Nagyon rövidre sikeredett a téli szünet a székelyföldi együttes játékosai és szakmai stábja számára, szűk másfél hetes pihenő után máris újra összegyűlt a keret.
Az idő rövidsége miatt idén elmaradt a szokásos hargitafürdői magashegyi alapozás, a csapat szombaton egyből Antalyába utazott, ahol már aznap délután egy átmozgató edzéssel elkezdte a felkészülést.
A programban napi két edzés, valamint három barátságos mérkőzés szerepel.
A tervek szerint előbb szerdán a magyar élvonalban kieső helyen álló Nyíregyháza Spartacus, szombaton a lengyel Arka Gdynia, jövő hétfőn az azeri FK Zira lesz Ilyés Róbert tanítványainak ellenfele.
Az FK Csíkszereda január 13-áig marad Törökországban, öt nappal később pedig máris pályára lép a Szuperliga első idei, az alapszakasz 22. fordulójában,
január 18-án, vasárnap 15.30-tól az FC Botoșani csapatát fogadja.
A klub közleménye szerint az edzőtáborban és a február 9-éig tartó téli átigazolási időszak alatt átalakul az együttes kerete. A vezetőség több új igazolást tervez, valamint lesznek távozók is, de konkrétumok egyelőre nincsenek.
Az élvonalban újonc FK Csíkszereda 16 ponttal a 14., osztályozót érő helyen zárta a Szuperliga őszi szezonját. Az eddigi 21 fordulóban három győzelmet, hét döntetlent és tizenegy vereséget összesített.
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Universitatea Craiova U Craiova | 21 | 11 | 7 | 3 | 37-20 | 40 |
2 | Bukaresti Rapid Rapid | 21 | 11 | 6 | 4 | 34-20 | 39 |
3 | FC Botoșani Botoșani | 21 | 10 | 8 | 3 | 30-15 | 38 |
4 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 21 | 10 | 8 | 3 | 32-18 | 38 |
5 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 21 | 10 | 4 | 7 | 27-21 | 34 |
6 | Galaci Oțelul Oțelul | 21 | 9 | 6 | 6 | 32-18 | 33 |
7 | Kolozsvári U Kolozsvári U | 21 | 9 | 6 | 6 | 26-19 | 33 |
8 | Aradi UTA UTA | 21 | 8 | 8 | 5 | 26-29 | 32 |
9 | FCSB FCSB | 21 | 8 | 7 | 6 | 31-26 | 31 |
10 | Konstancai Farul Farul | 21 | 7 | 6 | 8 | 26-25 | 27 |
11 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 21 | 6 | 8 | 7 | 29-33 | 26 |
12 | Unirea Slobozia Slobozia | 21 | 6 | 3 | 12 | 21-31 | 21 |
13 | Petrolul Ploiești Petrolul | 21 | 4 | 8 | 9 | 16-20 | 20 |
14 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 21 | 3 | 7 | 11 | 21-48 | 16 |
15 | FC Hermannstadt Hermannstadt | 21 | 2 | 7 | 12 | 17-35 | 13 |
16 | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | 21 | 2 | 5 | 14 | 19-46 | 11 |
Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.
Új vezetőedzővel, hat nyári igazolással és a tavaly megszerzett élvonalbeli tapasztalattal vág neki a román labdarúgó Szuperligának a csíki együttes, amely hétfőn este Aradon, az újonc Corvinul ideiglenes otthonában kezdi meg a pontvadászatot.
A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!