„Első sorban köszönöm a tizenhat csapat részvételét, ha ők nem jönnek el, nem lett volna kinek megszervezni a tornát. Köszönet jár nekik, hogy vállalták az ezzel járó kiadást, utazást és egyúttal gratulálok minden részvevőnek” – kezdte összegzőjét a Székely Sport megkeresésére Somolyák István.
A körzetis teremtornák főszervezője vegyes érzelmekkel van a hétvégi eseményt követően. „Örvendek, hogy létrejött a 25., jubileumi kiadás,
Pedig a szervezők és a játékvezetői kollégium is mindent megtett, hogy jó körülmények között lehessen lebonyolítani a tornát” – mondta, majd kiemelte, hogy az egyenes kiesési szakaszban három tapasztalt játékvezető működött közre. Fodor József a 2. Ligában fújta a sípot, Szabó Attila korábban a 3. Ligában volt érdekelt, most a teremlabdarúgó élvonalban dolgozik, míg Feleki Gellért jelenleg a 3. Ligában szerepel és a FIFA mentorprogramba is beválasztották.
{K1}
„Az a sok reklamálás elszomorító volt, ez is azt támassza alá, hogy nem folyik normális munka a kluboknál, egyesületeknél.
A csapatok nagyja sportszerű volt, amikor szabálytalanság történt a pályán, a játékosok felsegítették egymást, pacsiztak, a meccs végén pedig a vesztesek kezet fogtak a győztesekkel” – tette hozzá Somolyák.
A főszervező hangúlyozta, hogy a palánkkal, 5+1-es felállásban játszott foci 40 évvel ezelőtt indult, ez vált be a legjobban a körzetis csapatok számára.
„Ha oldalberúgással történne a játék, nagyon szaggatott lenne, az idő gyorsan lepörögne, emiatt tartottunk ki mellette, palánkkal teljesen más a hangulat” – folytatta.
A jövőt firtató kérdésünkre Somolyák elmondta, hogy szeretné elérni, hogy az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokságban szereplő csapatok mindegyike legalább egyszer részt vegyen a teremtornán. „Vasárnap sikerült háromnegyedig megtölteni a sportcsarnokot, bejöttek a környező falvakból, ez példamutató. A legfontosabb, hogy tudtuk folytatni a hagyományt” – zárta a beszélgetést.
A fináléban a Farkaslaka és a Korondi Ifjúság csapott össze. A torna előtt még címvédő farkaslakiak edzője, Kovács Szilveszter elmondta, hogy a keret összeállításakor sérülések is nehezítették dolgát, hiszen négy alapjátékosára nem számíthatott az elmúlt hétvégén. A csapat így is eljutott a fináléig, a döntő első félidejében előnybe is került, ám a szünetet követően Korond simán fordított.
„A döntőt megelőző meccsek annyira kimerítettek minket fizikálisan, hogy a finálé második felvonására már nem volt erőnk, mentálisan is elfáradtunk.
Habár hamar betaláltunk, az újabb helyzeteinket nem tudtuk berúgni. A szünetben mondtam a fiúknak, hogy nem szabad elkeseredniük, ha Korond fordít, mert ki fog jönni a fizikális különbség. Az Ifjúságnak ezúttal is gratulálok, régóta küszködnek, ügyesek voltak, megérdemelten nyerték meg a tornát” – tette hozzá Kovács Szilveszter.
A Korondi Ifjúság először diadalmaskodott a körzetisek teremtornáját. Csapatvezetőjük, Máté Barna elárulta titkukat. „Tavaly is simán továbbjutottunk a csoportból, éreztük, hogy mindenkit legyőzünk, aztán rögtön ki is estünk. Most viszont külön készültünk, heti 2–3-szor fociztunk egymás között, nagyon odafigyeltünk a taktikára is. A fiúknak hangsúlyoztam, hogy a csoportmeccseket követően pihenjenek, ne éjszakázzanak. Betartották, ez pedig meg is látszott a játékunkon. Habár elég hibánk volt nekünk is, a meccseket lazán kezdtük, mindig kaptunk egy gólt, aztán felébredtünk, és kezdtünk focizni” – mondta Máté Barna.
A csapatvezető a Székely Sport kérdésére kifejtette, hogy a mezőnyből egyedül a Zetelaka II. csapatától tartottak. „Tavaly is ugyanígy volt, hogy az egyenes kiesési szakaszban kerültünk össze, döntetlent játszottunk, hetesekkel ők jutottak tovább. Idén viszont fordítva történt, mi léptünk a négy közé” – emlékezett vissza, majd kiemelte a finálé kulcsmozzanatát.
„A szünetben gyorsan megbeszéltük a dolgokat, a saját játékunkra koncentráltunk, mivel az elsőben felvettük a farkaslakiakét. Nagyon rég vágytunk erre a címre, miután rendszeresen részt veszünk a teremtornán, mindig továbbjutottunk a csoportból, de az egyenes kiesési szakasz volt a végállomás.
– fejtette ki reményeit Máté Barna.

Új vezetőedzővel, hat nyári igazolással és a tavaly megszerzett élvonalbeli tapasztalattal vág neki a román labdarúgó Szuperligának a csíki együttes, amely hétfőn este Aradon, az újonc Corvinul ideiglenes otthonában kezdi meg a pontvadászatot.
Tizenhat év után ismét világbajnok Spanyolország. A 2026-os viadal döntőjében a címvédő Argentína mindvégig védekezett, de Ferran Torres hosszabbításban szerzett találata eldöntötte a finálét, így a spanyolok történetük második vb-címét ünnepelhették.
Egy 46 éves nő holttestére bukkantak péntek este a csíkszeredai Tudor Vladimirescu lakónegyedben található lakásán.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!