Hirdetés

Marad a két csoport az Udvarhely körzeti focibajnokságban

Hamarosan vége a nyári szünetnek, kezdődik a pontvadászat
Fotó: László Ildikó

2023. augusztus 16., 13:21

Huszonhat együttes nevezett, egyelőre nem lesz 5. és 6. Liga. A két újoncot besorolták a többiekhez, elkészül a menetrend.

2023. augusztus 16., 13:21

Az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság 2023–2024-es szezonja két 13-as csoporttal indul – adta hírül a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület (HMLE) a hivatalos honlapján.

Hirdetés

A tavalyi szezonban a mezőnyt két 12-es csoportba sorolták. Az oda-visszavágókat követően az első helyezettek a döntőt, a másodikok a kisdöntőt játszották.

A két újonnan benevezett csapatot, a Betfalvát és a Székelyszentléleket az A, illetve a B csoporthoz csatolták. Ezúttal is túr-retúr lesz, ezúttal is lesz finálé és bronzmeccs.

A végső sorrend alakítja ki a jövőbeli 5. és 6. Ligát. Előbbit a két csoport első hat együttese alkotja, míg a 7-13. pozícióban zárók lesznek az utóbbiak. Azzal a megkötéssel, hogy az 5. Ligában kötelező lesz az öltöző.

A pontvadászat augusztus utolsó hétvégéjén kezdődik, a sorsolást augusztus 18-án, pénteken 17-én tartják a HMLE székelyudvarhelyi székhelyén.

Az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság 2023–2024-es idényének csoportbeosztása

A csoport: Szentábrahám, Farcád, Felsőboldogfalva, Nagygalambfalva, Bögöz, Oklánd, Gagy, Homoródszentpál, Etéd, Homoródszentpéter, Siménfalva, Kobátfalva és Betfalva.

B csoport: Farkaslaka, Lövéte, Parajd, Máréfalva, Korond, Zetelaka II., Alsósófalva, Varság, Kápolnás, Bogárfalva, Malomfalva, Zeteváralja és Székelyszentlélek.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Testi sértés miatt ítélték el a Sepsi OSK volt hálóőrét

Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.

Korai bombagóllal nyerte a kiesési rangadót az FK Csíkszereda (videóval)

A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.

Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

`
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Ez is érdekelheti

Amire nincsenek szavak: szurkolói tragédiák a lelátón és azonkívül

Az egész országot megrázta a hír, miszerint hét görög, PAOK-szurkoló közlekedési balesetben elhunyt Temes megyében. A futballtörténelem nem mentes a tragédiáktól, a balesetek mellett a stadionkatasztrófák is szedik az áldozatokat.

Elkészült az Udvarhely körzeti teremtorna csoportbeosztása és menetrendje

Tizenhat együttes csap össze az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokságban szereplő csapatok teremtornáján. Megvolt a sorsolás, egyben a mérkőzések párosításai is elkészültek.

A helyszín nem változott, megvan, mikor lesz a Csíki körzetiben szereplő futballcsapatok idei teremtornája

Eldőlt, hogy 2026. január végén rendezik meg idén a Csík körzeti bajnokságban, az 5. és 6. Liga csíkszéki csoportjaiban szereplő csapatok téli teremtornáját.

Beteltek a helyek, elmarad a címvédés az Udvarhelyi körzeti teremtornán

Összejött a maximális létszám: 16 együttes jelentkezését fogadták el, ők versengenek a trófeáért. Az biztos, hogy a bajnok nem védheti meg címét.

Bepótolták az elnapolt meccset, kitűzték a teremtorna időpontját az Udvarhely körzeti focibajnokságban

Pont került az őszi idényre az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokságban. A téli szünetben a nagypályások a terembe vonulnak.

Pontegyenlőség az Udvarhely körzeti 6. Liga élén, a gólkülönbség döntötte el az őszi bajnokot

Az utolsó játéknap mérkőzéseit tudta le a mezőny az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság 6. Ligájában. Az élen állók nem botlottak, így ketten pontegyenlőséggel mennek a téli szünetre.

Az Alsósófalva hozta az élen állók rangadóját

A Zetelaka II. fiatalos lendülete nem volt elégséges az alsósófalviak tapasztaltabb játéka ellen, így utóbbiak megőrizték a veretlenségüket az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság 6. Ligájában. Etéd elkönyvelte első győzelmét.

A címvédő kikapott az Udvarhely körzeti sereghajtójától, a Parajd az őszi bajnok

Mind az 5., mind pedig a 6. Ligában születtek meglepetések a 11. forduló találkozóin az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokságban. Előbbi letudta az odavágókat, az utóbbi mezőnyének még két játéknapja hátra van.

Fordított a Fiság, felzárkózott a Csík körzeti élmezőnyéhez

Véget ért az őszi szezon a labdarúgó 5. és 6. Liga csíkszéki csoportjaiban, ahol a Szépvíz és a Csíklázárfalva vezeti a rangsorokat. A bajnokság tavasszal folytatódik, idén azonban még kupamérkőzést játszanak a csapatok.

Parajd újból az élre állt, fordításokban nem volt hiány az Udvarhely körzeti focibajnokságban

A tizedik játéknapot tudta le a mezőny az Udvarhely labdarúgó-bajnokságban. Az 5. Ligában a Parajd tett egy lépést, hogy megnyerje az őszi idényt, a 6. Ligában több mérkőzésen is megfordították az állást a hátrányban lévő együttesek.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!