A 61 éves szakember elismerte, hogy kiszenvedett győzelem volt, egyúttal hozzátette, a végén mégis jogosan biztosították be a sikert. Úgy vélte, kis szerencsével kevesebbet szenvedhetett volna a csapata, példaként említette Nagy Zsolt kapufáját, Orbán a kaput centikkel elkerülő fejesét és Szoboszlai első félidőben kihagyott ziccerét. Arra is felhívta a figyelmet, hogy türelmesnek kell lenni ilyen visszahúzódó ellenfelekkel szemben.
– jelentette ki a riválisról Rossi, aki a szünetben arra hívta fel a játékosai figyelmét, hogy jobban használják a széleket, illetve hátulról, mélységből építkezve gyorsabban járassák a labdát.
Marco Rossi szerint telitalálatnak bizonyult az első gólt szerző Lukács Dániel beállítása, ez nagyban hozzájárult a válogatott győzelméhez.
„Kezdetben azon gondolkodtam, hogy ő vagy Molnár Rajmund kezdjen, de a héten Lukács tűnt jobbnak, így 4-2-3-1-es felállásban játszottuk.
– mondta a felcsúti támadó kezdő tizenegybe állításáról az MTI érdeklődésére az olasz szakvezető, aki szerint az is döntés volt, hogy nem ívelgettek, inkább túlterheltek oldalakat és forgatták a játékot, mivel nem volt magas ember elől.
A szövetségi kapitány a folytatásról elárulta, már az edzőtábor elején eldöntötték, hogy más meccstervvel készülnek a keddi, portugáliai vb-selejtezőre, ugyanis megpróbálnak nagyobb nyomást gyakorolni az esélyesebb riválisra és magasabban tartani a védelem vonalát, mint azt szeptemberben tették az itthon 3–2-re elvesztett összecsapáson.
– zárta összegzését Rossi.
Lukács Dániel a kapufa segítségével szerzett vezetést a második félidő elején a magyar válogatottnak. A Puskás Akadémia 29 éves támadója az első válogatottbeli góljának örülhetett.
„Amikor láttam, hogy Bolla Bendegúzhoz került a labda, kicsit visszafelé mozogtam, nehogy lesen legyek, de éreztem, hogy jó ütemben kaptam az átadást.
A kapufa velem volt a gólnál, utána pedig kirázott a hideg a stadion hangulatától”
– elevenítette fel a történteket a csatár.
Lukács Dániel négy évvel ezelőtt még az NB III-ban futballozott a Budapest Honvéd második számú csapatában, és két éve is a másodosztályban játszott, idén tavasszal pedig a Kecskeméttel kiesett az élvonalból, mielőtt a Puskás Akadémiához szerződött.
– jelentette ki a Lukács, aki szerint a magyar válogatott jobb az örményeknél, ezt valamennyi kerettag tudta, de a pályán kellett bizonyítaniuk.
A mérkőzés a 94. perc végén dőlt el, amikor szintén az első válogatottbeli gólját megszerezve Gruber Zsombor is betalált. A Ferencváros támadója éppen Lukács Dánielt váltotta a 63. percben.
„Marco Rossi úgy küldött pályára, hogy próbáljak zavart okozni az ellenfél védelmében, és ha lehet minél többször szerezzek labdát” – közölte a 21 éves játékos.
A négy ponttal a pótselejtezőt érő második helyen álló magyar csapat legközelebb kedden 21.45-től a kvartett favoritja és csoportelső Portugália vendégeként lép pályára Lisszabonban.
| 2025. 10. 11. 19:00 | Magyarország Magyarország | Örményország Örményország | 2-0 |
| 2025. 10. 11. 21:45 | Portugália Portugália | Írország Írország | 1-0 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Portugália Portugália | 3 | 3 | 0 | 0 | 9-2 | 9 |
2 | Magyarország Magyarország | 3 | 1 | 1 | 1 | 6-5 | 4 |
3 | Örményország Örményország | 3 | 1 | 0 | 2 | 2-8 | 3 |
4 | Írország Írország | 3 | 0 | 1 | 2 | 3-5 | 1 |
Már nem Kevin Constantine a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapatának vezetőedzője – a hírt a Székely Sportnak maga az amerikai szakember erősítette meg.
A Sepsi OSK Voluntari felett aratott 2–1-es győzelme nemcsak örömre, de bizakodásra is okot adott Diószegi László klubelnöknek, aki a szezon során először úgy nézhet rá a bajnoki tabellára, hogy csapata a felsőházi rájátszást érő 5. helyet foglalja el.
Egy adósság miatt keletkezett konfliktusban vesztette életét egy 47 éves Hargita megyei férfi, miután egy 21 éves mikóújfalusi fiatal késsel szívtájékon szúrta. Az áldozat még autóba szállt, hogy hazamenjen, de útközben elvérzett.
Igencsak nehéz kérdésekre kell válaszolniuk azoknak, akik szeretnének román állampolgárok lenni – erre világított rá Dominic Fritz temesvári polgármester.
„Ha elkezdjük tanulmányozni az idén 800 éves Naphimnuszt, azon keresztül megközelíthető Szent Ferenc lelkülete, a ferences lelkiség” – mondta el a Krónikának Urbán Erik, a Kisebb Testvérek Szent István Királyról elnevezett Rendtartományának vezetője.
További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!