Szokatlanul késői időpontban, vasárnap 22.30 órai kezdéssel játszották le a találkozót a Nemzeti Arénában, amelyet eredetileg csak hétfőn kellett volna megrendezni. Ezt azonban előre kellett hozzák, mivel a fővárosiak csütörtök helyett már szerdán pályára lépnek a felvidéki FC DAC Dunaszerdahely otthonában a Konferencia Liga harmadik selejtezőkörének első mérkőzésén.
Nagyon látványos focit játszott az első félidőben a két csapat, amelyek már az elejétől egymás után alakították ki a nagyobbnál nagyobb helyzeteket, a befejezéseknél azonban nem voltak eléggé pontosak, így a szünetig nem esett találat.
A második játékrészben is izgalmas maradt az összecsapás, és hamarosan a gólok is megérkeztek: az FCSB rövid ideig örülhetett a vezetésnek, az oltyánok egyenlítettek. Ezután is veszélyes támadásokat vezettek a felek, és bár a fővárosiak közelebb voltak a győzelemhez, végül ki kellett egyezzenek a döntetlenben.
Az FCSB három forduló után továbbra is nyeretlen a bajnokságban, miközben az FCU egy győzelem és egy vereség mellett most már egy döntetlent is jegyzett.
| 2022. 07. 29. 18:30 | FC Argeș Pitești FC Argeș | Kolozsvári U Kolozsvári U | 3-1 |
| 2022. 07. 29. 21:30 | Konstancai Farul Farul | Chindia Târgoviște Chindia | 0-0 |
| 2022. 07. 30. 18:30 | FC Voluntari Voluntari | Aradi UTA UTA | 3-0 |
| 2022. 07. 30. 21:30 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | CS Mioveni Mioveni | 4-2 |
| 2022. 07. 31. 18:00 | Petrolul Ploiești Petrolul | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 1-1 |
| 2022. 07. 31. 20:15 | Universitatea Craiova U Craiova | Bukaresti Rapid Rapid | 0-1 |
| 2022. 07. 31. 22:30 | FCSB FCSB | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | 1-1 |
| 2022. 08. 01. 20:30 | FC Hermannstadt Hermannstadt | FC Botoșani Botoșani | 1-1 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Konstancai Farul Farul | 3 | 2 | 1 | 0 | 4-1 | 7 |
2 | FC Botoșani Botoșani | 3 | 2 | 1 | 0 | 5-3 | 7 |
3 | FC Voluntari Voluntari | 3 | 2 | 0 | 1 | 4-1 | 6 |
4 | Bukaresti Rapid Rapid | 3 | 2 | 0 | 1 | 3-1 | 6 |
5 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 3 | 2 | 0 | 1 | 6-5 | 6 |
6 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 3 | 2 | 0 | 1 | 5-5 | 6 |
7 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 3 | 1 | 2 | 0 | 7-3 | 5 |
8 | FC Hermannstadt Hermannstadt | 3 | 1 | 2 | 0 | 5-2 | 5 |
9 | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | 3 | 1 | 1 | 1 | 5-4 | 4 |
10 | Aradi UTA UTA | 3 | 1 | 0 | 2 | 2-5 | 3 |
11 | Universitatea Craiova U Craiova | 3 | 0 | 2 | 1 | 3-4 | 2 |
12 | Chindia Târgoviște Chindia | 3 | 0 | 2 | 1 | 3-4 | 2 |
13 | Kolozsvári U Kolozsvári U | 3 | 0 | 2 | 1 | 3-5 | 2 |
14 | FCSB FCSB | 3 | 0 | 2 | 1 | 2-4 | 2 |
15 | Petrolul Ploiești Petrolul | 3 | 0 | 1 | 2 | 1-4 | 1 |
16 | CS Mioveni Mioveni | 3 | 0 | 0 | 3 | 2-9 | 0 |
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Pont került Anderson Ceará hosszú ideje húzódó átigazolási történetének végére: a brazil labdarúgó az egyiptomi National Bank of Egypt SC játékosa lett. Az átigazolás részleteiről Rédai Attila, az FK Csíkszereda sajtófőnöke számolt be a Székely Sportnak.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!