Egy szezont követően távozott a Nyárádtői Unirea csapatától a 27 éves labdarúgó. Az előző idényben a Maros megyeiek egyik meghatározó játékosa volt, alaposan kivette a részét a célkitűzés elérésében, magabiztosan őrizték meg helyüket a 2. Ligában. A bajnokság közben viszont a klub anyagi gondokkal küszködött, és jelenleg is bizonytalanság övezi.
A Székely Sport érdeklődésére Magyari Szilárd elmondta, nyilván mindez befolyásolta a döntését, a szezon lejártával elég hamar eldöntötte, hogy távozni szeretne. Az elmúlt időszakban több román másodosztályú csapattól volt megkeresése, de konkrétumokig nem jutottak el.
„Szatmárnémetiből kaptam a leghamarabb hivatalosan is ajánlatot. Kicsit vártam vele, de nem akartam sokáig elhúzni, mert nem szerettem volna kihagyni a felkészülést.
– fogalmazott Magyari Szilárd, aki kedden írta alá szerződését új együttesével.
A székelyföldi csatár kiemelte, a klubváltással minden téren előre lépett, az első benyomás nagyon pozitív, és úgy véli, a Szatmárnémeti VSK-nál jó kis csapat fog kialakulni az egy hónap múlva kezdődő szezonra.
A csapatnál jelenleg a fizikai felkészülésen van a hangsúly, vasárnap utaznak edzőtáborba Szombathelyre, ahol több barátságos mérkőzést játszanak. „Remélem, hogy mind egyénileg, mind csapat szinten sikerül megfelelően felkészülni, ami hozzásegít ahhoz, hogy jól indítsuk a bajnokságot” – tette hozzá.
Az új idény célkitűzése kapcsán Magyari Szilárd megjegyezte, a csapattal a középmezőnyben az első tizenkét helyezett között szeretne végezni. Az egyéni céljai nem változtak, bízik benne, hogy minél több góllal tudja segíteni a szatmáriakat.
Túlszárnyalná a tavalyi szezonban nyújtott teljesítményét, amikor a szintén újonc Nyárádtő színeiben a bajnokságban hat, a kupában három találatot szerzett, ezek mellett kiosztott két gólpasszt is.
Magyari Szilárd ismét egy nagyon erős bajnokságra számít, úgy látja, hogy a Sepsi OSK, a Voluntari, a Chiajna és a Corvinul lesznek a nagy favoritok. „Nekünk nehéz dolgunk lesz újoncként, de úgy vélem, azoknak az ellenfeleiknek sem lesz könnyű, amelyek Szatmárra látogatnak, mivel földrajzilag messze vagyunk a többi klubtól, és nagy előny lehet a hazai pálya számunkra” – vetítette előre a szatmári együttes új gólfelelőse.
Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.
Tizenhat év után ismét világbajnok Spanyolország. A 2026-os viadal döntőjében a címvédő Argentína mindvégig védekezett, de Ferran Torres hosszabbításban szerzett találata eldöntötte a finálét, így a spanyolok történetük második vb-címét ünnepelhették.
A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!