Legutóbb vasárnap délután fogadták a Toulouse gárdáját, amely szintén nem remekel az idei kiírásban, a mérkőzést megelőzően a 16. pozíciót foglalták el, ami osztályozót jelent majd a szezon végén. Rögtön a találkozó elején, a 12. percben előnybe kerültek a vendégek, és hiába minden hazai igyekezet, nem tudtak kiegyenlíteni, sőt, a végén több mint negyedórát emberhátrányban játszottak.
Ez volt Bölöni csapatának ötödik veresége egyhuzamban a bajnokságban, legutóbb még a Lorient otthonában tudtak nyerni 3–2-re november végén.
Január elején újabb csapás érte a gárdát, ugyanis elbukták a Clermont elleni kupacsatát, így nem jutottak be a legjobb 32 közé sem. Szétlövésekre került sor, ahol négyből csupán egyet tudtak értékesíteni, így esélyük sem volt. A büntetőket egyébként sem lövik jól: idén a bajnokságból három tizenegyesből mindössze egyet tudtak gólra váltani.
Bölöni László a téli átigazolási szezont kihasználva három játékosától is megvált, míg két labdarúgót igazolt, mindkettő a támadóharmadban vethető be.
A tabellán a 15. helyen állnak, 18 játéknap alatt 16 egységet gyűjtöttek, akárcsak a kiesőzónában elhelyezkedő Lyon.
A marosvásárhelyi születésű edző 60 mérkőzésen irányította a Metz együttesét: 26 győzelem, 16 döntetlen és 18 vereség a mérlege. A 18 elbukott találkozóból tizenegyet a 2023–2024-es kiírásban könyvelhette el. A vezetőség továbbra is bízik Bölöniben, így fel sem merült a menesztés kérdése.
Legközelebb, január 27-én rendkívül nehéz kihívás vár rájuk, ugyanis a második helyen álló Nice otthonába látogatnak. Egy héttel később a sereghajtó Lorient lesz a vendégük, ahol kötelező lesz a Metz számára a három egység begyűjtése.
Magyarellenes rigmusok hangzottak el az FC Argeș–Sepsi OSK szombati mérkőzésen, a találkozót vezető George Roman azonban nem szakította félbe a játékot. A történteket a román sportsajtóban is élesen bírálták.
Nem tudott kiemelkedő teljesítményt nyújtani az FC Argeș vendégeként a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, a hajrában mégis bezsebelte a három pontot a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 7. fordulójában. Ez volt a háromszékiek első sikere idegenben.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!