Hirdetés

Man újabb mesterhármasa, egyedül elintézte az újoncot

Man négy nap alatt hat gólt szerzett
Fotó: Facebook/FCSB

2020. szeptember 20., 23:45

Sima győzelmet aratott vasárnap késő este az FCSB a labdarúgó 1. Ligában, az alapszakasz 4. fordulójában a mesterhármasig jutott Dennis Man vezetésével 3–0-ra legyőzte az újonc FC Argeș együttesét.

2020. szeptember 20., 23:45

Két rosszul sikerült mérkőzés után játszott hazai pályán az FCSB, hiszen az előző fordulóban nagy meglepetésre 2–1-re kikapott az FC Voluntari vendégeként, míg csütörtökön – a koronavírus-fertőzés miatt megnyirbált kerettel – thrillerbe illő mérkőzésen csak büntetőkkel tudta kiejteni az Európa Liga selejtezőjéből a több mint egy órát emberhátrányban játszó FC Topolyát.

Hirdetés

Az FC Argeș viszont eddig csupán egy pontot szerzett a bajnokságban, az újoncok csatájában 1–1-et játszott az UTA-val, az FC Botoșani és a Medgyesi Gaz Metan elleni meccsét is elveszítette.

Az FCSB egyik nagy reménysége, a jobbszélső Dennis Man kezdte meg a gólgyártást, a 12. percben húsz méterről sült el a bal lába, a labda pedig védhetetlenül vágódott a bal alsóba. A vendégek ritkán veszélyeztették az FCSB kapuját, túloldalt viszont hamar ismét zörrent a háló, a 22 éves Man csapott le egy rosszul hazaadott labdára és a ziccert nem hibázta el. A szünet előtt közel volt a szépítéshez az FC Argeș, előbb Tofan távoli lövését, majd Honciu szabadrúgását védte óriási bravúrral az FCSB kapusa, Straton.

A szünetet követően visszaesett az iram, kevés helyzet alakult ki a kapuk előtt, a 72. percben viszont Man végleg eldöntötte a mérkőzés sorsát, laposan lőtt a hálóba – a találatot lesállás előzte meg, ám a partjelző nem emelte fel a zászlóját.

Sikerével az FCSB feljött a tabella harmadik helyére.

Man amúgy az FC Topolya ellen is mesterhármast lőtt (továbbá a büntetőknél is betalált), így négy nap alatt hat gólt szerzett.

A fővárosi együttes legközelebb csütörtökön az Európa Liga selejtezőjében játszik, a cseh Slovan Liberec együttesét fogadja.

Labdarúgó 1. Liga, 4. forduló:
FCSB–FC Argeș 3–0 (2–0),
gólszerező Man (13., 22., 72.)
szóljon hozzá!
Hirdetés

Ajánljuk még

Átgázolt a hollandokon, magabiztos sikerrel indította a hokivébét Románia

Az történt, amire számítani lehetett: Hollandia nem tudta nehézzé tenni Románia dolgát, az esélyesebb együttes különösebb megerőltetés nélkül megnyerte a Sencsenben zajló divízió I/B világbajnokságon az első mérkőzését. Jól indul számukra a viadal.

Még sokat érhet a kínaiak ellen szerzett pont a romániai hokiválogatottnak

Vezetett, majd kétszer egyenlített Kína ellen Románia válogatottja a divízió I/B jégkorong-világbajnokság második játéknapján. Végül hosszabbítás után a házigazdák örülhettek, egy pontot szereztek a mieink.

Székelyhon

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

`
Krónika

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Krónika

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt

Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.

Főtér

Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit

Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.

Ez is érdekelheti

A végjátékban lecsapott a bajnokra az FK Csíkszereda (videóval)

Végig alárendelt szerepet játszott hazai pályán a bajnok FCSB ellen az FK Csíkszereda, amely azonban kihúzta kapott gól nélkül, majd a végjátékban a csapatkapitány találatával bravúrgyőzelmet szerzett.

Kilenc élvonalbeli klub kapott európai kupalicencet

A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) közölte azoknak a kluboknak a listáját, amelyek megkapták az európai kupasorozatok 2026–2027-es szezonjában való induláshoz szükséges licencet.

Alkotmányellenes a Novák-törvény, az FK Csíkszereda elnöke szerint szemléletet kell váltani

Románia Alkotmánybírósága alkotmányellenesnek nyilvánította az egykori sportminiszter, Novák Károly Eduárd nevéhez köthető törvényt, amely előírta volna, hogy a hazai versenyeken legalább 40%-ban román sportolókat kell szerepeltetni.

A neheze még csak ezután jön az FK Csíkszeredának

Egyelőre sínen van az FK Csíkszereda, három fordulóval a vége előtt biztos bennmaradó helyet foglal el a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában. A bajnoki hajrá viszont nehéznek ígérkezik, a play-out legjobbjai ellen kell bizonyítania.

Nem hátrál meg az FK, pontokra hajt az FCSB ellen

Fontos mérkőzés vár az FK Csíkszeredára: a bennmaradásért küzdő csíkiak pénteken este a címvédő FCSB-t fogadják a román labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában és pozitív mérleggel zárnák a találkozót.

Nem lesz pénteki jegyárusítás: fontos tudnivalók az FK–FCSB előtt

Csak csütörtök délután lehet jegyet vásárolni a péntek esti FK Csíkszereda–FCSB labdarúgó-mérkőzésre. A csíki klub részletes tájékoztatót adott ki a belépőkről, a szurkolói szabályokról és a pénteki találkozó lebonyolításáról.

Két év jogi harc után felmentették a csíki vezérszurkolót

Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.

Felértékelődhet a második hely a Szuperligában

Nagy a tét a román labdarúgás idei szezonjának végén, a Román Kupa döntőjének végeredménye hatással lehet a bajnoki küzdelmekre a Szuperligában.

Szorgalmas mezőnymunkájával a forduló csapatában az FK Csíkszereda védője

Az FK Csíkszereda hátvédje, Pászka Lóránd is helyet kapott a Szuperliga rájátszásának 6. fordulójának álomcsapatában. A védő kiemelkedő mezőnymunkájával és hasznos támadójátékával érdemelte ki az elismerést.

Egy lépéssel közelebb a bajnoki címhez a Craiova

Fontos három pontot szerzett idegenben a Universitatea Craiova, amely 1–0-ra legyőzte az FC Argeș együttesét a labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásának 6. fordulójában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!