Hirdetés

Magyarországról igazolt csatárt az FK Csíkszeredai női csapata

Az új igazolás, Tóbik Melánia
Fotó: FK Csíkszereda

Harmadik nyári átigazolását jelentette be az FK Csíkszereda női labdarúgó együttese. A csatár, Tóbik Melánia Budapestről, a Kelen SC csapatától érkezett Székelyföldre.

2023. július 26., 19:55

Magyarországról, a magyar élvonalból kieső Kelen SC csapatából érkezett Csíkszeredába a 20 éves Tóbik Melánia. A hírt honlapján jelentette be a klub. „Észak-Magyarországon, a Heves vármegyei kisközségben, a váráról híres Sirokon született Tóbik Melánia, aki óvodás korában kezdett el futballozni fiúk között. Kis korosztályokban a Bozsik program keretében jártak különböző tornákra, eseményekre (…). Melánia nem mindig játszott csatár poszton, volt hátvéd és középpályás is, de később a támadó szerepkört érezte igazán magáénak” – olvasható az FK cikkében.

Hirdetés

Tóbik Csíkszeredába igazolásában a vezetőedzőnek, Kollár Péternek voltak elévülhetetlen érdemei, ő vette fel a kapcsolatot Melániával. Néhány napos próbajátékra, ismerkedésre érkezett a csíki klubhoz, ahol pozitív tapasztalatokat szerzett a körülményekről és a várost is megkedvelte. Mivel előző csapata, a Kelen SC az elmúlt idény végén kiesett a élvonalból, és szeretett volna mindenképpen első osztályban játszani, nem sokat gondolkozott és elfogadta a felajánlott lehetőséget.

Tóbik Melánia •  Fotó: FK Csíkszereda Galéria

Tóbik Melánia
Fotó: FK Csíkszereda

„A másodosztályban nem szerettem volna focizni, a csíkszeredai ajánlat jónak tűnt a fejlődésem szempontjából is, így belevágtam. Megtetszett a környezet, a csapattársak is nagyon kedvesek, jól fogadott mindenki, így mertem megtenni ezt a nagy lépést” – nyilatkozta Tóbik Melánia.

Az FK Csíkszereda női csapatától idén nyáron hat játékos távozott: Berkeczi Emőke felhagyott a labdarúgással, és az utánpótlásképzésben edzőként dolgozik, Kristó Laura a tanulásra koncentrál, Horváth Luca visszatért Magyarországra, Salamon Szidónia kapus pedig a Besztercei Gloria csapatához igazolt. Rajtuk kívül két fiatal játékos, Részeg Beáta és Bodor Anita az U17-es csapatnál fog játszani.

Eddig három játékos érkezéről adott hírt a klub: Orbán Aranka és Mitri Rita – mindketten a Székelyudvarhelyi Vasas-Feminától, illetve Tóbik Melánia a magyarországi Kelen SC-től.

A román női labdarúgó 1. Liga 2023–2024-es szezonja augusztus 26-án rajtol.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

Bemutatta új csapata Anderson Cearát

Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.

Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

`
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Krónika

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?

Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.

Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Ez is érdekelheti

Húszszoros izlandi bajnokkal találkozik az FK Csíkszereda női csapata

A húszszoros izlandi bajnok Breiðablik lesz az FK Csíkszereda ellenfele az UEFA Női Európa-kupa első selejtezőkörében. A párharc első mérkőzését augusztus 26-án Izlandon rendezik, a visszavágó szeptember 2-án lesz Csíkszeredában.

Tesztmeccsen legyőzte első bajnoki ellenfelét az FK Csíkszereda női focicsapata

Felkészülési mérkőzést játszott a női Szuperligára készülő FK Csíkszereda. Szovátán a Besztercei Gloriát múlta felül. A két együttes a bajnokság nyitófordulójában is találkozik egymással.

Idegenben indítja a női Szuperligát az FK Csíkszereda, otthon a Székelyudvarhelyi Vasas Femina

Elkészítették a női labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének sorsolását. Mindkét székelyföldi együttes megtudta az alapszakasz menetrendjét.

Öt gólt lőtt a kolozsváriaknak az FK Csíkszereda női csapata

A magyarországi edzőtábor után szombaton Szovátán játszott felkészülési mérkőzést az FK Csíkszereda női labdarúgócsapata, Kollár Péter vezetőedző tanítványai 5–0-ra győzték le a Kolozsvári U Olimpia együttesét.

Végleges a női Szuperliga mezőnye, újra két székelyföldi klub lesz a rajtnál

A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) végrehajtó bizottsága jóváhagyta a 2026–2027-es női Szuperliga mezőnyét és az idény versenynaptárát. A nyolccsapatos élvonalban ezúttal is ott lesz az FK Csíkszereda és a Székelyudvarhelyi Vasas Femina.

Visszatért a kupagyőztes edző az FK Csíkszereda női csapatának élére

Átalakult szakmai stábbal és jelentősen megváltozott játékoskerettel kezdte meg a nyári felkészülést az FK Csíkszereda női labdarúgócsapata. A bajnoki ezüstérmes együttest ismét Kollár Péter vezetőedző irányítja.

Külföldiekkel pótolják a távozókat az FK Csíkszereda női együttesénél

Jelentős változások történtek a bajnoki ezüstérmes FK Csíkszereda női labdarúgócsapatánál. Három külföldi játékos érkezett, miközben több meghatározó futballista is új klubban folytatja pályafutását, de akár edzőcsere is történhet.

Marad a női élvonalban a Vasas Femina, három alapember távozott az FK Csíkszeredától

Lezárult a női labdarúgó Szuperliga licenceljárása, eldőlt a következő idény nyolccsapatos mezőnye. Közben az FK Csíkszereda keretében is jelentős változások történtek: három meghatározó játékos távozik a nyári átigazolási időszakban.

Hajszálra volt a bajnoki aranyéremtől az FK Csíkszereda U15-ös lánycsapata

Egyetlen góllal maradt alul a döntőben a Kolozsvári U Olimpiával szemben az FK Csíkszereda U15-ös korosztályú női focicsapata, amely így ezüstérmet szerzett a bufteai négyes döntőben. Szilágyi Dorkát a torna legjobb kapusának választották.

Kemény vetélytársak jutottak a magyar és a román női fociválogatottnak a vb-selejtezőben

A női labdarúgó-világbajnoki selejtező rájátszásának sorsolásán Magyarország Hollandiát, míg Románia Norvégiát kapta ellenfélül. Mindkét válogatott hazai pályán kezdi az októberi párharcot.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!