A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) csütörtök délutáni közleménye szerint a Petrolul Ploiești klubnál hat személy koronavírus-tesztje lett pozitív, ezért – a rájátszásban érdekelt csapatokkal konzultálva – elhalasztják az UTA–Petrolul találkozót, amelyet Aradon rendeztek volna.
A szövetségi közleményben az áll, hogy ha a 2. Ligában több elhalasztott mérkőzés lesz, akkor ezeket az elhalasztásuk sorrendjében fogják újraprogramálni. A Prahova Megyei Egészségügyi Igazgatóság elkezdte az ilyenkor kötelező epidemiológiai eljárást.
A 2. Liga rájátszásának állása a kezdés előtt: 1. Aradi UT 25 pont, 2. CS Mioveni 20, 3. Turris Oltul Turnu Măgurele 20, 4. Campionii FC Argeș 19, 5. Petrolul Ploiești 19, 6. Bukaresti Rapid 19.
A nyitóforduló programja: pénteken 17 órától Turris Oltul Turnu Măgurele –Campionii FC Argeș, kedden 17 órától CS Mioveni–Bukaresti Rapid. Az UTA–Petrolul Ploiești mérkőzést elhalasztották.
A rájátszást követően az első két helyezett feljut az 1. Ligába, a harmadik pedig selejtezőmeccset játszik – szintén a feljutásért – a 12. helyen záró élvonalbeli csapattal.
A közleményben az is olvasható, hogy az első két liga mérkőzéseire rendelkezésre álló 70 játékvezető közül egyiknek szintén pozitív lett a koronavírus-tesztje. A peches bíró a munkahelyén fertőződött meg, és őt már nem delegálják a szezon hátramaradt mérkőzéseire.
Lezárult egy fejezet a Csíkszeredai Sportklub történetében: két és fél év után távozott a kék-fehérek amerikai vezetőedzője. Az amerikai szakember a folytatásban a Vienna Capitals csapatát irányítja. Búcsúinterjút adott.
Kijelölték a román női kézilabda-válogatott keretét a Kárpát-kupára. Ez egy felkészülési torna a közelgő világbajnokságra. A listán egy székelyföldi játékos neve is megtalálható, nagy valószínűséggel ott lesz az idei vébén.
Egy adósság miatt keletkezett konfliktusban vesztette életét egy 47 éves Hargita megyei férfi, miután egy 21 éves mikóújfalusi fiatal késsel szívtájékon szúrta. Az áldozat még autóba szállt, hogy hazamenjen, de útközben elvérzett.
„Ha elkezdjük tanulmányozni az idén 800 éves Naphimnuszt, azon keresztül megközelíthető Szent Ferenc lelkülete, a ferences lelkiség” – mondta el a Krónikának Urbán Erik, a Kisebb Testvérek Szent István Királyról elnevezett Rendtartományának vezetője.
Igencsak nehéz kérdésekre kell válaszolniuk azoknak, akik szeretnének román állampolgárok lenni – erre világított rá Dominic Fritz temesvári polgármester.
További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!