Népes közönség, nagyjából tizenkétezer néző előtt a legjobb felállásában lépett pályára a CFR, amelynek egy döntetlenre volt a szüksége a továbbjutáshoz, szemben a biztosan csoportelső skótokkal, akiknél több alapember is hiányzott a kezdőből.
Több helyzetet dolgozott ki az első félidőben Dan Petrescu csapata, a legnagyobb gólszerzési esélyénél a 18. percben Omrani kiváló szögből a kapusba lőtt. Az első félidőben szabadrúgás után Traore előtt is adódott lehetőség, de fejese elkerülte a kaput.
A második játékrész elején hamar megszerezték a vezetést a kolozsváriak,
Deac szögletére Burcă remekül érkezett, és a kapuba fejelt. Ezután is veszélyesebb volt a CFR, és a 70. percben növelte előnyét, amikor Culio hosszú beadása Deachoz került, aki a kapu elé érkező Djokovichoz továbbított, a horvát közelről védhetetlenül lőtt a hálóba.
Ezután is a hazaiak előtt voltak a nagyobb lehetőségek, akik a végéig még nagyobb különbséggel is nyerhettek volna, de Deac és Traore kihagyták helyzeteiket.
Nagyszerű győzelmével a CFR a Celtic mögött csoportmásodikként továbbjutott az Európa Liga „tavaszi” idényére,
és története során másodszor szerepel az egyenes kieséses szakaszban, ez legutóbb 2013-ban sikerült a kolozsvári együttesnek. Ellenfelét hétfőn 14 órakor ismeri meg, ekkor tartják Nyonban a tizenhatoddöntők sorsolását.
Kolozsvári CFR–Celtic Glasgow 2–0 (0–0).
Gólszerzők: Burcă (49.), Djokovic (70.).
CFR: Arlauskis – Susic, Burcă, Cestor, Camora – Djokovic (Aurelio, 83.), Bordeianu, Culio, Deac (Hoban, 85.) – Traore, Omrani (Golofca, 74.). Edző: Dan Petrescu.
Celtic: Gordon – Bauer, Jullien (Ajer, 46.), Bitton, Bolingoli – Robertson, Ntcham, Sinclair, Morgan (Morgen, 67.), Johnston (Dembele, 73.) – Griffiths. Edző: Neil Lennon.
Vezette: Halis Özkahya (török).
A másik mérkőzésen:
Stade Rennes–Lazio Róma 2–0 (1–0).
Gólszerzők: Gnagnon (31., 87.).
Labdarúgó Európa Liga, 2019–2020-as szezon, E csoport
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Celtic | 6 | 4 | 1 | 1 | 10–6 | 13 |
| 2. | Kolozsvári CFR | 6 | 4 | 0 | 2 | 6–4 | 12 |
| 3. | Lazio | 6 | 2 | 0 | 4 | 6–9 | 6 |
| 4. | Rennes | 6 | 1 | 1 | 4 | 5–8 | 4 |
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Pont került Anderson Ceará hosszú ideje húzódó átigazolási történetének végére: a brazil labdarúgó az egyiptomi National Bank of Egypt SC játékosa lett. Az átigazolás részleteiről Rédai Attila, az FK Csíkszereda sajtófőnöke számolt be a Székely Sportnak.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!