Hirdetés

Már a második fordulós lehetséges ellenfelét is megismerte a Kolozsvári CFR

Fotó: Facebook/Fotbal Club CFR 1907

2020. augusztus 10., 13:44

Amennyiben továbbjut a máltai Floriana ellen, a Kolozsvári CFR a horvát bajnok Dinamo Zagrebbel találkozik a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában.

2020. augusztus 10., 13:44

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) vasárnap elkészítette a BL első selejtezőkörének párosításait, hétfőn pedig már kisorsolta a második forduló párharcait.

Kapcsolódó

A Kolozvári CFR következő lehetséges ellenfele három igencsak erős együttes, a „tavalyi ismerős” skót Celtic, a svájci Young Boys és a horvát Dinamo Zagreb közül kerülhetett ki,

végül utóbbit sorsolták Dan Petrescu csapata mellé, amely hazai pályán küzdhet a továbbjutásért.

A Dinamo Zagreb az előző szezonban a Ferencvárost búcsúztatta a BL harmadik selejtezőkörében (1–1 és 4–0).

A magyar bajnok Ferencváros, ha sikerrel veszi a svéd Djugarden elleni találkozót az első fordulóban,

a másodikban idegenben játszik a Celtic és az izlandi KR Reykjavík párharc győztesével.

Akárcsak a selejtező első körében, a második fordulóban is egy összecsapás dönt a továbbjutókról, ezeket a mérkőzéseket augusztus 25-én vagy 26-án játsszák le, a pontos időpontot csak később hozzák nyilvánosságra.

Hirdetés

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Vegyes érzésekkel búcsúzott el Csíkszeredától Kevin Constantine

Lezárult egy fejezet a Csíkszeredai Sportklub történetében: két és fél év után távozott a kék-fehérek amerikai vezetőedzője. Az amerikai szakember a folytatásban a Vienna Capitals csapatát irányítja. Búcsúinterjút adott.

Ilyés Róbert: szégyen, amit a játékvezetők műveltek Bukarestben

Az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert rendkívül csalódottan értékelte csapata vereségét a Bukaresti Dinamo ellen. Szerinte visszatértünk az 1989 előtti időszakhoz.

Székelyhon

Tizenháromszor előzött a folytonos vonalon, két évig nem vezethet a marosvásárhelyi motoros – videóval

Több mint két évre bevonták a jogosítványát, és 16 ezer lejre bírságolták a rendőrök azt a marosvásárhelyi motorbiciklist, aki egy Kolozs megyei országúton közlekedve tizenhárom alkalommal előzött szabálytalanul, átlépve a folytonos vonalat.

`
Krónika

A Naphimnusz elvezethet a ferences lelkiséghez – Urbán Erik tartományfőnök a 800 éves imádságról

„Ha elkezdjük tanulmányozni az idén 800 éves Naphimnuszt, azon keresztül megközelíthető Szent Ferenc lelkülete, a ferences lelkiség” – mondta el a Krónikának Urbán Erik, a Kisebb Testvérek Szent István Királyról elnevezett Rendtartományának vezetője.

Krónika

Jön a medve: globális fenyegetéstől a székelyföldi mintáig

Miközben nálunk sürgősségi kormányrendelettel teszik lehetővé, hogy a településekre bejáró medvéket azonnal kilőhessék, ne gondoljuk, hogy csak Romániában, Erdélyben jelent aggasztó problémát a nagyvad és az ember közötti konfliktushelyzet.

Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Ez is érdekelheti

Botlott Barót, új éllovasa van a Kovászna megyei pontvadászatnak

Három döntetlen mellett három hazai és egy vendéggyőzelmet jegyezhettünk fel a Kovászna megyei labdarúgó-bajnokság 12. fordulójában. A játéknap rangadóját Kovászna nyerte, ezzel átvette a vezetést a tabellán, megelőzve az idegenben botló Barótot.

Robognak a vásárhelyi együttesek a Maros megyei focibajnokságban

A marosvásárhelyi csapatok begyűjtötték a győzelmet a Maros megyei labdarúgó 4. Liga hétvégi 10. fordulójában, így továbbra is az első két helyet foglalják el a tabellán.

Véget nem érő hullámvölgyben a nagyágyúk, a feje tetejére állt a Szuperliga

Messze még az alapszakasz vége, de egyre világosabb, hogy a Szuperliga nagycsapatai komoly gondban vannak. A CFR nyolc idegenbeli próbálkozás után végre megszerezte első győzelmét, az FCSB pedig csak a hosszabbításban tudott pontot menteni Nagyszebenben.

Növelték előnyüket az élboly csapatai a Hargita megyei 4. Ligában

Elkezdődtek az alapszakasz visszavágói a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjában. A hétvégi fordulóban minden találkozó hazai sikerrel zárult, az élboly triója pedig növelte előnyét az üldözőkkel szemben.

Gólt rúgott a riválisnak Marius Corbu a ciprusi bajnokságban (videóval)

A Székelyföld Labdarúgó Akadémia neveltje, Marius Corbu ismét eredményes volt a ciprusi élvonalban: csapata, az APOEL Nicosia 2–2-es döntetlent játszott városi riválisa, az Omonia Nicosia otthonában, a bajnokság 10. fordulójában.

Megszakadt az átok: győzni tudott idegenben a Kolozsvári CFR

Nem volt sétagalopp, de a labdarúgó Szuperliga 16. fordulójában végre megszerezte első idegenbeli sikerét a Kolozsvári CFR. A kincses városi gárda az utóbbi hetekben gyengélkedő Unirea Slobozia otthonából hozta el a három pontot.

Ilyés Róbert: szégyen, amit a játékvezetők műveltek Bukarestben

Az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert rendkívül csalódottan értékelte csapata vereségét a Bukaresti Dinamo ellen. Szerinte visszatértünk az 1989 előtti időszakhoz.

Nehéz este a fővárosban – simán kikapott a Dinamótól az FK Csíkszereda (videóval)

Nemcsak az eredmény, hanem a játék képe alapján is súlyos vereséget szenvedett az FK Csíkszereda szombat este a Bukaresti Dinamo otthonában. A Nemzeti Arénában rendezett találkozón a piros-feketéknek szinte semmi esélyük nem volt a pontszerzésre.

Túl nagy falat volt a listavezető a Gyergyószentmiklósi VSK-nak

A Gyergyószentmiklósi VSK hazai pályán sem tudta megállítani az élen álló Șoimii Gura Humorului csapatát. A vendégek magabiztos játékkal győztek.

Nem ment idegenben a háromszékieknek: fejet hajtott KSE és a Sepsi OSK II. is

Balul kezdődött a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság visszavágó-sorozata a háromszéki együttesek számára, a 12. játéknapon a KSE és a Sepsi OSK II. egyaránt idegenben maradt alul, a Victoria Traian, illetve a CSO Plopeni vendégeként.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!