HIRDETÉS

Lendületben a KSE, zsinórban harmadik sikerénél jár

Egy gól döntött a mérkőzésen, a KSE elvitte Ónfalváról a pontokat
Fotó: Facebook/FC Viitorul

2024. szeptember 21., 19:59

A Viitorul Onești sem tudta megállítani a nagyszerű formában játszó Kézdivásárhelyi SE-t, a felsőháromszékiek a labdarúgó 3. Liga 2. csoportjának negyedik fordulójában, szombaton délután Ónfalván is győzni tudtak.

2024. szeptember 21., 19:59

Az első félidő kiegyensúlyozott játékot hozott, melyben a két fél semlegesítette egymást. A szünetet követően a kézdivásárhelyi kék-fehérek határozottabban léptek pályára, nyomás alá helyezve a házigazda alakulatot. A KSE támadásai negyedórával a mérkőzés vége előtt góllá értek: Neamțu a 75. percben egy szögletet követően bevette Grosz kapuját,

megszerezve a meccs egyetlen gólját, egyben bebiztosítva a székelyföldi csapat harmadik győzelmét.

„Egy jó csapattal mérkőztünk meg, a dicséret a játékosokat illeti meg. Nagyon elégedett vagyok az eredménnyel, a fiúk hozzáállásával, hiszen megértették, hogy munka és fegyelem nélkül semmit nem lehet elérni.

Köszönöm a vezetőségnek, hogy támogatják munkánkat, és a drukkereket arra biztatom, higgyenek bennünk, hiszen nagy dolgokat érhetünk el”

– nyilatkozta a mérkőzés után lapunknak Liviu Negoiță edző.

A következő fordulóban, jövő szombaton 17 órakor a KSE a CSM Adjud 1946 csapatát fogadja hazai pályán.

Labdarúgó 3. Liga, 2-es csoport, alapszakasz, 4. forduló:
AFC Viitorul Onești–Kézdivásárhelyi SE 0–1 (0–0)
Gólszerző: Neamțu (75.)
AFC Onești: Grosz – Marcu, Ianau, Fudulache, Lazar, Girneața, Motei, Toader, Romanescu, Neculai, Baciut. Cserék: Pohrib, Ștefănescu, Albert, David, Cucu, Tancau, Maftei. Edző: Dananae Ovidiu.
KSE: Butuza– Rusu, Burlacu, Neamțu, Drugă, Fábián, Gajdó, Barta, Nechita, Gergely, Cranțea. Cserék: Csíki, Zöld, Dobos, Fülöp, Bandi, Veres, Albu, Bunduc. Edző: Liviu Negoiță.

Labdarúgó 3. Liga, 2-es csoport, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz, 4. forduló

Labdarúgó 3. Liga, 2-es csoport, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz

Voința Limpeziș: 14 ponttal büntetve
szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Osztályozó vagy kiesés – válaszút előtt a Sepsi OSK

Másfél héten belül eldől a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK sorsa a labdarúgó Szuperligában. Az alsóházi rájátszás utolsó két fordulója előtt latolgattuk az esélyeket, hogyan menekülhet meg a kieséstől a székelyföldi együttes.

Így látták a szurkolók és a játékosok a sepsiszentgyörgyi hokivébét (videóval)

Több mint harmincötezren voltak kíváncsiak a divízió I/A jégkorong-világbajnokság mérkőzéseire a Sepsi Arénában. Videónkban szurkolókat, játékosokat és csapattagokat kérdeztünk a hangulatról, a szervezésről, és arról, mivel buzdítják kedvenceiket.

Székelyhon

Fenyegető hangvételű plakátok Csíkszeredában

Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.

`
Krónika

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé

Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.

Krónika

Magyargyalázó akciót hajtott végre egy Timok-völgyi román férfi Belgrádban

Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.

Főtér

Mi történt május 4-én Romániában? És mi jöhet?

Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.

Ez is érdekelheti

Fontos győzelemmel zárta a rangadót a VSK Gyergyó – már csak egy pontra az éllovastól

Újabb értékes három pontot szerzett a Gyergyói VSK csapata, szombaton délután hazai pályán 2–1-re győztek a Brassói Kids Tâmpa ellen. Az éllovas Zernyesti Olimpic csak döntetlent ért el, így a Hargita megyei alakulat egy pontra megközelítette a tabellán.

Helyzetek tekintetében nem maradt el ellenfelétől a KSE, gólokban viszont igen

Idegenbeli vereséggel folytatta szereplését a KSE a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság felsőházi rájátszásában, a céhes városiak a 7. játéknapon az éllovas Unirea Braniştea otthonában maradtak alul két góllal.

A Marosvásárhelyi SE őrzi előnyét, a szászrégeni csapatnak fogy az ideje

Ezúttal sem győzött az éllovas Marosvásárhelyi SE, csak egy pontot hozott el Balázsfalváról. A Szászrégeni Avântul nem tudta feltörni a Dési Unirea védelmét, így egygólos vereséget szenvedett el a labdarúgó 3. Liga alsóházi rájátszásának 7. fordulójában.

Ami nem megy az OSK-nak, megy a farmcsapatnak: hét góllal nyertek idegenben

Esélyt sem adott soros ellenfelének a Sepsi OSK farmcsapata, amely pénteken alaposan megszórta a CSM Râmnicu Sărat együttesét a harmadosztályos pontvadászat alsóházi rájátszásának 7. fordulójában, ezzel pedig 13-ra növelte előnyét a rangsorban.

Feszült döntetlent játszott egymással Udvarhely és Brassó a „visszavágón”

Magas kockázatú meccsnek ígérkezett pénteken délután a Székelyudvarhelyi FC és a Brassói SR Municipal találkozója a labdarúgó 3. Liga felsőházi rájátszásában. A forró pillanatok elmaradtak, a két együttes kölcsönösen kioltotta egymást a pályán.

Olcsón megúszták a brassóiak a szurkolói rendbontást

Bő két hét kellett a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának, hogy döntést hozzon a Brassói SR Municipal–Székelyudvarhelyi FC mérkőzésen történt szurkolói rendbontás ügyében, a hazaiak aránylag olcsón megúszták a történteket.

Értékes pontot szerzett az eddigi éllovas otthonában a KSE

A Kézdivásárhelyi SE idegenbeli jó játékkal feledtette a múlt heti fiaskót és értékes pontot rabolt a Sporting Liești otthonából a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság felsőházi rájátszásában, ezzel pedig megfosztotta éllovas helyétől a galaci gárdát.

Mindkét Maros megyei csapat osztozkodott a pontokon a 3. Ligában

A Marosvásárhelyi SE és a Szászrégeni Avântul is döntetlent játszott a labdarúgó 3. Liga alsóházi rájátszásának hatodik fordulójában.

Négyszer is villant a piros lap az SZFC idegenbeli meccsén

Feszült hangulatú mérkőzést játszott idegenben a labdarúgó 3. Liga felsőházi rájátszásában a Székelyudvarhelyi FC, négy kiállítás is volt a CSO Plopeni elleni meccsen. A hajrában sikerült behúzni a győzelmet, ezzel bejutottak az osztályozó elődöntőjébe.

Rossz napot fogott ki a KSE, folytatta jó sorozatát az OSK II.

Hazai pályán szaladt bele egy háromgólos vereségbe a Kézdivásárhelyi SE labdarúgócsapata a harmadosztályos pontvadászat felsőházi rájátszásában, míg az alsóházban remeklő Sepsi OSK II. továbbra is őrzi hibátlan mérlegét.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!