nem hosszabbítják meg a május 15-éig tartó, a koronavírus-járvány miatt kihirdetett szükségállapotot, elképzelhető, hogy ezt követően a csapatok elkezdhetik az edzéseket, és a tervezett időpontban újraindulhat a bajnokság is Romániában.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!