Pénteken délután a sétatéri stadionban a labdarúgó 3. Liga felsőházi rájátszásának nyolcadik játéknapján a Székelyudvarhelyi FC az FC Pucioasát látta vendégül. A tabella szempontjából semmiről sem döntött a párharc kimenetele, az már előzően eldőlt, hogy az 5-ös csoportból a székelyföldiek az első, ellenlábasa pedig a második helyről jut a következő, a másodosztályos selejtezőkörbe.
A vendégek a tervezetthez képest késéssel érkeztek a helyszínre, útközben ugyanis elromlott az autóbuszuk, aztán egy kisebb kitérőt is meg kellett tenniük – ez talán megzavarhatta őket.
Motivált volt a Mihai Ianc által irányított gárda, úgy indította a párharcot, hogy gyorsan el is dönti a pontok sorsát – talán tanultak az egy héttel ezelőtti kisiklásból, amikor a Sepsi OSK fiókcsapata megverte őket.
Ezúttal nem volt kérdés, Alexandru Pop remekelt, 39 perc alatt klasszikus mesterhármast jegyzett (fejjel és lábbal is betalált), a szünetben pedig 4–0 volt az állás.
A második félidőben sem vettek vissza az udvarhelyiek, Pop végül öt találatig jutott, volt egy kihagyott és egy belőtt büntető is. A vendégek csak asszisztáltak, alapos verést kaptak.
8–1-re nyert az SZFC, ez az eredmény pedig több mint biztató, hiszen még egy forduló van a rájátszásból, aztán következik a feljutásért szóló kör.
| 2022. 05. 13. 16:00 | Székelyudvarhelyi FC SZFC | FC Pucioasa Pucioasa | 8-1 |
| 2022. 05. 13. 18:00 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. Sepsi OSK II. | Barcarozsnyói Olimpic Cetate Barcarozsnyó | 1-1 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Székelyudvarhelyi FC SZFC | 8 | 7 | 0 | 1 | 24-8 | 62 |
2 | FC Pucioasa Pucioasa | 8 | 4 | 1 | 3 | 11-16 | 50 |
3 | Barcarozsnyói Olimpic Cetate Barcarozsnyó | 8 | 1 | 3 | 4 | 6-12 | 35 |
4 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. Sepsi OSK II. | 8 | 1 | 2 | 5 | 9-14 | 34 |
Tíz éve dolgozik a Székelyudvarhelyi FC mellett, végigjárta a 3. Liga minden hullámhegyét és hullámvölgyét, kétszer pedig testközelből élte át, milyen közel lehet a másodosztály. László Zsolt csapatmenedzserrel beszélgettünk.
Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.
Románia vezeti a globális alkoholfogyasztási ranglistát fejenként évi 17,1 liter tiszta szesszel, miközben Erdélyben és Székelyföldön is riasztóak az egészségügyi mutatók. De mi áll a sokkoló világelsőség hátterében?
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!