A téli szünetben a harmadik igazolását jelentette be szombaton a Sepsi OSK. Nicolae Carnat és Călin Popescu után egy másik fiatal labdarúgó csatlakozik az 1. Liga tavaszi rajtjára készülő sepsiszentgyörgyi együtteshez.
Sebastian Rudol 23 éves, felnőtt karrierjét 2010-ben a harmadosztályos Gwardia Koszalin csapatánál kezdte, majd a Baltyk Koszalinnél és a Salis Szczecinnél is kipróbálhatta magát.
2012 januárjában leigazolta a Pogon Szczeczin, ott előbb a 3. ligás csapatnál játszott, de hamar felkerült az élvonalbeli gárdához.
A belső védő a Tranfermarkt.com szerint eddig 130 meccsen játszott az Ekstraklasában, ezalatt két gólt is szerzett.
Mindemellett Rudol szerepelt a lengyel U19-es, illetve U21-es válogatottakban is.
Most két és fél évre szóló szerződést írt alá a szentgyörgyi csapattal. „Számomra ez egy új kihívás, rendkívül motivált vagyok” – fogalmazott Rudol Sebastian, aki azt is elmesélte, hogy beszélt a Sepsi OSK-ról és Romániáról az FCSB korábbi játékosával, Cornel Râpăval, aki a lengyel bajnokságban játszik.
A szentgyörgyi együttes jelenleg a törökországi Belek városában edzőtáborozik. Öt felkészülési mérkőzést játszanak: január 13-án, vasárnap a török Sivasspor, január 16-án a kazah FK Aktobe, január 20-án az ukrán FK Mariupol, január 22-én a Szombathelyi Haladás, majd január 24-én a bolgár Dunav Ruse ellen lépnek pályára.
Csúfos kudarccal zárta az évet az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában, öt gólt kapott az Universitatea Craiovától. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Ilyés Róbert vezetőedző nem kertelt és komoly változásokat helyezett kilátásba.
Rangos nemzetközi megmérettetést nyert Kanadában a Székelyföldi Jégkorong Akadémia U16-os elitképzéses együttese. Az erdélyi fiatalok veretlenül végeztek az első helyen.
Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.
Miért ízetlen a mangó, savanyú a narancs és apró a citrom a romániai boltokban? Miközben az európai uniós szabályok elvben valamennyi tagállamban azonosak, a polcokra kerülő gyümölcsök minősége mégis élesen eltér a keleti és a nyugati tagállamokban.
Beomlott kedden egy nagyszebeni hotel beltéri medencéje fölötti mennyezet, a hatóságok életbe léptették a vörös beavatkozási tervet – közölte a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!