HIRDETÉS

Magyar szakembert neveztek ki a MOL Fehérvár élére

Hosszú idő után újra magyar edző irányítja a fehérvári csapatot
Fotó: ztefc.hu

2020. július 08., 19:30

A labdarúgó OTP Bank Ligában ezüstérmes MOL Fehérvárnál gyorsan megtalálták a távozó Joan Carrillo utódját. A spanyol szakvezetőt a ZTE-től érkező Márton Gábor váltja, ugyanakkor a Kisvárda FC-nél is edzőváltás történt.

2020. július 08., 19:30

Márton Gábort nevezték ki a labdarúgó OTP Bank Ligában ezüstérmes MOL Fehérvár FC vezetőedzőjének. A klub weboldalán szerdán közölte, hogy az elmúlt idényt hetedikként záró Zalaegerszeget irányító 53 éves Márton ül le a kispadra.

HIRDETÉS

Kicsit váratlanul ért a megkeresés, de nagyon boldoggá is tett. Ezt az ajánlatot pedig nem lehet visszautasítani. Várom a közös munkát, remélem, hogy fel tudok nőni a feladathoz és sikeres szezont produkálunk” 

– idézte a honlap az új trénert.

A székesfehérvári klub hétfőn jelentette be, hogy szerződést bontott Joan Carrillóval, aki november 27-én második alkalommal ült le a csapat kispadjára. Második regnálása alatt 27 tétmérkőzésen irányította az együttest, 13 győzelem, 10 döntetlen és 4 vereség volt a mérlege.

A fehérvári csapatnak a 2015/16-os idény után lesz újra magyar vezetőedzője, abban az idényben Pető Tamás és Horváth Ferenc is vezette a Videotont.

Korábban Mezey György is vezetőedző volt a klubnál, de az elmúlt évtizedben többnyire külföldi szakemberek kaptak lehetőséget.

Megvan a Kisvárda új edzője

Kedden a Kisvárda FC-nél is új vezetőedzőt jelentettek be: a nyírségi csapatot Supka Attila veszi át, miután Bódog Tamás a Budapest Honvédhoz szerződött.

Az 57 esztendős szakember irányításával július 14-én kezdődik meg a várdaiak felkészülése a klub történetének harmadik NB I-es idényére.

Supka Attila a DVSC-vel két bajnoki címet zsebelt be, a Budapest Honvéddal Magyar Kupa-győzelemnek örülhetett. Irányította emellett a PMFC, a ZTE és a Békéscsaba élvonalbeli csapatait is. A 2019/2020-as idényben a Haladásnál dolgozott, azonban a 13. fordulót követően menesztették Szombathelyről.

A Kisvárda az előző szezonban a nyolcadik helyen végzett.

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: jogszerűtlenül büntették meg a klubot

Jogtalanul kiszabott büntetésről, provokációról és erőfitogtatásról beszél Szondy Zoltán, az FK Csíkszereda elnöke a klubot sújtó 30 ezer lejes bírság kapcsán, amelyet a Bukaresti Rapid elleni mérkőzésen történt incidens után róttak ki.

Négyszeres magyar bajnok érkezhet a hétvégén az FK Csíkszeredához

Magyarországi sajtóértesülések szerint, ha minden a terv szerint alakul, akkor Pászka Lóránd a hétvégén aláírhat a Szuperligában újoncához.

Székelyhon

Menet közben hagyta el két kocsiját a vonat, az utasok a mezőn rekedtek

Menet közben vesztett el két kocsit a Nagyvárad–Konstanca vonalon közlekedő InterRegio személyvonat kedden este. A kocsik a vontatókapocs meghibásodása miatt szakadhattak le, az utasok pedig két állomás között, a mezőn rekedtek.

`
Krónika

Magyar Péter lerománozta Markó Bélát, őt pedig „lepoloskázták” Marosvásárhelyen

Marosvásárhelyen kezdte meg erdélyi látogatását Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, aki pénteken többek között felkereste a Teleki Tékát és megkoszorúzta a Bolyaiak és Sütő András sírját.

Krónika

Tánczos: nem csak a bírák és ügyészek különleges nyugdíjaihoz nyúlunk hozzá, hanem a többi érintettéhez is

A kormány által a különleges nyugdíjak rendszerének átalakítására kidolgozott reform minden olyan kategóriát érint, amely ilyen juttatásokban részesül, nem csak a bírókat és ügyészeket – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.

Főtér

Miért érdemes a sóbánya megsemmisülése után megállni Parajdon?

Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.

Ez is érdekelheti

Négy büntető, két mesterhármas a fővárosi rangadón (videóval)

A Bukaresti Dinamo győzelmét hozta a labdarúgó Szuperliga 4. fordulójának fővárosi rangadója, szombaton este gólgazdag összecsapáson 4–3-ra múlta felül az FCSB-t.

Ilyés Róbert: „próbáltunk futballozni, de ezen a szinten ez nagyon nehéz”

Talált pozitívumokat tanítványai játékában az FK Csíkszereda vezetőedzője a 3–1-re elveszített találkozót követően. Az FC Argeș trénere elégedetten nyilatkozott a lefújást követően.

A szépítés összejött, keresi még a helyét a Szuperligában az FK Csíkszereda (videóval)

Az élvonal két újoncának összecsapásán jobb focit játszott, érettebb csapat képet mutatta az FC Argeș. Az FK Csíkszereda továbbra is kergeti az első győzelmét.

Nyolcból hatan még talpon maradtak, velük találkoznak a román és magyar csapatok az európai kupákban

Lezárult az újabb selejtezőkör a nemzetközi kupaporondon, ahol ezúttal is akadt néhány meglepetés. Az FCSB búcsúzott a Bajnokok Ligájától, de három magyar és két román csapat továbbjutott a következő fordulóba.

A Szuperliga élcsapatához igazolt a Sepsi OSK korábbi kapitánya

Közös megegyezéssel szerződést bontott korábbi csapatkapitányával a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. Florin Ștefant már be is jelentette új csapata, az Universitatea Craiova.

A találat elmaradt, döntetlennel kezdett a 2. Ligában a Marosvásárhelyi ASA

Hatalmas érdeklődés közepette hazai pályán gól nélküli döntetlennel kezdte a labdarúgó 2. Liga 2025–2026-os szezonját a Marosvásárhelyi ASA a feljutásra pályázó Vajdahunyadi Corvinul ellen.

A hajrában nyert a Steaua a 2. Liga újoncánál, Resicabányán vezetett a Szatmárnémeti

Kilenc találkozóval elrajtolt a labdarúgó 2. Liga idei kiadása. Gólnélküli mérkőzést játszott a Marosvásárhelyi ASA, úgy tűnt, pontokat hullajt a Bukaresti Steaua.

Elhalasztották az FK Csíkszereda–Kolozsvári CFR bajnoki meccset

A Hivatásos Labdarúgóliga bejelentette, hogy a Szuperliga 5. fordulójának meccsét, az FK Csíkszereda–Kolozsvári CFR összecsapást elhalasztották. A döntés hátterében a kincses város együttesének európai kupaszereplése áll.

Rajt a 2. Ligában, a Sepsi OSK az egyik főesélyes

Szombaton kilenc mérkőzéssel elrajtol a román másodosztályú labdarúgó-bajnokság 86. kiírása, vasárnap és kedden pedig további egy-egy találkozót rendeznek a nyitófordulóban.

Élre ugrott a Farul, tapad az élmezőnyre az UTA a Szuperligában (videóval)

A Konstancai Farul győzelmével indult a labdarúgó Szuperliga negyedik fordulója, a tengerpartiak átmenetileg átvették a vezetést a tabellán. A pénteki játéknap másik találkozóján az Aradi UTA hátrányból fordítva nyert a Petrolul Ploiești otthonában.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!