Hirdetés

Közel tízezer néző előtt játszották Nagyszebenben a román–spanyol U21-es futballmeccset

A meccs napján már nem árultak jegyeket, majdnem telt ház előtt játszották a párharcot
Fotó: Halmágyi Zsolt

A romániai U21-es labdarúgó-válogatott nagy küzdeni akarással játszott, de nem tudta meglepni a világ egyik legerősebb korosztályos csapatát: a spanyol együttes 2–0-ra győzött a Nagyszebenben rendezett Eb-selejtezőn, kedden este.

Még az adventi időszak előtt járunk, Nagyszeben főtere azonban már teljes pompában várja a látogatókat: működik a karácsonyi vásár, fényfüzérek és díszek közt hömpölyög a tömeg. A román szó dominál, de török, angol és spanyol beszéd is fel-felhangzik – magyar szót egyáltalán nem hallottam, de meglepetésemre németet sem.

Hirdetés

A vásár kínálata között azonban ott van a kürtőskalács és a torockói érlelt sajt is, mindkettő megnevezése magyarul is szerepel.

•  Fotó: Dobos László

Fotó: Dobos László

Nagyszeben központja Erdély egyik legszebb, egységesen megőrzött műemléki városmagja. Legfontosabb építészeti értékei közé tartozik az evangélikus gótikus székesegyház, a barokk Brukenthal-palota, a Tanácstorony, a Hazugok hídja, valamint a részben fennmaradt középkori városfalak. A belvárosban áll a Magyar Ház is, homlokzatán Bánffy Györgynek emléket állító táblával.

•  Fotó: Dobos László

Fotó: Dobos László

A nagyszebeni stadiont (Stadionul Municipal) 2022 decemberében adták át, a régi, 1927-ben épült stadion teljes újjáépítésével. A modern létesítmény hivatalosan 13 013 néző befogadására alkalmas, a játéktér 105×68 méteres, természetes, megerősített, fűthető gyep borítja, korszerű öntöző- és vízelvezető rendszerrel. Megtudtuk, hogy a 2020 és 2022 között lebonyolított beruházás során teljesen új lelátók, modern infrastruktúra, biztonságtechnikai és energiahatékonysági fejlesztések valósultak meg, így a stadion ma már minden első osztályú és nemzetközi előírásnak megfelel. A Románia–Spanyolország U21-es Eb-selejtezőre hivatalosan 9732 néző volt kíváncsi!

El Sawy kezdőként: kevés labdával, de aktívan

A romániai csapatban kezdőként kapott lehetőséget a marosvásárhelyi születésű, a Székelyföld Labdarúgó Akadémián nevelkedett Omar El Sawy (Kolozsvári U), aki közel 55 percet játszott. A jobb szélen kevés labdát kapott, de kiharcolt egy szabadrúgást a tizenhatos környékén, és aktívan próbálkozott.

El-Sawy (17-es mezben) •  Fotó: Halmágyi Zsolt

El-Sawy (17-es mezben)
Fotó: Halmágyi Zsolt

A spanyol keret tagjai a spanyol, angol, skót, német, olasz és portugál élvonalbeli csapatokból érkeztek. Utánanéztem: az Atlético Madrid, a Real Madrid, a Barcelona, az Athletic Bilbao, a Real Sociedad, a Real Betis, a Celtic, az Arsenal, a Sporting és a Benfica, a Stuttgart és a Como játékosai. Például a csapatkapitány, a középhátvéd, a 21 éves Cristhian Mosquera Ibarguen az idéntől az Arsenal játékosa, és már a spanyol felnőtt válogatottban is bemutatkozott. A pályára lépő romániai játékosok közül Tony Strata a portugáliai Vitória Guimarães, míg Robert Jălade a spanyol Sevilla játékosa, ők ismertebbek Európában.

•  Fotó: Halmágyi Zsolt

Fotó: Halmágyi Zsolt

A különbség érezhető volt: a spanyolok futómennyiségben, labdabirtoklásban, szögletarányban, kapura lövésekben és gyakorlatilag minden fontos mutatóban jobbnak bizonyultak. Győzelmük teljesen megérdemelt.

A futball szerelmeseinek érdemes felírni a spanyol csapat játékosait: nagy valószínűséggel az elkövetkező évek nagy nemzetközi tornáin is viszontláthatjuk őket.

U21-es labdarúgó Európa-bajnoki selejtező, A csoport:

Románia–Spanyolország 0–2 (0–1).
Gólszerzők: Gonzalo García Andrés (17.), Iván Fresneda Corraliza (53.).
Románia: Ștefan Lefter – Tony Strata, Matteo Duțu, Mario Tudose, Kevin Ciubotaru, Cătălin Vulturar (Robert Jălade, 90.+1), Alin Boțogan (Lorenzo Biliboc, 68.), Omar El Sawy (Rareș Pop, 54.), David Matei (Cristian Mihai, 68.), Rareș Burnete, Atanas Trică. Szövetségi edző: Costin Curelea. Cserepad: Vlad Rafailă (kapus), Mark Țuțu, Ștefan Marian Duțu, Luca Szimionaș, Robert Sălceanu.

•  Fotó: Halmágyi Zsolt

Fotó: Halmágyi Zsolt

Spanyolország: Salvador Esquivel García – Iván Fresneda Corraliza, Cristhian Mosquera Ibarguen, Jacobo Ramón Ruiz (Jon Martín Etxauri, 64.), Álex Valle Casado, Rodrigo Mendoza González (Iker Bravo Solanilla, 83), José María „Chema” Andrés Rodríguez (Mario Martín Rueda, 74.), Peio Canales Etxeberria, Eliezer Mayenda Dossou (Pablo García Carrascosa, 64.), Gonzalo García Andrés, Jesús Rodríguez Martín (Jan Virgili Montalban, 8ö.). Szövetségi edző: David Gordo Vélez. Cserepad: Francisco González Paz, Marc Guiu Paz, Miguel Carvalho Magalhaes, Rafel Obrador Burguera.

A csoport másik két mérkőzésén: Finnország–Koszovó 0–0 és San Marino–Ciprus 0–5.

A csoport állása: 1. Spanyolország 15 pont, 2. Finnország 10 pont, 3. Koszovó 8 pont, 4. Románia 7 pont, 5. Ciprus 3 pont, 6. San Marino 0 pont.

A következő forduló (2026. március 27.) programja: Koszovó–Románia, Ciprus–Spanyolország és San Marino–Finnország.

Kétgólos magyar vereség Horvátországtól

Bátor, kezdeményező futballal rukkolt elő a magyar U21-es labdarúgó-válogatott, mégis pont nélkül maradt a Hidegkuti Nándor Stadionban rendezett Európa-bajnoki selejtezőn: a horvátok hatékonyabb helyzetkihasználással 2–0-ra győztek, a magyarok pedig négy mérkőzés után elszenvedték első vereségüket a H csoportban. A keret tagjaként ott volt a székelyudvarhelyi születésű, az FK Csíkszereda színeiben játszó Dusinszki Szabolcs is, ám ezen a meccsen nem kapott játéklehetőséget.

U21-es Európa-bajnoki selejtező:

Magyarország–Horvátország 0–2 (0–1).
Gólszerzők: Grgic (17.), Tunjic (90.). Magyarország: Pécsi – Farkas B., Yaakobishvili A., Fenyő, Markgráf, Tuboly, Molnár Á. (Kovács P., 79.), Horváth K. (Átrok, a szünetben), Szűcs T., Bánáti (Jurek, a szünetben), Dénes V. (Vajda B., 69.). Szövetségi edző: Szélesi Zoltán.

A H csoport másik mérkőzésén: Litvánia–Törökország 1–2.

Az állás: 1. Törökország 11 pont/5 mérkőzés, 2. Horvátország 10/4 mérkőzés, 3. Ukrajna 4/4 mérkőzés, 4. Magyarország 3/4 mérkőzés, 5. Litvánia 1/5 mérkőzés.

A további program, március 27-én: Ukrajna–Litvánia. Március 31-én: Magyarország–Ukrajna, Horvátország–Törökország

A lebonyolításról

A 2027-es UEFA U21-es Európa-bajnokság selejtezőcsoportjainak küzdelmei 2026. október 6-ig tartanak, ezt követően 2026 novemberében rendezik a rájátszást. A döntő tornát 2027 nyarán Albániában és Szerbiában rendezik meg. A csoportküzdelmek során tíz csapat szerez majd részvételi jogot a döntőre, csatlakozva a társrendező Albániához és Szerbiához, továbbá nyolc válogatott kerül a rájátszásba.

A kilenc csoportgyőztes, valamint a legjobb mérleggel rendelkező második helyezett (a hatodik helyezettek elleni eredmények nélkül számítva) közvetlenül kijut a döntő tornára a két házigazda mellett. A további nyolc csoportmásodik rájátszást vív a fennmaradó négy helyért.

•  Fotó: Halmágyi Zsolt

Fotó: Halmágyi Zsolt

•  Fotó: Halmágyi Zsolt

Fotó: Halmágyi Zsolt

•  Fotó: Halmágyi Zsolt

Fotó: Halmágyi Zsolt

•  Fotó: Halmágyi Zsolt

Fotó: Halmágyi Zsolt

•  Fotó: Halmágyi Zsolt

Fotó: Halmágyi Zsolt

•  Fotó: Halmágyi Zsolt

Fotó: Halmágyi Zsolt

•  Fotó: Halmágyi Zsolt

Fotó: Halmágyi Zsolt

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

Bemutatta új csapata Anderson Cearát

Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.

Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

`
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Krónika

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?

Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.

Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Ez is érdekelheti

Búcsúzott az ETO, a CFR és a DVSC is

Nem sikerült a bravúr a Konferencia Liga selejtezőjében szereplő magyar és román csapatoknak: a Debreceni VSC, az ETO FC és a Kolozsvári CFR is kiesett, így számukra véget ért a nemzetközi kupaszereplés.

Biztosan lesz magyar és román csapat is ősszel az európai kupákban

A Ferencvárosi TC döntetlent játszott a Górnik Zabrze otthonában, míg az Universitatea Craiova hátrányból fordítva nyert a Kuopio ellen, így mindkét együttes továbbjutott az Európa Liga selejtezőjének rájátszásába.

Nagy pofonba szaladt belé a Kolozsvári CFR, kikapott a Győr és a Loki is

Súlyos vereséget szenvedett hazai pályán a Kolozsvári CFR a Konferencia Liga selejtezőjének harmadik fordulójában. A magyar színeket képviselő Győr és a Debrecen is hátrányból várja a visszavágót.

Idegenben vezetett, a pihenő után visszavett az U Craiova az EL-selejtezőn

Döntetlennel zárult az Universitatea Craiova finnországi vendégjátéka az Európa Liga selejtezőjének harmadik fordulójában. A román bajnok vezetett a KuPS Kuopio otthonában, a továbbjutó a jövő heti visszavágón dől el.

Két FK-játékos kapott meghívót a válogatottba

Az FK Csíkszereda két labdarúgója is helyet kapott a romániai U19-es női válogatott keretében, amely augusztus 7. és 15. között edzőtáborozik és két felkészülési mérkőzést játszik Moldovával.

Corbu góljától hangos a román és a magyar sajtó, válogatott meghívót sürgetnek

Győztes gólt szerzett, a mérkőzés legjobbjának választották, teljesítményével pedig a román sportsajtó figyelmét is felkeltette Marius Corbu. Több szaklap szerint a Székelyföld Labdarúgó Akadémia neveltje már megérdemelné a román válogatott meghívóját.

Corbu bombagólja döntött, előnyből várja a visszavágót a Ferencváros

Egygólos előnyt szerzett a Ferencváros a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének harmadik fordulójában. A magyar bajnok szerdán este hazai pályán Marius Corbu kiváló találatával 1–0-ra legyőzte a lengyel Górnik Zabrze együttesét.

BL-, EL- és EKL-meccseket is vezetnek a romániai játékvezetők

Öt román játékvezetői brigád kapott megbízást az UEFA-tól a Bajnokok Ligája, az Európa Liga és a Konferencia Liga selejtezőinek harmadik fordulójára.

Öt pont hátrányból lett első – így élték meg győzteseink a Székely Sport tippversenyét

A végletekig kiélezett hajrá döntött a Székely Sport labdarúgó-világbajnoki tippversenyében: Csatlós Tibor az utolsó négy mérkőzésen ledolgozta ötpontos hátrányát, és megszerezte az első helyet.

A BL-selejtezőben kapott megbízást Kovács István

Újabb nemzetközi küldetést kapott Kovács István, a nagykárolyi bíró vezeti a Bodø/Glimt és az Union Saint-Gilloise közötti Bajnokok Ligája-selejtező visszavágóját.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!