Végig szervezetten futballozott a lieşti-i kiszálláson a kézdivásárhelyi alakulat, amely több helyzetet is kidolgozott, és a 37. percben sikerült megtörnie a gólcsendet, ekkor egy szabadrúgást követően a kapus által kiütött labdára csapott le Gergely Alpár és lőtt védhetetlenül a hálóba (0–1).
Nem sokáig örülhetett a vezetésnek a kék-fehér garda, ugyanis a moldvaiak pár perc után kiegyenlítettek, 1–1-ről fordultak a csapatok.
A második félidőben sem sikerült dűlőre vinni a dolgot, mindkét oldalon jól zárt a védelem. A végjátékban már nem alakult ki nagyobb lehetőség, maradt a döntetlen, a KSE értékes pontot szerzett idegenben. Folytatás jövő szombaton az újdonsült éllovas Unirea Braniştea otthonában.
Ezzel az egy ponttal a Sporting visszacsúszott a második helyre a Bákói Aerostart simán legyőző Unirea Braniştea mögé, de ennek ellenére már bebiztosította osztályozós helyét, a hátralévő három forduló eredményeitől függetlenül már nem végezhet a második helynél rosszabb pozícióban.
„Igazságosnak mondható a döntetlen, egy nagyon jó csapat ellen játszottunk, de ez mindenik ellenfelünkről elmondható a play-off csoportban. Kiegyenlített játékot láthattunk, elégedett vagyok a teljesítményünkkel. A hátralevő három fordulóban ugyanezt az odaadást várom el a fiúktól, annak érdekében, hogy megtartsuk a jelenleg elfoglalt harmadik helyünket” – értékelt a Székely Sportnak Liviu Negoiță, a KSE vezetőedzője.
| 2025. 04. 26. 17:00 | Sporting Liești Sporting Liești | Kézdivásárhelyi SE KSE | 1-1 |
| 2025. 04. 26. 17:00 | Bákói Aerostar Aerostar | Unirea Braniștea Unirea Braniștea | 0-3 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Unirea Braniștea Unirea Braniștea | 6 | 4 | 0 | 2 | 12-5 | 52 |
2 | Sporting Liești Sporting Liești | 6 | 2 | 3 | 1 | 6-8 | 51 |
3 | Kézdivásárhelyi SE KSE | 6 | 1 | 3 | 2 | 8-10 | 41 |
4 | Bákói Aerostar Aerostar | 6 | 1 | 2 | 3 | 9-12 | 39 |
Az alsóházban listavezető Sepsi OSK II. szabadnapos volt ezen a játéknapon, a következő fordulóban pedig a CSM Râmnicu Sărat otthonában lép pályára.
Mozgalmasabb első felvonást követően a második már visszafogottabb játékot hozott. Megvolt az esélye az FK Csíkszeredának, hogy megszerezze harmadik diadalát az élvonalban, de a kapufáról kifele pattant a labda a tizenegyesnél a Petrolul Ploiești ellen.
Újabb küzdelmes mérkőzésen maradt veretlen az FK Csíkszereda: a piros-feketék pénteken 1–1-es döntetlent játszottak a Petrolul Ploiești ellen. A találkozót követően Ilyés Róbert, Veres Szilárd és Eugen Neagoe értékelték a látottakat.
Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.
A boncolás előzetes eredményei szerint a Hargita megyei szépvízi víztározó közelében, egy személygépkocsiban holtan talált két fiatal október 20-án halt meg – közölte pénteken a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.
A francia Carrefour romániai üzleteinek eladására készül – adta hírül pénteken a francia sajtóra hivatkozva a Hotnews.ro hírportál.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!