Budapest XXIII. kerületi csapata honlapján jelentette be a hírt.
„A távozók után nagy örömmel tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy sikerült megszerezni a több csapat által csábított erdélyi támadót, Magyari Szilárdot. A 22 éves játékos a Hagi Akadémián és a Puskás Akadémián nevelkedett, legutóbb a román másodosztályú Csíkszeredánál szerepelt, ahol a csonka idényben három gólt szerzett. Szilárd személyében egy két lábas csatárt igazoltunk, aki a támadósor bármelyik oldalán bevethető. Soroksári szerepléséhez sok sikert kívánunk! Reméljük, játékával, góljaival sok szép percet fog szerezni szurkolóinknak!” – olvasható a sárga-feketék közleményében.
Az új idényt az NB2-ben kezdő, 1999-ben alapított Soroksár SC jogutódja az 1933–1934-es Magyar Kupában diadalmaskodó Soroksári AC-nak.
A csapat jelenlegi edzője a Ferencváros és az FC Porto egykori kiváló játékosa, az 58-szoros magyar válogatott Lipcsei Péter.
Magyari Szilárd 1998. május 20-án született, Farkaslakán nőtt fel. 2015 és 2018 között Magyarországon játszott a Puskás Akadémia II. csapata és a Csákvár színeiben, 2018-től 2020-ig pedig az FK Csíkszereda játékosa volt. A 2019–2020-as csonka idényben Magyari Szilárd 18 mérkőzésen lépett pályára a román másodosztályban az FK Csíkszereda színeiben, ahol 3 gólt szerzett.
Négy mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi testülete a Budapest Jégkorong Akadémia HC egyik játékosát, miután súlyos sportszerűtlenség történt a Gyergyói Hoki Klub elleni bajnokin.
Komoly összegeket ajánlottak külföldi klubok a Kolozsvári CFR két koszovói meghatározó játékosáért cserébe, akik nagy eséllyel elhagyják Daniel Pancu csapatát.
Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
Beomlott kedden egy nagyszebeni hotel beltéri medencéje fölötti mennyezet, a hatóságok életbe léptették a vörös beavatkozási tervet – közölte a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!