HIRDETÉS

A rengeteg probléma ellenére fejben erősek voltunk – Magyari Szilárd

Magyari Szilárd a nyárádtői együttes egyik legmeghatározóbb tagja volt
Fotó: Facebook/Nyárádtői Unirea

Újonc csapatként magabiztosan őrizte meg helyét a labdarúgó 2. Ligában a Nyárádtői Unirea. A Maros megyei együttes célkitűzésének elérésében alaposan kivette a részét Magyari Szilárd. A farkaslaki támadóval értékeltük a szezont.

Eléggé döcögősen indult az idény a mezőnyben abszolút újonc nyárádtőiek számára, az első hat mérkőzésükön nem sikerült gólt szerezniük és mindössze két pontot gyűjtöttek.

„Azt tudni kell, hogy a nyáron rengeteg új játékos, sok fiatal érkezett, ami befolyásolta a teljesítményünket. Az edző is sokak számára új volt, kevés játékost ismert, ráadásul meg kellett szokjuk azt a taktikát és a játékrendszert, amit kért” – mutatott rá Magyari Szilárd.

HIRDETÉS

Aztán viszont felvette a ritmust a csapat, jöttek a győzelmek és egyre jobb eredményeket értek el.

A téli felkészülés pedig kiválóan sikerült, a tavaszi szezon elején Nyárádtő a legjobb formában lévő együttes volt a 2. Ligában, sorozatban öt mérkőzést nyert meg és ezzel bebiztosította a bennmaradását.

Hogy minek volt köszönhető ez a menetelés? Magyari Szilárd úgy látja, egyértelműen a törökországi edzőtábornak, valamint a vezetőedzőnek és a szakmai stábnak köszönhető, amely nagy hangsúlyt helyezett az erőnléti felkészülésre.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

„Annak ellenére, hogy voltak anyagi problémáink, mi játékosok úgy álltunk hozzá, hogy ezekkel nem akarunk foglalkozni.

Elsősorban magunkért is akarunk játszani, szeretnénk feljebb lépni, vannak egyéni céljaink is.

Az edzőtábor rengeteget segített ebben, tudtunk jó mérkőzéseket játszani olyan kazah, üzbég és kirgiz csapatok ellen, amelyek az ázsiai BL-ben szerepelnek. Teljesen más ritmusban futballoztunk, nem hazai 2. ligás szintű ellenfelek voltak, a színvonal jóval magasabb volt” – fejtette ki Magyari a Székely Sportnak.

A 26 éves csatár megjegyezte, miután hazaértek, az idei első bajnoki fordulóban látszott a nagyváradi mérkőzésükön, hogy a hazaiak a 70. percben már fizikailag elfogytak, ők pedig még a végén is lazán bírták erőnlétileg.

A téli szünet után nagyon jól elkaptuk a rajtot, nagyon fontos volt a zsinórban megnyert öt mérkőzés.

A rengeteg probléma ellenére erősek voltunk fejben és elértük a célunkat”

– emelte ki a csapat mentális erejét.

Kapcsolódó

A Nyárádtői Unirea újonc csapatként a középmezőny elején, a 12. helyen zárta a másodosztály alapszakaszát, ami a székelyföldi labdarúgó szerint a játékosok és a vezetőség részéről is elfogadható eredmény volt.

•  Fotó: Facebook/CS Unirea Ungheni, Pixel Prosport Galéria

Fotó: Facebook/CS Unirea Ungheni, Pixel Prosport

A célkitűzés teljesítése után viszont kiengedett a csapat az alsóházi rájátszásban, ahol az utolsó öt találkozón négy vereség mellett mindössze csak egy pontot szerzett, így végül lecsúszott az A csoport ötödik helyére.

Magyari úgy véli, ennek érthető az oka. „Amikor elérsz egy célt, akkor az anyagi gondok mellett a játékosoknak nehéz fenntartani a koncentrációt.

Hiába vannak páran, akik húznának, mert a többség elveszíti a motivációt, rengeteg kérdés merül fel a jövő kapcsán”.

Elárulta, hogy igazából szerették volna megnyerni az alsóházi csoportjukat, de nem tudtak erre összpontosítani. „A play-out elején nagyon sokáig a harmadik helyen álltunk. Partiban voltunk, és ha behúzzuk az első két mérkőzést, akkor lett volna esélyünk, de sajnos több probléma volt a háttérben” – közölte.

Kapcsolódó

Magyari Szilárd a nyárádtői együttes egyik meghatározó tagja volt, alaposan kivette a részét a célkitűzés elérésében.

A bajnokságban hat, a kupában három találatot szerzett, ezek mellett kiosztott két gólpasszt is.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

„Ahhoz képest, hogy a szezon elején nem kaptam sok lehetőséget, úgy gondolom, hogy eredményes és sikeres idényt zártam egy kis klubnál. Mert nem olyan csapat vagyunk, amely a feljutásért van versenyben, vagy folyamatosan uralja a meccseket és komoly támadó focit játszik. Persze, van bennem hiányérzet, mert a play-outban az utolsó öt mérkőzésen több gólt szerezhettem volna” – fogalmazott a Székely Sportnak.

A farkaslaki támadónak június 30-án jár le a szerződése a nyárádtői csapatnál, és elmondása szerint, ha az anyagiak rendeződnek és a klub stabil marad, akkor a folytatás is benne van a pakliban.

Amennyiben viszont más ajánlatot is kap és úgy gondolja, hogy megéri váltani, akkor a távozás mellett dönt.

„Még hosszú a nyár, csak nemrég járt le a szezon. Egyelőre várok, júniusban valamikor eldől, hogy hol folytatom. Ha lesz jobb ajánlatom, akkor nyilván szeretnék feljebb lépni, olyan csapathoz igazolni, amelynek komolyabb céljai vannak” – vetítette előre jövőjét Magyari Szilárd.

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Magyarul beszélt a Kézdi SE játékosa, a játékvezető ezért le akarta küldeni a pályáról

Felháborító jelenet árnyékolta be a Kézdivásárhelyi SE női labdarúgócsapatának vasárnapi mérkőzését a 3. Ligában. A Nagyszebeni Interstar elleni idegenbeli találkozón a játékvezető arra kényszerítette a háromszéki sportolót, hogy csak románul beszéljen.

Szögre akasztják az öltöző kulcsát Csíkszentdomokoson

Fordulatos meccsek, drámai hajrák és súlyos vereségek jellemezték a hétvégét a csíkszéki labdarúgó-bajnokságokban. Az 5. Ligában Csíkszentdomokos bejelentette visszalépését.

Székelyhon

Emlékezetes marad ez a nap Kászonban, ahol tetemes bírságot szabtak ki a rendőrök

Nagyszabású ellenőrzést tartottak a hatóságok Kászonaltízen, Kászonjakabfalván, Kászonújfaluban és Kászonfeltízen szerdán reggel, melynek eredményeként temetes bírságot róttak ki.

`
Krónika

Magyar tulajdonba került egy erdélyi útépítő cég

A magyar Duna Aszfalt többségi részesedést szerzett a brassói székhelyű, út- és hídépítésre szakosodott Euro Strada nevű cégben.

Krónika

Négyszáz lejes támogatást kapnak decemberben a 2574 lejnél kisebb jövedelemmel rendelkező nyugdíjasok

Négyszáz lejes segélyt kapnak decemberben a 2574 lejnél kisebb jövedelemmel rendelkező nyugdíjasok – közölte kedden Petre-Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

Pornón innen és túl – mi menti meg az unatkozó embert?

Arról, hogy miért lenne fontos továbbra is a Vezúv lejtőjére építeni a városainkat.

Ez is érdekelheti

Villámgyors gól után defenzív játék – megfizette az árát a Sepsi OSK (videóval)

Megszakadt a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK négymeccses győzelmi a sorozata a labdarúgó 2. Ligában. A Bukaresti Steaua elleni idegenbeli rangadón hiába találtak be már a legelején, nem húzták ki kapott gól nélkül a végjátékban és még pont nélkül is maradtak.

Remek formában várja a fővárosi erőpróbát a Sepsi OSK

Sorozatban öt győzelem után az idény egyik legkomolyabb kihívása következik a Sepsi OSK számára: kedden délután a Bukaresti Steaua vendégeként kell bizonyítania a háromszéki alakulatnak a labdarúgó 2. Liga 8. fordulójában.

Eddigi legrosszabb arcát mutatta a Marosvásárhelyi ASA

Váratlanul gyenge teljesítménnyel rukkolt elő a Bákói FC vendégeként a Marosvásárhelyi ASA, amely háromgólos vereséget szenvedett, és egymás után a második idegenbeli találkozóját veszítette el a labdarúgó 2. Ligában.

2. Liga: nehezen lehet tartani az éllovasok ritmusát

Nem történt meglepetés a labdarúgó 2. Liga szombati játéknapján, az élen állók közül senki sem botlott, egyre nehezebbé és szorosabbá válik a küzdelem a felsőházért.

A szavaknak súlya van, a gyerekek jövőjét formálja a fociszövetség

A B.R.A.V.O. platform alapötlete egy egyszerű, de erőteljes felismerésből született: amit a gyerekek a pálya széléről hallanak, az nemcsak a játékukat, hanem a jövőjüket is alakíthatja.

Szurkolói busz indul a fővárosba, a Steaua elleni rangadóra

A Sepsi OSK a következő bajnokiját Bukarestben játssza, ahol szeptember 30-án, kedden 17 órától a Steaua lesz az ellenfél. A piros-fehérek rajongói ezúttal is együtt kelhetnek útra, hiszen szurkolói busz indul a fővárosba.

Képernyőn a Marosvásárhelyi ASA meccse és a Sepsi OSK első igazi erőfelmérője

A hétvégén folytatódik a labdarúgó 2. Liga, amelynek 8. fordulójából négy mérkőzést is közvetítenek a tévében. Ezek között szerepel az eddig remekül teljesítő Marosvásárhelyi ASA idegenbeli találkozója, valamint a Sepsi OSK fővárosi rangadója is.

Hadnagy Attila: elfogadjuk a kritikát, de a családtagok szidása túlmegy minden határon

Illyefalván rendezték a 68. Nemzetközi Sporttörténeti Konferenciát, ahol különleges előadások és beszélgetések zajlottak. Az eseményen részt vett a Sepsi OSK sportigazgatója, Hadnagy Attila, valamint a csapat kapusa, Fejér Béla is.

Kellett a kapusbravúr, utána még kettőt rápakolt a Marosvásárhelyi ASA

Újabb fölényes győzelmet ünnepelt hazai pályán a Marosvásárhelyi ASA, a korai vezető találat után megúszta kapott gól nélkül, majd még kétszer eredményes volt, így végül magabiztosan nyert a Ceahlăul Piatra Neamţ ellen a labdarúgó 2. Liga 7. fordulójában.

Sigér és Burcă egyetért: a Sepsi OSK jó úton jár az újabb sikerek felé

A Sepsi OSK zsinórban negyedik sikerét könyvelte el a labdarúgó 2. Ligában, miután 2–0-ra legyőzte a Câmpulung Muscelt. A győzelem után Sigér Dávid a csapat játékáról, Ovidiu Burcă pedig a fejlődésről és a hibák kijavításáról beszélt.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!