Hirdetés

Már a döntetlen is bravúr lenne, utolsó kiszállására készül az FCSB és az FTC

Azerbajdzsánban is győzne az FCSB
Fotó: Facebook/FCSB

A véghajrához közelednek az együttesek a labdarúgó Európa-liga főtábláján, két játéknap múlva kiderül, hogy melyik 24 csapat folytatja a sorozatban. Az FCSB és a Ferencvárosi TC sem számít favoritnak a csütörtöki összecsapásokon.

2025. január 23., 11:53

A bukaresti együttes csütörtökön este az eddig pocsékul teljesítő Qarabag otthonába látogat. Az azeri gárda az eddigi hat mérkőzéséből mindössze egyet nyert meg, ötször vesztesként hagyta el a gyepet. Matematikailag azonban még mindig megvan az esélye kiharcolni a továbbjutást, ezért borítékolhatóan mindent megtesz majd a győzelem érdekében.

Hirdetés

Ezzel szemben az FCSB sokkal jobban teljesít a nemzetközi kupaporondon, korábbi hat megmérettetéséből hármat is megnyert, két döntetlen és egy vereség kíséretében.

Összességében a kupasorozatban három mérkőzése óta nem talált legyőzőre, legutóbb a Glasgow Rangers otthonában kapott ki (4–0).

Kapcsolódó

Hatalmas a tét a regnáló román bajnok számára, ugyanis a játéknapot megelőzően a tizedik pozícióját foglalja el a tabellán, az első nyolc pedig automatikusan a nyolcaddöntőbe kvalifikálja magát. Egy győzelemmel jelentős lépést tenne ennek irányába az FCSB.

A Qarabag hazai pályán rendkívül erős, ha minden sorozatot figyelembe veszünk az elmúlt tíz összecsapásából hetet megnyert a saját közönsége előtt, habár az Európa-ligában eddig nyeretlen az otthonában. A bukaresti alakulat eddig felemásan teljesít kiszállásai során, egyszer tudott diadalmaskodni, egyszer kikapott és egyszer döntetlennel vonult le a gyepről.

Ezúttal viszont nagy szüksége lenne a három pontra, ugyanis az utolsó fordulóban a Manchester Unitedet látja vendégül.

A két együttes korábban sosem találkozott egymással, ez lesz az első mérkőzésük. Nem sokkal ugyan, de a hazai gárda esélyesebbnek számít a párharc során, annak ellenére, hogy a Qarabag kerete fele annyit ér, mint ellenlábasáé. A csütörtöki megmérettetést 19.45-től rendezik a Tofiq Bährämov stadionban, élőben közvetíti a Digi Sport 1 és Prima Sport 1 televíziós csatorna.

Németországban javítana a csúfos vereség után a Ferencvárosi TC

Hat játéknap alatt három győzelmet és három vereséget számlál az FTC, ezzel a 16. helyen található a rangsorban. A legutóbbi meccsén hatalmas pofonba szaladt bele, a PAOK otthonában öt gólt kapott, válaszolni pedig eggyel sem tudott.

Kapcsolódó

Ezúttal még nehezebb kihívás előtt áll Robbie Keane legénysége, ugyanis a gárda annak a Frankfurtnak lesz a vendége, amely a hatodik pozíciót foglalja el a tabellán, négyszer is diadalmaskodni tudott, egy döntetlen és egy vereség mellett.

Az ír vezetőedzőt január elején nevezték ki az FTC élére, ez lesz az első tétmeccse a budapesti alakulat kispadján.

Az Európa-liga idei kiírásában nem tündököl kiszállásai során a Ferencváros, ugyanis az Anderlecht és a PAOK otthonában is alulmaradt, csupán a Dinamo Kijev ellen tudott nyerni, azt a megmérettetést azonban semleges helyszínen rendezték.

A házigazda német gárda szenzációs formában van, az idei naptári évben három bajnokit játszott, mindhármat megnyerte és kiválóan menetel a Bundesligában is.

Nagyon nehéz feladat vár az FTC játékosaira Németországban •  Fotó: Fradi.hu Galéria

Nagyon nehéz feladat vár az FTC játékosaira Németországban
Fotó: Fradi.hu

Ezzel szemben a magyar címvédő legutóbb december közepén játszott tétmeccset, idén mindössze két felkészülési mérkőzésen lépett pályára. Előbb gól nélküli döntetlent játszott a Münsterrel, majd egygólos vereséget szenvedett a Piast Gliwice ellen.

A zöld-fehér mezes alakulat egy győzelemmel jelentős lépést tenne a továbbjutás irányába, de a hazai klub sokkal nagyobb favoritnak számít. Amennyiben az FTC nem tud nyerni, akkor az utolsó fordulóban, saját közönsége előtt harcolhatja ki az egyenes kiesés szakaszban való részvételt a holland AZ Alkmaar ellen.

Kapcsolódó

A Frankfurt és a Ferencvárosi TC korábban sosem találkozott egymással, ez lesz az első megmérettetésük. A párharcot csütörtökön rendezik 22 órától a Deutsche Bank Parkban. A meccset élőben közvetíti az M4 Sport tévécsatorna.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Új korszakot nyit a Gyergyói Hoki Klub: nagyobb szerepet kap a saját utánpótlás

Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.

Megváltoztatták a kezdési időpontot, korábban játszik az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK

Első hazai mérkőzését játssza a hétvégén az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK a Szuperliga 2026–2027-es idényében. A második fordulóban a csíkiak az FCSB-t, a sepsiszentgyörgyiek a Kolozsvári U-t fogadják, a vasárnapi találkozók egy órával korábban kezdődnek.

Székelyhon

Villámárvíz öntötte el Bușteni-t, autókat sodort el az ár – videókkal

A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.

`
Krónika

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet

Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).

Krónika

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!

Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.

Ez is érdekelheti

Hatot vágott Luxemburgban, fél lábbal már a következő körben van az ETO FC

Magabiztos győzelemmel kezdte a Konferencialiga második selejtezőkörét a magyar bajnok ETO FC Győr. A kisalföldi együttes idegenben 6–2-re múlta felül a luxemburgi Atert Bissent, így rendkívül kedvező helyzetből várhatja a jövő heti hazai visszavágót.

Skandináv együttest visz Sepsiszentgyörgyre a Kolozsvári U

Kiesett az Európa Liga selejtezőjéből a Kolozsvári U, így a Konferencia Ligában folytatja nemzetközi szereplését. A norvég SK Brann Bergen lesz a következő ellenfele.

Tizenegyesek döntöttek Kolozsváron, magabiztosan jutott tovább a Ferencváros

Véget ért az Európa-liga selejtezőjének első fordulója. A Kolozsvári U hiába állta a sarat 120 percen keresztül, tizenegyesekkel búcsúzott a Dinamo Kijev ellen, míg a Fradi hazai pályán fölényes győzelemmel biztosította helyét a következő körben.

Gyorsan fizetnie kell, másképp kizárhatják az európai kupákból a Kolozsvári CFR-t

Ismét nehéz anyagi helyzetbe került a Kolozsvári CFR, a klub nem rendezte határidőre az UEFA felé a tartozásait, így fennáll a veszélye, hogy a jövőben kizárják az európai kupasorozatokból. A tulajdonos szerint azonban nincs ok az aggodalomra.

Az Untold nem engedett, ezért költözik Sepsiszentgyörgyre a Kolozsvári U

A Sepsi OSK stadionjában rendezi meg a Kolozsvári U a soron következő hazai európai kupamérkőzését. A kincses város klubvezetése hivatalosan is bejelentette, hogy az Untold fesztivál miatt kénytelen költözni.

Változatlanul az M4 Sport közvetíti a magyar focibajnokság mérkőzéseit

A következő, 2026–2027-es szezonban is az M4 Sport közvetíti a magyar labdarúgás legfontosabb mérkőzéseit – tájékoztatta az MTVA Sajtó és Marketing Irodája kedden az MTI-t.

Máris búcsúzott a magyar bajnok Győr a BL-től

Az idegenbeli 1–0-s vereséget követően a Győr kedden 2–2-es döntetlent játszott az izlandi Víkingurral a hazai visszavágón, így 3–2-es összesítéssel kiesett a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójában.

Európa Liga: döntetlent játszott a Kolozsvári U, idegenben nyert a Ferencváros

Megkezdődött a 2026–27-es labdarúgó Európa Liga selejtezősorozata. A Kolozsvári U értékes gól nélküli döntetlent harcolt ki a Dinamo Kijev ellen, míg a Ferencváros a hajrában szerzett góllal 2–1-re győzött a szerb Vojvodina otthonában.

Bírálni lehet, vádaskodni nem – a klubvezetők odamondhatnak/beolvashatnak a játékvezetőknek

Precedensértékű jogi döntést hozott meg az Emberi Jogok Európai Bírósága a játékvezetők bírálatával kapcsolatban. A klubvezetők a szólásszabadság keretein belül élesen is kritizálhatják a bírók teljesítményét,

Sima diadalt aratott Mezőkövesden a BL-selejtezőben a román címvédő

Az U Craiova semleges helyszínen, a Mezőkövesden lejátszott első mérkőzésen simán múlta felül a fehérorosz FK Vityebszket, így egy lépésre került a továbbjutástól a labdarúgó Bajnokok Ligája első körében.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!