Megkeresésünkre Magyari elmondta, hogy lejárt a szerződése az FK Csíkszeredával, ahol a Puskás Akadémia kölcsönjátékosaként szerepelt. Július 1-től szabadon igazolható, nem lesz már a Puskás Akadémia kötelekében, így bárhová ingyen átigazolhat.
„Van jó pár ajánlatom, itthonról és külföldről is.
Kiemelném a Dinamo elleni kupameccset, a bukarestieknek lőtt gólomat, amely szintén örök életre szóló élmény marad” – mondta el az udvarhelyszéki futballista.
Szondy Zoltántól, az FK Csíkszereda elnökétől megtudtuk, hogy Magyaritól barátságosan váltak el, hiszen lejárt a szerződése. „A tehetséges játékos magasabb szintén szeretné kipróbálni magát.
– nyilatkozta Szondy.
Magyari Szilárd 1998. május 20-án született Székelyudvarhelyen, de Farkaslakán nőtt fel, jelenleg is ott él. 2015 és 2018 között Magyarországon játszott a Puskás Akadémia II. csapata és a Csákvár színeiben, 2018-től 2020-ig pedig az FK Csíkszereda játékosa volt.
A 2019–2020-as csonka idényben Magyari Szilárd 18 mérkőzésen lépett pályára a román másodosztályban az FK Csíkszereda színeiben, ahol három gólt szerzett.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!