Alig négy nappal azután, hogy bejelentette, közös megegyezéssel megvált a feljutást kiharcoló Florentin Petre vezetőedzőtől – aki az élvonalban a Bukaresti Dinamo másodedzőjeként folytatja – pénteken este kinevezte az együttes új szakvezetőjét a nyárádtői klubvezetés.
A választás az 50 éves Eusebiu Tudorra esett, aki legutóbb szintén a másodosztályban tevékenykedett.
A 2022–2023-as szezon kezdete után a 8. fordulóban csatlakozott a Bukaresti Metaloglobus csapatához, amelynek akkor mindössze egy pontja volt, és végül a Progresul elleni osztályozón sikerült benntartania a 2. Ligában.
Aztán az előző idényben mindössze az első négy játéknapon vezette a fővárosiakat, majd a Román Kupa play-off körében a Dinamo ellen elveszített összecsapást követően lemondott, mivel nézeteltérései voltak a klub sportmenedzserével,
azóta pedig a kiírás hátralévő részében nem volt csapata.
A ploiești-i származású vezetőedző korábban szülővárosa együttesét, a Petrolult, továbbá a Sportul Studențescet, a Chindia Târgoviștét, a Fortuna Poiana Câmpinát, az Al-Ettifaqot, az Al Shoalahot és az Al Khaleejt (mind szaúd-arábiai) irányította, valamint másodedző volt az FC Voluntari, a Medgyesi Gaz Metan és az Al Qadsia (kuvaiti) csapatainál.
Labdarúgói pályafutása során Eusebiu Tudor középpályásként a Petrolistul Boldești, az AS Ploiești, a Midia Năvodari, a Cimentul Fieni, a Petrolul Ploiești, a Galaci Oțelul, az FC Vaslui, a Bukaresti Inter Gaz, a Besztercei Gloria és az Astra Ploiești játékosa volt.
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Az egy nappal korábbi parádés Sportklub-győzelem után ezúttal a miskolci DVTK Jegesmedvék látogattak a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályára, az Erste Liga alapszakaszának keretében. A Hargita megyei együttes ezúttal is nagyszerű játékkal rukkolt elő.
Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!