A koronavírus-járvány komoly kihívás elé állítja a nemzeti csapatokat. A magyar válogatott keretének kialakítását már szeptemberben is erősen befolyásolta a világjárvány, hiszen többen a klubcsapatuknál megjelenő megbetegedések miatt nem csatlakozhattak a kerethez, a mostani összetartásról is elmondható ugyanez.
A Red Bull Salzburgnál megjelenő megbetegedések miatt Szoboszlai Dominik nem csatlakozhat az év legfontosabb mérkőzésére készülő nemzeti együttes kerethez. A támadó tesztje ugyan negatív lett, ám az osztrák hatósági szabályoknak megfelelően a teljes klubcsapat karanténba került, bár edzéseiket megtarthatják, meccseiket lejátszhatják. A Salzburg egyetlen játékosa sem mehet hazája csapatához az októberi mérkőzésekre, így például az osztrák válogatott is ugyanúgy szenvedő alanya a helyzetnek, mint a magyar.
Emellett befolyásoló tényező lett a FIFA szintén a világjárvány miatt korábban meghozott szabálya is, amely szerint a klubcsapatok nem kötelesek elengedni válogatott játékosaikat a válogatottakba.
A magyarok közül – Szoboszlai Dominikot kivéve – mindenki csatlakozhatott a kerethez, azonban két játékosnak idő előtt vissza kell térnie klubcsapatához. Sallai Roland, az SC Freiburg játékosa a Bulgária elleni mérkőzést, Gulácsi Péter, az RB Leipzig játékosa pedig a Szerbia elleni mérkőzést követően kell, hogy visszatérjen a klubjához, hogy a karanténszabályt betartva pályára tudjanak lépni a következő bajnokin.
Ennek megfelelően előbbire Szerbia és Oroszország ellen sem számíthat a szakmai stáb, míg utóbbi csak az oroszok elleni Nemzetek Ligája-összecsapáson nem áll majd Marco Rossi szövetségi kapitány rendelkezésére.
A kerettagok két kivétellel mindannyian megérkeztek a válogatott szállására, Lang Ádám és Varga Kevin hétfőn kora délután futnak be, kora este pedig a szakmai stáb megtartja az első edzését.
A magyarok soron következő találkozója október 8-án, csütörtökön 21 óra 45 perctől lesz, az Eb-pótselejtezőben Szófiában a bolgárokkal játszanak.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Felkészülési mérkőzést játszott egymással a Sepsi OSK és a Székelyudvarhelyi FC szerdán délután. Habár az udvarhelyiek 2–1-es vereséget szenvedtek, hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak a harmadosztályú bajnokság augusztus végi rajtja előtt.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!