Hirdetés

Már egy osztályozós párharc is magyarkérdéssé vált

Hosszú kihagyás után ismét van 3. ligás csapata Gyergyószentmiklósnak
Fotó: Leopold Tamás

Nem csitulnak a kedélyek a Gyergyószentmiklósi VSK–Resinári Păltiniș labdarúgó 3. Ligába szóló osztályozós párharcot követően. A resináriak és a Prosport is az FK Csíkszereda vezetőségének beleszólásával magyarázza a Szeben megyeiek fiaskóját.

A 3. Ligába szóló osztályozón Hargita és Szeben megye bajnokai találkoztak, Resináron 1–1-es döntetlen született, míg vasárnap Gyergyószentmiklóson a hősiesen küzdő, emberhátrányba került házigazda a hosszabbítás hetedik percében megszerezte a harmadosztályt jelentő találatot.

Hirdetés

Természetesen a Szeben megyeiekben ez keserű szájízt hagyott, és három nappal a visszavágót követően a klub hivatalos Facebook-oldalán megjelent Resinár vezetőedzőjének, a gyergyói meccsen folyamatos reklamálás miatt már a 16. percben kiállított Dragoș Năstase hosszú nyilatkozata, amelyben elmagyarázza, hogy miért is bukta el csapata az osztályozót.

Kapcsolódó

Ebből idézünk.

„Eugen Pârvulescu (az FK Csíkszereda csapatmenedzsere – szerk. megj.) három héttel az osztályozó előtt kétszer is felhívott, és figyelmeztetett, hogy nem fogunk feljutni, mert az ellenfélnek (a Gyergyószentmiklósi VSK-nak szerk. megj.) több pénze és befolyása van, és nekünk, egy kiscsapatnak nem lesz esélyünk a feljutásra.
Megismételtem neki, hogy mi fel akarunk jutni, és onnantól elkezdődött a »dzsihád«” – áll a bejegyzésben.

Resinár vezetőedzője kiemelte, hogy bár az első meccsen, amit közel két hete rendeztek,

a bíráskodás elfogadható volt, de sok helyzetben hagyott kívánnivalót maga után.

Az első mérkőzést a nagybányai Kemenes Norbert vezette •  Fotó: Facebook/Acs Păltiniș Rașinari Galéria

Az első mérkőzést a nagybányai Kemenes Norbert vezette
Fotó: Facebook/Acs Păltiniș Rașinari

„Minden abban csúcsosodott ki, hogy magyar nemzetiségű volt a játékvezető (a nagybányai Kemenes Norbert vezette – szerk. megj.), és az egyik fázisban, amikor piros lapot kellett volna felmutatnia egy gyergyóinak, magyarul azt mondta neki, hogy »takarodj innen, piros lapot kellett volna adnom«, a bíró viszont nem tudta, hogy egyik játékosunk tud magyarul” – folytatta gondolatait, majd áttért a visszavágóra.

Ezen „rosszabbul alakultak a dolgok számunkra. Kezdve a 16. percben történt kiállításommal, amikor egy durva szabálytalanság történt, Vintilăt egy hazai arcon könyökölte.

A játékvezető nem ítélt semmit és hagyta, hogy folytatódjon a játék, ekkor azt mondtam a partjelzőnek, hogy »ezt nem teheted, Pârvulescunál, Csíkszeredában aludtál, feljelentelek Danánál (utalás a DNA-ra)«, ő a sisakján keresztül szólt a játékvezetőnek, hogy »adj neki pirosat, adj neki pirosat!«, és abban a pillanatban el lettem küldve a kispadtól

– magyarázza Dragoș Năstase kiállításának okát.

A vezetőedző szerint ezután kezdődött a „legnagyobb lopás”. „Nem megítélt szabálytalanságok, nem megítélt büntetők, ok nélkül megszakított akciók, mindez egy olyan tizenegyesben csúcsosodott ki, amiről azt hittem, hogy egy másik, egy tragikomikus filmből származik. Minden, amit ez a játékvezetői brigád csinált, 100 százalékban ellenünk volt” – bosszankodott.

Năstase nyilatkozatát azzal zárja, hogy „a mérkőzés végén az első ember, aki lejött a pályára, a játéktérre, anélkül, hogy erre joga lett volna, az a csíkszeredai csapat tulajdonosa volt, aki mindenkinek gratulált, még a játékvezetői brigádnak és a megfigyelő úrnak is. Eugen Pârvulescu is nevetgélt és nagyon boldog volt a lelátón, valószínűleg a bravúr miatt, amit sikerült véghezvinnie” – áll a közleményben, amit a Prosport is feldolgozott.

Még viccnek is rossz

A resináriak közleménye kapcsán a Székely Sport felkereste Szondy Zoltánt, az FK Csíkszereda elnökét.

„Mi természetesen azt szerettük volna, hogy Gyergyószentmiklós jusson fel a harmadosztályba. A gyergyói klub a Székelyföld Labdarúgó Akadémia egyik partnerszervezete, így minden sikernek közösen örvendünk. A VSK kezdőjében, ha jól számoltam, kilenc korábbi játékosunk volt, közülük négyen jelen pillanatban az FK Csíkszeredánál dolgoznak edzőként vagy erőnléti trénerként. Részemről az lett volna a durva udvariatlanság, hogy ha nem megyek el a meccsre.

És azzal támadjanak engem, vagy a klub menedzserét, akinek amúgyis kötelessége, fizetést kap azért, hogy az alközpontjainkat, játékosokat kövessen, hogy elmentünk egy meccsre Gyergyószentmiklóson, az egy vicc

– nyilatkozta a Székely Sportnak Szondy Zoltán.

Az FK Csíkszereda elnöke külön kitért Dragoș Năstase nyilatkozatának azon részére, amikor azt sérelmezte, hogy a játékvezetők Csíkszeredában aludtak. „Egy ekkora baromságot, hogy hol aludtak a játékvezetők... A bírók, akik egy-két meccsünket vezették, de személyesen nem ismerem őket,

ha felhívtak volna, hogy Csíkszeredában akarnak aludni, és van-e hely az akadémiánkon, mivel nyári szünet van, én bele is egyeztem volna, amennyiben kifizetik a szállásért járó pár lejt. Nem tudjuk, hol aludtak, ez nagyon szánalmas vád

– folytatta.

Szondy Zoltán, az FK Csíkszereda elnöke •  Fotó: Pinti Attila Galéria

Szondy Zoltán, az FK Csíkszereda elnöke
Fotó: Pinti Attila

Arról, hogy a Szeben megyeiek azt is nehezményezték, hogy a lefújást követően bement a pályára, Szondy elmondta, hogy „ez a világ legnormálisabb dolga. A mérkőzés megfigyelőjét, Gâdea urat nagyon jól ismerem, bementem, kezet fogtam vele, majd odamentem a gyergyói csapathoz, a barátaimhoz, korábbi játékosaimhoz, hogy gratuláljak nekik. Hogy ezért is magyarázkodjak, vicc kategória” – hangsúlyozta.

A klubvezető szerint szánalmas az is, hogy szinte két héttel az első meccset követően veszik elő az odavágó játékvezetőjét, és derítik ki róla, hogy magyar.

„Amikor véget ért az odavágó, senkinek semmi baja nem volt a bíráskodással. Most ébredtek csak fel. Ilyen alapon minden játékvezetőt megtámadhatnék, hogy román. Hagyjuk békén a bírók nemzetiségét!” – mondta Szondy, majd kielemezte, hogy miért is alakult ki ekkora cirkusz a resináriak részéről.

„A magyarázat rendkívül egyszerű: a Szeben megyei lelkes csapat

jó nagy marokkal kapott közpénzt a helyi polgármesteri hivataltól, hogy jussanak fel a harmadosztályba, a polgármestert pedig mindig nagy alázattal, tisztelettel emlegetik, mintha egy fáraó lenne. Az osztályozót pedig elbukták, és ahelyett, hogy vállalnák ezért a felelősséget, ők inkább minket támadnak

– hívta fel a figyelmet.

Kemény, küzdelmes csatát hozott a visszavágó •  Fotó: Leopold Tamás Galéria

Kemény, küzdelmes csatát hozott a visszavágó
Fotó: Leopold Tamás

A vasárnap délután rendezett visszavágóról Szondy elmondta, hogy a gyergyószentmiklósi nézőkkel együtt ő is megdöbbent a resináriak viselkedése miatt. „Az első perctől minden fázisnál ugrándozott a vendég kispad, provokálták a nézőket, rendfenntartókat, szidták a játékvezetőket. A 16. percben reklamálás miatt kiállítani egy vezetőedzőt, szerintem világcsúcs. Olyan hangnemben beszéltek a rendőrséggel, csendőrséggel, hogy egyszerűen nem lehet idézni.

Ők úgy jöttek ide, hogy már áldozatok. Ők nem azért pazaroltak el egy év közpénzt, mert nem elég jó futballisták, hanem mert a gyergyóiaknak mekkora befolyása és milyen sok pénze van.

A román futballban az év vicce az, hogy a gyergyói futball befolyásos és gazdag. Meg vagyok győződve, hogy a VSK jóval kevesebb pénzből gazdálkodott idén, mint Resinár” – emelte ki.

Szondy a legnagyobb poénnak nevezte, hogy „engem és a menedzserünket is belekevertek az egészbe. Ami viszont nem mókás, az az, amit ők elkövettek Gyergyószentmiklóson, törtek, zúztak, provokáltak, keresték a fizikai kontaktust a rendfenntartókkal. Ez jobb helyeken pár ember letartóztatásával járt volna” – hívta fel a figyelmet.

Gyergyói öröm a lefújást követően, irány a 3. Liga! •  Fotó: Leopold Tamás Galéria

Gyergyói öröm a lefújást követően, irány a 3. Liga!
Fotó: Leopold Tamás

Az FK Csíkszereda elnöke szerint nagyon szomorú és elgondolkodtató dolog, hogy a Prosport két megyei bajnok közti meccsből is képes magyar ügyet csinálni, amit amúgy az FK Csíkszeredánál nem először és utoljára tapasztaltak meg.

„Ez egy nagyon nehéz és durva meccs volt, amit szerintem a játékvezetők jól kezeltek. A reklamálók viszont azt elfelejtik, hogy a Gyergyószentmiklós egy adott pillanatban tíz emberrel maradt, miután egyik játékosukat második sárgával állítottak ki, továbbá az inkriminált tizenegyes, amit kaptak a hazaiak, az kimaradt. A Gyergyói VSK pedig hősiesen küzdve, tíz emberrel a meccs végén akciógólt szerezve nyerte meg a párharcot és jutott fel a harmadosztályba!” – zárta a beszélgetést Szondy.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Magyar játékos is helyet kapott a román válogatott keretében

Két barátságos mérkőzéssel bemutatkozik a román labdarúgó-válogatott kispadján Gheorghe Hagi. A nemrég kinevezett szövetségi kapitány pénteken kihirdette első keretét, amelyben helyet kapott Hindrich Ottó kapus is.

Rövid vakációra ment a Sepsi OSK, visszatérhet a közönségkedvenc

Pár napja jutott vissza a labdarúgó Szuperligába a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. Már kiírták, mikor kezdik el a munkát, a klubvezetés a élvonalbeli keret kialakításán dolgozik.

Székelyhon

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig

Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

`
Krónika

Az ezeréves határnál provokálta a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat a román soviniszta vezér

Gyimesbükknél, az egykori magyar–román határnál provokálta szombaton a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja nevű szélsőséges román szervezet vezetője.

Krónika

Csíksomlyó nem szavazókör

Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.

Főtér

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix

További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Ez is érdekelheti

Tizenegyesdráma a KSE meccsén, az újdonsült bajnok négyet lőtt a Sepsi OSK II-nek

A papírformának megfelelően alakult a rájátszás utolsó fordulója a labdarúgó 3. Liga 1-es csoportjában: az éllovas Cetatea simán győzött a Sepsi OSK II. ellen és ezzel feljutott, míg a KSE-nek sikerült ismét borsot törnie a Gura Humorului orra alá.

Demény Norbert: a folytonosság előrelépést hozhat az SZFC-nél

A Székelyudvarhelyi FC vezetőedzője, Demény Norbert a keretösszeállítás nehézségeiről, a moldvai csoport sajátosságairól, az utazások terhéről is beszélt az idényértékelő interjúban. Szerinte Székelyudvarhelynek a másodosztályban lenne a helye.

Bukovinai szezonzáró: királycsinálók lesznek a háromszéki csapatok a 3. Ligában

A háromszéki csapatok döntenek az 1-es csoport egyenes ágú feljutójáról a 3. Liga utolsó fordulójában, a Sepsi OSK II. a listavezető Cetatea Suceava, míg a Kézdivásárhelyi SE a második helyen álló Șoimii Gura Humorului vendégeként zárja a pontvadászatot.

Ketten már feljutottak, sok mindenről dönt a 3. Liga felsőházának utolsó játéknapja

Mindössze egy forduló maradt hátra a labdarúgó 3. Liga felsőházi rájátszásából, azonban a négy csoportból eddig csak két csapat biztosította be matematikailag is a feljutását a másodosztályba. Az utolsó játéknap rengeteg izgalmat tartogat.

Két büntető döntött: döntetlent játszott utolsó hazai meccsén a Kézdivásárhelyi SE

Két tizenegyes döntött a pontosztozkodásról a Kézdivásárhelyi SE idénybeli utolsó hazai mérkőzésén, a céhes városiak a Știința Miroslavával játszottak döntetlent a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság felsőházi rájátszásának 7. fordulójában.

Kiesett, de maradna a 3. Ligában a Gyergyószentmiklósi VSK

Legyőzte a Székelyudvarhelyi FC-t a Gyergyószentmiklósi VSK a labdarúgó 3. Liga utolsó fordulójában, de nem tudta elkerülni a kiesést. Azon dolgozik a klubvezetés, hogy ősztől is ezen a szinten szerepeljen a csapat.

Ismerős arcok okozták a Sepsi OSK II. vesztét

Nem tudott meglepetést okozni a Sepsi OSK másodcsapata az erősebb játékerőt képviselő Șoimii Gura Humorului ellen, a sepsiszentgyörgyiek egygólos vereséget szenvedtek hazai pályán a labdarúgó 3. Liga felsőházi rájátszásának utolsóelőtti fordulójában.

Zsinórban harmadszor veszített, komoly bajban a Gyergyói VSK

Egy fordulóval a bajnokság vége előtt az utolsó előtti, azaz kieső helyen áll a Gyergyószentmiklósi VSK a labdarúgó 3. Ligában. Szombaton délután Vaslui-ban sem sikerült pontot szerezni.

Az utolsó pillanatokban úszott el a KSE győzelme, pont nélkül maradt a Sepsi OSK II.

A Kézdivásárhelyi SE emberhátrányban is közel állt ahhoz, hogy mindhárom pontot elhozza a Viitorul Onești otthonából, ám a hosszabbításban egyenlítettek a hazaiak, így be kellett érnie a döntetlennel. A Sepsi OSK II. a Știința Miroslava ellen kapitulált.

Gólzáporral és újoncavatással búcsúzott szurkolóitól az SZFC

Kiütéses győzelemmel búcsúzott a hazai pályától a Székelyudvarhelyi FC, a labdarúgó 3. Liga alsóházi rájátszásának utolsóelőtti fordulójában, pénteken délután 6–2-re győzte le a Bákói Aerostar együttesét.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!