Hirdetés

Kovács István az év játékvezetője cím egyik fő várományosa

Egészen jó év a 2025-ös a nagykárolyi születésű Kovács Istvánnak
Fotó: Pinti Attila

A Nemzetközi Labdarúgás-történeti és Statisztikai Szövetség (IFFHS) közzétette az év játékvezetője címre esélyes jelölteket. A huszonötös listára a nagykárolyi születésű Kovács István is felkerült.

A romániai születésű magyar játékvezető 2025-ben kiemelkedő idényt zárt, hét Bajnokok Ligája-mérkőzést vezetett, köztük olyan rangadókat, mint a Real Madrid–Manchester City, a Liverpool–PSG, valamint a PSG–Inter döntője, amely pályafutása eddigi legnagyobb mérföldköve volt. Emellett ő dirigálta a PSG–Atlético Madrid találkozót is a klubvilágbajnokságon.

Hirdetés

Mivel 2025-ben nem rendeztek világbajnoki vagy kontinenstornát a válogatottak számára, a klubfutball legmagasabb szintjén nyújtott teljesítménye nagyot nyom a latba a szavazásnál.

Kapcsolódó

A legnagyobb riválisának az ausztrál–iráni származású Alireza Faghani számít, aki a klubvilágbajnokság döntőjét vezette. Ugyanakkor Faghani kevesebb jelentős nemzetközi találkozón kapott szerepet az idényben, így a szakértők szerint Kovács István előnyből várhatja az IFFHS-szavazást.

A szövetség az év játékvezetője díjat decemberben adja át, és amennyiben Kovács nyer, ő lehet az első romániai játékvezető, aki elhódítja ezt az elismerést.

Az év játékvezetője jelöltjei

Clement Turpin (francia),
Espen Eskas (norvég),
Felix Zwayer (német),
Francois Letexier (francia),
Kovács István (romániai),
Jose Maria Sanchez Martinez (spanyol),
Maurizio Mariani (olasz),
Michael Oliver (angol),
Sandro Scharer (svájci),
Slavko Vincic (szlovén),
Szymon Marciniak (lengyel),
Dario Herrera (argentin),
Esteban Ostojich (uruguayi),
Facundo Tello (argentin),
Jesus Valenzuela (venezuelai),
Piero Maza (chilei)
Raphael Claus (brazil),
Wilton Sampaio (brazil),
Cesar Arturo Ramos (mexikói),
Ivan Barton (el salvadori),
Dahane Beida (mauritániai),
Mustapha Ghorbal (algériai),
Alireza Faghani (ausztrál),
Adbulrahman Al Jassim (katari)
Campbell-Kirk Kawana-Waugh (új-zélandi).

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Testi sértés miatt ítélték el a Sepsi OSK volt hálóőrét

Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.

Óriási meglepetés a kupában, a Steaua legyűrte a gyergyóiakat

Sima gyergyói továbbjutásra utalt a papírforma, ehhez képest nem ez történt. Adorján Örs hőssé vált, bevédte a Steauát a jégkorong Román Kupa döntőjébe. A GYHK csak a harmadik helyért játszik vasárnap.

Székelyhon

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját

Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.

`
Krónika

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből

Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.

Krónika

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?

Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.

Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Ez is érdekelheti

Jól ismeri ellenfelét az Európa-liga rájátszásában a Ferencváros

A bolgár Ludogoreccel játszik a nyolcaddöntőbe jutásért a magyar bajnok Ferencváros a labdarúgó Európa-liga rájátszásában.

A legrosszabbkor bukta el veretlenségét az FTC, az FCSB számára véget ért az Európa-liga

Az Európa-liga főtáblájának zárófordulójában az FCSB és a Ferencváros sorsa is eldőlt: a bukarestiek hiába harcoltak ki döntetlent a Fenerbahce ellen, míg a magyar regnáló bajnok a legrosszabb pillanatban szenvedett vereséget.

Amire nincsenek szavak: szurkolói tragédiák a lelátón és azonkívül

Az egész országot megrázta a hír, miszerint hét görög, PAOK-szurkoló közlekedési balesetben elhunyt Temes megyében. A futballtörténelem nem mentes a tragédiáktól, a balesetek mellett a stadionkatasztrófák is szedik az áldozatokat.

Marius Corbu a Ferencváros játékosa – hivatalos

A Ferencváros hétfőn késő délután a hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződtette a magyar-román kettős állampolgársággal rendelkező Marius Corbut.

Chivu csapatának meccsén bíráskodik Kovács István a BL-ben

Újabb megbízatást kapott Kovács István a labdarúgó Bajnokok Ligája főtábláján, az utolsó fordulóban a Borussia Dortmund és az Inter párharcát vezeti.

A Ferencvároshoz igazolhat Marius Corbu

Sajtóértesülések szerint megszületett az egyezség a ciprusi APOEL és a Ferencváros között, így Marius Corbu a magyar bajnoknál folytathatja, amely hamarosan hivatalosan is bejelenti a leigazolását.

Hazai közönség előtt játszanak barátságos meccseket tavasszal a magyarok

A magyar labdarúgó-válogatott Szlovéniával és Görögországgal játszik barátságos mérkőzést márciusban.

Őrzi veretlenségét az FTC, simán kikapott Zágrábban az FCSB

Hét forduló elteltével továbbra is veretlen a Ferencvárosi TC a labdarúgó Európa-liga főtábláján, míg az FCSB nem tudta borítani a papírformát, és vereséget szenvedett a Dinamo Zagreb otthonában.

Az isztambuli katlanban fújja a sípot Kovács István

Újabb érdekfeszítő párharcra delegálták a nagykárolyi játékvezetőt a labdarúgó Bajnokok Ligája főtábláján.

Bucsi Imre László: az ember, amikor kimegy a pályára zászlóval a kezében, felelősséget vállal

Közel 20 esztendeje bíráskodik, 14 éve pedig a román élvonalban tevékenykedik a sepsiszentgyörgyi Bucsi Imre-László partjelző. A civilben testnevelő tanárként dolgozó háromszéki bírót kérdeztük hivatásáról, annak árnyoldalairól és élményeiről.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!