Hirdetés

Öltöző kell a körzetiben, másképp költöznie kell a csapatnak

Van, ahol a kispad egyben az öltöző is. Ezt számolnák fel a szervezők
Fotó: Beliczay László

2023. augusztus 03., 13:16

Hétfőig lehet benevezni az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság új idényére. A tavalyi döntés értelmében kötelező az öltöző az 5. Ligában.

2023. augusztus 03., 13:16

A Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület (HMLE) közleménye szerint augusztus 7-ig, hétfő 16 óráig várja azon klubok benevezését, akik részt vennének a 4. Liga, valamint az 5. Liga 2023–2024-es szezonjában. Az ezzel kapcsolatos tudnivalókat az egyesület honlapján megtalálják, ahol az űrlapot is letölthetik.

A HMLE 2022-es 6. határozata értelmében

Hirdetés

kötelező lesz az öltöző az 5. Ligában szereplő együttesek számára. Olyan létesítmény szükséges, amelyet mindkét csapat, valamint a játékvezetők is használhatnak.

Amennyiben ilyennel nem rendelkezik a klub, akkor nem játszhat hazai mérkőzést, azaz egy olyan helyszínre kell költöznie, amelyik megfelel a versenykiírásnak.

Utánanéztünk, hogy is állnak az udvarhelyszéki csapatok, vagyis az 5. Ligában szereplő mezőny öltözőügyileg.

Az összkép: felének van, felének nincs.

Azon együttesek, amelyeknek jelenleg van öltözőjük, megfelelnek a kiírásnak – az egyesület információi szerint –: Farkaslaka, Lövéte, Parajd, Máréfalva, Korond, Zetelaka, Alsósófalva, Szentábrahám, Farcád, Nagygalambfalva, Siménfalva.

Ahol nincs öltöző: Varság, Kápolnás, Bogárfalva, Felsőboldogfalva, Bögöz, Oklánd, Gagy, Homoródszentpál, Etéd, Homoródszentpéter és Kobátfalva.

Megjegyzés: a tavalyi idényben Malomfalva (van öltöző) és Zeteváralja nem hazai pályán játszott.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Testi sértés miatt ítélték el a Sepsi OSK volt hálóőrét

Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.

Lebolondozta a sepsiszentgyörgyi játékvezetőt az FCSB mindenható ura

Nem tudta meglepni az FK Csíkszereda a hullámvölgyben levő FCSB-t, a fővárosiak három kudarc után a 2026-os év első győzelmét épp a székelyföldiek ellen csikarták ki. De ez sem volt elég Gigi Becalinak.

Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

`
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Ez is érdekelheti

Amire nincsenek szavak: szurkolói tragédiák a lelátón és azonkívül

Az egész országot megrázta a hír, miszerint hét görög, PAOK-szurkoló közlekedési balesetben elhunyt Temes megyében. A futballtörténelem nem mentes a tragédiáktól, a balesetek mellett a stadionkatasztrófák is szedik az áldozatokat.

Elkészült az Udvarhely körzeti teremtorna csoportbeosztása és menetrendje

Tizenhat együttes csap össze az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokságban szereplő csapatok teremtornáján. Megvolt a sorsolás, egyben a mérkőzések párosításai is elkészültek.

A helyszín nem változott, megvan, mikor lesz a Csíki körzetiben szereplő futballcsapatok idei teremtornája

Eldőlt, hogy 2026. január végén rendezik meg idén a Csík körzeti bajnokságban, az 5. és 6. Liga csíkszéki csoportjaiban szereplő csapatok téli teremtornáját.

Beteltek a helyek, elmarad a címvédés az Udvarhelyi körzeti teremtornán

Összejött a maximális létszám: 16 együttes jelentkezését fogadták el, ők versengenek a trófeáért. Az biztos, hogy a bajnok nem védheti meg címét.

Bepótolták az elnapolt meccset, kitűzték a teremtorna időpontját az Udvarhely körzeti focibajnokságban

Pont került az őszi idényre az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokságban. A téli szünetben a nagypályások a terembe vonulnak.

Pontegyenlőség az Udvarhely körzeti 6. Liga élén, a gólkülönbség döntötte el az őszi bajnokot

Az utolsó játéknap mérkőzéseit tudta le a mezőny az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság 6. Ligájában. Az élen állók nem botlottak, így ketten pontegyenlőséggel mennek a téli szünetre.

Az Alsósófalva hozta az élen állók rangadóját

A Zetelaka II. fiatalos lendülete nem volt elégséges az alsósófalviak tapasztaltabb játéka ellen, így utóbbiak megőrizték a veretlenségüket az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság 6. Ligájában. Etéd elkönyvelte első győzelmét.

A címvédő kikapott az Udvarhely körzeti sereghajtójától, a Parajd az őszi bajnok

Mind az 5., mind pedig a 6. Ligában születtek meglepetések a 11. forduló találkozóin az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokságban. Előbbi letudta az odavágókat, az utóbbi mezőnyének még két játéknapja hátra van.

Fordított a Fiság, felzárkózott a Csík körzeti élmezőnyéhez

Véget ért az őszi szezon a labdarúgó 5. és 6. Liga csíkszéki csoportjaiban, ahol a Szépvíz és a Csíklázárfalva vezeti a rangsorokat. A bajnokság tavasszal folytatódik, idén azonban még kupamérkőzést játszanak a csapatok.

Parajd újból az élre állt, fordításokban nem volt hiány az Udvarhely körzeti focibajnokságban

A tizedik játéknapot tudta le a mezőny az Udvarhely labdarúgó-bajnokságban. Az 5. Ligában a Parajd tett egy lépést, hogy megnyerje az őszi idényt, a 6. Ligában több mérkőzésen is megfordították az állást a hátrányban lévő együttesek.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!