Pénteken délben az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) Nyonban tartotta a 2020-as Európa-bajnokság pótselejtezőjének sorsolását. A 16 még versenyben maradt válogatott a Nemzetek Ligájában elért eredményei alapján négy különböző csoportba került be.
Mind a magyar, mind a román együttes ellenfélre várt, végül kiderült, hogy egy ágra került a két gárda, az A Ligából juthatnak ki a kontinenstornára.
A magyarok az elődöntőben a bolgárokkal, a románok az izlandiakkal küzdenek meg, mindketten idegenben. Egyetlen összecsapáson dől el a továbbjutó sorsa.
Amennyiben Magyarország továbbjut, akkor a döntőt hazai környezetben rendezheti. Akár Románia is lehet tehát az ellenfele.
A párharcokat jövő év márciusában rendezik.
D-Liga
1. elődöntő: Grúzia–Fehéroroszország
2. elődöntő: Észak-Macedónia–Koszovó
C-Liga
1. elődöntő: Skócia–Izrael
2. elődöntő: Norvégia–Szerbia
B-Liga
1. elődöntő: Bosznia-Hercegovina–Észak-Írország
2. elődöntő: Szlovákia–Írország
A-Liga
1. elődöntő: Izland–Románia
2. elődöntő: Bulgária–Magyarország.
Négy mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi testülete a Budapest Jégkorong Akadémia HC egyik játékosát, miután súlyos sportszerűtlenség történt a Gyergyói Hoki Klub elleni bajnokin.
Komoly összegeket ajánlottak külföldi klubok a Kolozsvári CFR két koszovói meghatározó játékosáért cserébe, akik nagy eséllyel elhagyják Daniel Pancu csapatát.
Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!