Az első percekben a középpályán passzolgattak a felek, az első kapura lövésre 10 percet kellett várni, akkor Györgyi lövését fogta Albert. Továbbra is a székelyudvarhelyiek kezdeményeztek bátrabban, három perccel később a védők közül kiugró Simó lövését hárította a kézdi hálóőr. A 16. percben Simó újfent próbára tette Albert éberségét, aki továbbra is állta a sarat.
A házigazdák első helyzetét a 29. percben jegyeztük, ekkor a 16-os sarkánál labdát kapott Perényi lövés helyett Turcut kereste, ám beadása célt tévesztett. Egy perccel később a vendégek jutottak 18 méterről szabadrúgáshoz, de a beadás Albert kapuja előtt elcsorgott.
A 41. percben a vendégek gyors egymásutánban két szöglethez jutottak, ám előbb Albert mentett, majd Lázár lövése nem találta el 6 méterről a kaput.
A második játékrészt ismét a vendégek kezdték bátrabban, az 53. percben Gavîrlița lővése ment mellé, majd egy perccel később a házigazdák megszerezték a vezetést: egy félpályáról hosszan előreívelt szabadrúgást Turcu pöckölt a hálóba (1–0).
Az SZFC hat perccel később egyenlíthetett volna, amikor Simó bombalövését Albert a felső lécre tolta, ahonnan a labda Györgyi elé pattant, aki közelről a kapu fölé lőtt. A székelyudvarhelyiek az egyenlítő gólt keresve egyre nagyobb nyomást gyakoroltak a KSE-re, ám Albert minden esetben derekasan látta el a feladatát.
A háziak Turcu, majd Ketesdi révén jutottak helyzethez, de az utolsó percekben a vendégek uralták a mezőnyt. Gavîrlița lövését Albert hárította, majd egy 30 méterről eleresztett szabadrúgást is megfogott. A KSE a 86. percben növelhette volna előnyét, ám az udvarhelyi védővel küzdő Botorok a kaputól 8 méterre elesett, és bár a háziak 11-esért kiáltottak, a játékvezető semmit nem ítélt.
A 90. percben Gavîrlița, majd Györgyi lövéseit vágták ki a KSE védői, és a hosszabbítás perceiben a vendégek egyre erősödő nyomása ellenére nem változott az eredmény, pedig az utolsó szögletnél Vlasa is a KSE kapuja előtt ugrált.
Maradt az 1–0, a KSE a következő fordulóban a Brassói SR vendégeként szerepel, az SZFC pedig hazai pályán fogadja a Sepsi OSK II. csapatát.
| 2024. 05. 07. 18:00 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. Sepsi OSK II. | Tatrangi Ciucaș Tatrang | 4-0 |
| 2024. 05. 07. 18:00 | Kézdivásárhelyi SE KSE | Székelyudvarhelyi FC SZFC | 1-0 |
| 2024. 05. 08. 18:00 | Viitorul Curița Viitorul Curița | Brassói SR Municipal Brassói SR | 1-0 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Székelyudvarhelyi FC SZFC | 7 | 3 | 0 | 4 | 11-12 | 38 |
2 | Kézdivásárhelyi SE KSE | 7 | 3 | 1 | 3 | 10-8 | 29 |
3 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. Sepsi OSK II. | 7 | 4 | 0 | 3 | 11-7 | 28 |
4 | Viitorul Curița Viitorul Curița | 6 | 3 | 1 | 2 | 9-6 | 26 |
5 | Tatrangi Ciucaș Tatrang | 7 | 2 | 1 | 4 | 10-19 | 20 |
6 | Brassói SR Municipal Brassói SR | 6 | 2 | 3 | 1 | 12-11 | 16 |
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!