Közel két éve, 2024 júniusában nevezték ki a trikolórok szövetségi kapitányának, aki korábban, 1981 és 1986 között már irányította az együttest. Az ő vezetésével érte el a csapat egyik történelmi mérföldkövét, amikor kijutott az 1984-es Európa-bajnokságra – ez volt Románia első szereplése a kontinensviadalon.
Második mandátuma során 18 mérkőzésen ült a válogatott kispadján, mérlege 11 győzelem, 1 döntetlen és 6 vereség volt, a csapat 39 gólt szerzett és 20-at kapott. Irányítása alatt remekelt az együttes a Nemzetek Ligájában, amelynek köszönhetően pótselejtezőt játszhatott a világbajnoki részvételért, azonban egygólos vereséget szenvedett Törökországtól, így végül nem sikerült kiharcolni a kijutást.
Az elmúlt időszakban egészségügyi problémák is nehezítették a munkáját: a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzés előtt rosszul lett edzésen, és kórházba kellett szállítani, állapotát azonban stabilizálták.
Mircea Lucescu több mint hat évtizeden át szolgálta a román labdarúgást játékosként és edzőként egyaránt, a FRF pedig közleményében megköszönte munkáját és sok sikert kívánt a továbbiakban.
A szövetség elnöke, Răzvan Burleanu kiemelte, hogy a jövőben is számítanak Lucescu tapasztalatára, aki egy új szerepkörben segítheti a román labdarúgás fejlődését.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Közismert okok miatt jó ideje nemigen beszélhetünk román–magyar államközi kapcsolatokról. Ennek ellenére, sőt annál inkább adódik a kérdés, hogy merre mozdul el a két szomszédos ország viszonya, és hogy ez milyen hatást gyakorol az erdélyi magyarokra.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!