A Kolozsvári CFR-nek ismét megvolt az esélye, hogy megelőze a rivális FCSB-t a labdarúgó 1. Liga tabellájának élén, de a vasutasgárda akárcsak három fordulóvak korábban, most sem tudott élni a sansszal.
A jeges pályán játszott hétfői bajnokin az erdélyi vendégek Debeljuh révén már a második percben vezettek, de a moldvai házigazdák félórányi játék után egy szögletet követően Papa fejesével egyenlítettek.
Pár percekkel később már fordított is a Botoșani, egy flipperes jelenet után Roman vette be Bălgrădean kapuját.
A tabellán a Sepsi OSK-t követő moldvaiaknak sikerült megőrizni az előnyt a második félidőben, miután a CFR támadói többször is naggyá tették Hankic-kapust. Deacéknak hiába volt háromszor annyi gólhelyzetük, egy pontot sem tudtak szerezni piros-fehér-kékek otthonában. A Botoșani nagyon fontos győzelmet aratott és egy pontra közelített meg az egy meccsel kevesebbet játszott Sepsit.
Érdekesség, hogy Kolozsvári CFR először kapott ki, amióta Edi Iordănescu átvette Dan Petrescutól a csapat irányíátását, a bajnoki idényben pedig ez volt a Szamos-partiak harmadik veresége.
Az élmezőnyben: 1. FCSB 48 pont (22 mérkőzés, 48:20-as gólarány), 2. Kolozsvári CFR 47 (22, 30:12), 3. U Craiova 43 (22, 27:13), 4. Sepsi OSK 34 (21, 36:23), 5. FC Botoșani 33 (22, 33:28), 6. Academica Clinceni 33 (22, 22:20).
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!