Szerdán délután az UEFA nyilvánosságra hozta a döntését, miszerint mivel a koszovóiak levonultak a pályáról és nem folytatták a játékot, emiatt 3–0 arányban elveszítik a találkozót, továbbá 6000 eurós pénzbüntetést kaptak. Ugyanakkor a románok egy zárt kapus meccsben részesülnek, valamint súlyos pénzbírságban a magyarellenes skandálások miatt.
Taulant Hodaj, a Koszovói Labdarúgó-szövetség ügyvédje kijelentette, hogy nem törődnek bele az UEFA döntésébe és fellebbezni fognak, valamint a legfelsőbb Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordulnak.
„A Román Labdarúgó-szövetséget rasszista, idegengyűlölő és diszkriminatív skandálásban, politikai üzenetekben és másfajta elfogadhatatlan viselkedésben találták bűnösnek. Bonyolult helyzet, ugyanakkor úgy érzem, hogy ez fellebbezhető a javunkra” – idézte Taulant Hodaj gondolatait a Telegrafi.
A koszovóiak egyébként is van minek örüljenek, ugyanis történetük során most először kerültek be a FIFA világranglistán a legjobb 100-ba, erre korábban sosem volt példa. A litvánok ellen aratott győzelmük után léptek előre a 99. pozícióba.
A román válogatott ultrái szintén tiltakoznak a súlyos pénzbírság ellen, egyet nem értésüket pedig a Facebook-oldalukon tették közzé.
„Hihetetlen, hogy az UEFA stadionokat zárat be a vécékben megengedett zajszint túllépése miatt. Rasszizmus, idegengyűlölet, nem megfelelő üzenetek, lézerek... 128 ezer eurós büntetés a semmiért.
– áll a Honor et Patria közleményében.
Az FRF egyébként is van miért aggódjon, ugyanis a Ciprus elleni 4–1-es hazai siker alkalmával a közönség egy része ismételten magyarellenes skandálásokba kezdett: „Magyarok kifelé az országból!”. Amennyiben a megfigyelő ezt leírta a jegyzőkönyvbe, akkor a szövetség újabb büntetésre számíthat.
Mircea Lucescu, a román válogatott szövetségi kapitánya nem ért egyet a zárt kapus döntéssel.
„A legnagyobb baj az, hogy azok az emberek, akik szurkolni akartak volna nekünk, nem tudnak jönni. Legalább gyerekeket beengedhettek volna a stadionba. El kell fogadnunk a döntést, csak mert a nézőtéren pár ember skandált, ezért azok akik nézni és támogatni érkeztek most otthon kell maradjanak” – mondta el a tapasztalt szakember a Digi Sportnak.
Románia a döntéstől függetlenül megnyerte a csoportot és feljutott a B divízióba, Koszovó pedig osztályozót játszhat majd.
A hétvégén a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságokban minden mérkőzés egyperces néma csenddel kezdődik, így adóznak a Gyimesközéploki Loki SE tragikus hirtelenséggel elhunyt csapatkapitánya, Tankó Barna emléke előtt.
Elhagyta az FK Csíkszeredát Jozef Dolny, aki korábban meghatározó játékosa volt a székelyföldi együttesnek. A 34 éves szlovák támadó a 2. Ligában a feljutásért küzdő Nagyváradi Bihar FC-hez igazolt.
Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.
Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.
Ötszáz lej első látásra komoly segítségnek tűnik az iskolakezdéshez, ám a hazai árak alapján legfeljebb az alapvető tanszerekre és egy olcsóbb iskolatáskára lehet elég.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!