Hirdetés

Marco Rossi: a valaha volt legjobb formánkba kell kerüljünk

Marco Rossi szerint mindenképpen fejlődniük kell a taktikai elemekben
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

MTI
2021. június 07., 19:52

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kedden az Írország elleni, az Európa-bajnoki rajt előtti utolsó felkészülési mérkőzésen jobb játékot vár csapatától, mint a Ciprus elleni összecsapáson.

MTI
2021. június 07., 19:52

Az olasz szakember hétfőn a Telkiben tartott sajtótájékoztatón azt mondta, hogy napról napra, mérkőzésről mérkőzésre kell fejlődniük, hiszen az Eb rajtjára a „valaha volt legjobb formánkba kell kerüljünk”.

A tréner megjegyezte, hogy jobb játékra van szükség az együttestől, mint pénteken a Ciprus ellen 1–0-ra megnyert összecsapáson, mindenképpen fejlődnie kell a taktikai elemekben, hiszen csak ebben az esetben lehet esély később az Európa-klasszis csoportellenfelei, a címvédő portugál, a világbajnok francia, valamint a német csapat ellen. Ugyanakkor hangsúlyozta: természetesen jóval magasabban jegyzett riválisokról van szó, így a jó eredményhez elengedhetetlen a szerencse, de ezt csak akkor érdemelhetik ki, ha folyamatosan megdolgoznak érte.

Marco Rossi kiemelte, a részben budapesti rendezésű kontinensviadalon 15 millió magyar figyeli majd őket, számukra pedig szeretnének örökre szóló élményt adni.

Az írek elleni összecsapással kapcsolatban megjegyezte, elsősorban labdabirtoklásban vár javulást tanítványaitól, akik ezen a téren sokat hibáztak Ciprus ellen – az okokokat tudja, de nem akarja nyilvánosságra hozni – , ezenkívül nem szabad az ellenfélnek átadni a kezdeményezés lehetőségét.

A kezdőcsapatról szólva a kapitány kijelentette,

ezen a mérkőzésen nagyjából az a tizenegy fut majd ki a gyepre, amely várhatóan a portugálok elleni első Eb-találkozón is a csapatot alkotja, bár néhány helyen még szeretne egy-két dologra választ kapni.

Hozzátette, szeretné látni az alapemberek teljesítményét, ugyanakkor Sallai Roland továbbra is izomsérüléssel bajlódik.

Hirdetés

A játékosok közül ezúttal a Ciprus ellen büntetőt hibázó Nikolics Nemanja válaszolt az újságírók kérdéseire. A támadó elmondta, az írek elleni összecsapás ugyanolyan fontos számukra, mint a portugálok elleni csoportmérkőzés, hiszen sok mindent szeretnének még kipróbálni a kontinensviadal előtt.

Nikolics Nemanja ott volt a 2016-os franciaországi Európa-bajnokságon, és véleménye szerint

a mostani együttes erősebb, hiszen az a gárda leginkább a védekezéssel foglalkozott, a mostani viszont képes lehet arra, hogy akár Franciaország, akár később vb-selejtezőn Andorra ellen is a saját játékát próbálja meg játszani.

A magyar-ír barátságos mérkőzés kedden 21 órakor a kezdődik a Szusza Ferenc Stadionban. A magyarok az Eb csoportkörében jövő kedden a címvédő portugálokat, négy nappal később a világbajnok franciákat fogadják a Puskás Arénában, június 23-án pedig a németek vendégei lesznek Münchenben.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

A székelykeresztúriak az utolsó félórában megsorozták a Golimpiákoszt, vezetik a Hargita megyei focibajnokságot

Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti
Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!